Bábszínház
Felnőtteknek szóló előadássorozatot indít a Békéscsabai Napsugár Bábszínház
Kultúrszösz elnevezéssel felnőtteknek szóló előadássorozatot indít a Békéscsabai Napsugár Bábszínház
Kultúrszösz elnevezéssel felnőtteknek szóló előadássorozatot indít a Békéscsabai Napsugár Bábszínház
A Legénybúcsú napjaink egyik sikersztorija, nem csak a színpadon, hanem a színházi életben is: kevés olyan kortárs és magyar darab van, amelyik 500 előadást ért volna meg létének mindössze...
A Vígszínház társulatának titkos szavazása alapján 2023-ban Waskovics Andrea nyerte el a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt Az üvegcipő és a Pinokkió című előadásokban nyújtott alakításaiért
Kiss Diána Magdolna, a székesfehérvári Vörösmarty Színház művésze vehette át az idén a Domján Edit-díjat
Nyolcvanegy éves korában, méltósággal viselt betegség után hétfőn hajnalban elhunyt Dózsa László színész, rendező – tudatta az MTI-vel a család
Pogány Judit Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt választották a nemzet színészévé a cím jelenlegi birtokosai pénteken Budapesten
Június végétől augusztus közepéig nyolc koncert várja a közönséget az Újszegedi Szabadtéri Színpadon
Tizennegyedik alkalommal adták át hétfőn este a Karinthy Színházban a Magyar Teátrum Díjat, amellyel a színházi háttérszakmák legjobbjait díjazzák
Az amerikai John Blondell rendezése aradi, szegedi és resicabányai színészek előadásában látható
Több év kihagyás után tavasszal visszatér a budapesti színházak éjszakája: március 23-án 46 fővárosi teátrum várja különleges programokkal a közönséget
Németh Judit, a Szombathelyi Weöres Sándor Színház, Soltész Bözse, a Pesti Magyar Színház, Keresztes Sándor, a Miskolci Nemzeti Színház művésze és Felhőfi-Kiss László színművész veheti át idén a színházi...
Humorral, sok zenével és balkáni hangulattal tarkított produkciót mutat be Vízkereszt vagy bánom is én címmel a József Attila Színház szombaton; William Shakespeare darabját Nádasdy Ádám fordításában, Kiss Csaba...
A Recirquel ünnepi előadása, a Kristály szerdától a Millenárison várja a családokat új szereposztással
Ismét Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház vezérigazgatóját választotta elnökévé a Magyar Teátrumi Társaság
Csankó Zoltán, a Győri Nemzeti Színház művésze kapta idén a Kaszás Attila-díjat. Az elismerést a színművész kedden a Vígszínházban megrendezett díjátadó ünnepségen vehette át
Újabb előadásnapon tűzi műsorára az István, a királyt 2024-ben a Szegedi Szabadtéri Játékok, Szörényi Levente és Bródy János rockoperáját a korábban meghirdetett dátumok mellett augusztus 18-án is láthatja majd...