
Szerző: Magyar Teátrum Online

Összművészeti szinergiák a Fővárosi Nagycirkusz téli műsorában
A Fővárosi Nagycirkusz új, téli műsora a Melyiket a 9 közül? címet viseli, többek között egy kritika is a fogyasztói Tovább

Mediterrán hangulatú zenés komédia Békéscsabán
Vajda Katalin Anconai szerelmesek című zenés komédiáját mutatja be október 21-én a Békéscsabai Jókai Színház. A darabot Halasi Imre Jászai-díjas, Tovább

Debreceni polgármester: jó ütemben halad a Csokonai színház épületének felújítása
A munkálatok elérték a 75 százalékos készültségi szintet – közölte Debrecen polgármestere pénteken a helyszínen

Újabb öt évig Cseke Péter vezeti a kecskeméti színházat
Ismét Cseke Pétert bízta meg a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház vezetésével a város közgyűlése csütörtöki ülésén

Tóték Csabára költöznek
Örkény István klasszikusát, a Tótékat állítja színpadra a Békéscsabai Jókai Színház társulata. A szerző születésének 110. évében Tege Antal rendező Tovább

A mi osztályunk című darabot mutatja be az Aradi Kamaraszínház és a budapesti Másik Produkció
Tadeusz Slobodzianek A mi osztályunk című darabját mutatja be az Aradi Kamaraszínház és a budapesti Másik Produkció Gulyás Hermann Sándor Tovább

Második évaddal jelentkezik a közmédia Elveszett idők című kisjátékfilm-sorozata
Folytatódik az M5 kulturális csatorna saját gyártású drámája, az Elveszett idők, amely három korszakot mutat be: az ’56-os forradalom és Tovább

Újabb 16 előadás kapott helyet a Déryné Programban
A repertoáron összesen 111 produkció szerepel

Indiában vendégszerepel a Magyar Állami Operaház
Ifjabb Johann Strauss A denevér című operettjével és Erkel Ferenc Bánk bán című operájával mutatkozik be a Magyar Állami Operaház Tovább

Tóth Benedek Ernő nyerte a 7. Nemzeti VERSenyt
Tóth Benedek Ernő versmondó nyerte az egész hétvégén át tartó 7. Nemzeti VERSenyt a Nemzeti Színházban

Aranyhajú hármasok címmel jelent meg kötet és készül előadás
Aranyhajú hármasok címmel jelent meg kötet, amelyből színházi előadás is készül. Toót-Holló Tamás műve ősi magyar naphéroszainkról, az aranyhajú gyermekekről Tovább

Fricska a fogyasztói társadalomnak Fekete Péter rendezésében
Egész évben rohanunk a teendőink után, felgyorsult világunkban képtelenek vagyunk utolérni magunkat

Kihirdették a Prima Primissima Díj 2022-es jelöltjeit
A korábbinál is szélesebb körből kerülhettek ki idén a Prima Primissima Díj jelöltjei, mert az elismerés több kategóriáját is kibővítették. Tovább

Erdélyi turnéra indul az Osonó Színházműhely
Október 5-12. között Sepsiszentgyörgyön, Székelyudvarhelyen, Kolozsváron, Zeteváralján és Gyergyóditróban lesz látható az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című, a Tovább

Élőben lesz nézhető a VII. Nemzeti VERSeny döntője a Nemzeti Színházban
Élőben lesz nézhető a Nemzeti VERSeny döntője október második hétvégéjén a Nemzeti Színházban

Külföldi turnéra és két premierre készül a Szegedi Kortárs Balett
Erős és izgalmas évadot kezd a Szegedi Kortárs Balett, ősszel több külföldi turnéra is indul az együttes, 2023-ban pedig két Tovább