Megvalósuló álmok: A sztyeppe illata – Interjú Fekete Péterrel

A Fővárosi Nagycirkusz A sztyeppe illata című új, összművészeti előadása hidat képez a közép-ázsiai és a magyar kultúra között. Miért fontos ez és miért erre a témára esett a választás? Mi adja az intézmény darabjainak sikerét? Hogyan készült A sztyeppe illata előadás? Az intézmény főigazgatójával és a darab Jászai Mari-díjas rendezőjével, Fekete Péterrel beszélgettünk.

Az előző rendezése a Fővárosi Nagycirkuszban Jókai Mór Melyiket a 9 közül? című irodalmi művét dolgozta fel, A sztyeppe illata azonban a közép-ázsiai népek kultúráját hozza közelebb a közönséghez. Miért erre a témára esett a választása?

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a Fővárosi Nagycirkusz igazgatójaként gyakran kapok meghívást nagy nemzetközi fesztiválokra Franciaországtól kezdve Moszkván keresztül, Szentpéterváron át egészen Kazahsztánig. Ezeken a fesztiválon gyakran megtapasztalom, hogy mennyire erős a közép-ázsiai országok cirkuszművészete. Az azeri, a mongol, az üzbég és a kazah művészek a legrangosabb cirkuszfesztiválokon szerepelnek, ahonnan rendszeresen díjakkal térnek haza. Gyakran kérdeztem magamtól, amikor Közép-Ázsiában jártam és beszélgettem az ottani kollégákkal, hogy milyen azonosságai, hasonlóságai, metszéspontja van a kultúráinknak. Ennek az elemzésnek a végeredményeként született meg A sztyeppe illata című darab, ami eredetileg egy honfoglalás-történeti előadásnak indult. De valahol félúton, a rendezés közben ráleltem arra a pontra, amelyik megvilágította a cirkuszművészet útkeresése, a cirkuszi artisták csodakeresése és eltökéltsége, valamint a honfoglaló magyarok eltökéltsége közötti párhuzamot.

Az előadás létrejöttének másik fő motivációját a szeptembertől induló lovas akrobatika képzésünk adta. A Nemzeti Cirkuszművészeti Központ égisze alatt működő Fővárosi Nagycirkusznak hosszú évek óta nem voltak saját állatai. Viszont márciusban vásároltunk öt lovat, akiknek nemcsak az előadásban jut komoly szerep, hanem a lovas akrobatika képzésben is. Ezért ez az előadás részben a lóról és a velük való viszonyunkról, a magyarok ló iránti tiszteletéről, valamint az ember-állat barátságáról szól. Mindezt egy gyermeki álmon keresztül próbáltam megmutatni. A gyerekek saját lovakról álmodnak, akikkel megélhetik az összetartozást, szeretetet, együtt izzadást, tanulást és vágtázást. Szállni a szélben, gyorsabbnak lenni mindenkinél, átugratni árkon-bokron, felfedezni ismeretlen tájakat. Én magam is lovas ember vagyok, imádok kilovagolni az erdőbe. Boldogító érzés, amikor kommunikálunk ezzel a fenséges állattal, amikor megsimítom a kezemmel, megérintem a térdemmel, ő pedig jelzést ad nekem, hogy mikor fáradt, mikor figyel rám, mikor szeretne valami mást csinálni. Ez mind benne van A sztyeppe illata című darabban.

Hatalmas boldogság számomra, hogy olyan világszámokat bemutató, közép-ázsiai művészeket tudtam szerződtetni, akik fogékonyak voltak rá, hogy a csodák megvalósításának üzenetét bemutassák velünk egy közös produkcióban.

 

Nem ez az első eset, hogy kultúrák találkoznak a Fővárosi Nagycirkuszban. Például 2019-ben az Északkelet-Szibériában élő jakut népet ismerhették meg a látogatók a cirkuszművészet és egy időszaki kiállítás által. Miért tekinti feladatának az intézmény, hogy hidat képezzen a kultúrák között?

Egy nemzeti kulturális-művészeti intézménynek az is feladatai közé tartozik, hogy Budapestre hozza a világot, hogy a magyarok megismerhessék a világ művészetét. Emellett az is a missziója, hogy az idehívott művészek segítségével elküldje a mi üzenetünket a világba. Hiszen azok az utazók, politikusok, nagykövetek, kulturális szereplők, akik majd visszatérnek Mongóliába, Kazahsztánba, Azerbajdzsánba vagy Türkmenisztánba és ennek az előadásnak a kapcsán megismerkednek Magyarországgal, elviszik a hírét, hogy Európa közepén vendégszerető, nyíltszívű, befogadó, mások művészetéért érdeklődő kultúremberek élnek.

Ennél az előadásnál is nagyon figyeltek rá, hogy minden a lehető legautentikusabb legyen. A darabhoz kapcsolódóan a Fővárosi Nagycirkusz előtti téren felállított nemezsátorban, egy az előadásnapokon ingyenesen megtekinthető kiállítás várja a látogatókat. Ezen kívül a fellépők kosztümjei is hazájuk tradicionális népviseletére hajaznak, valamint a darabban közép-ázsiai folklór zene csendül fel.

A Fővárosi Nagycirkuszt az emeli ki a showbiznisz világából, hogy minden produkciót tudományos alapossággal készít elő. Komoly szakembereink és Tudományos tárunk van. Nagyon büszke vagyok rá, hogy egy olyan alkotó stáb dolgozik a Fővárosi Nagycirkuszban, akik tudják, hogy egy ilyen produkció előkészítése során milyen tudományos szintű háttéralapokat kell felkutatni, ami alapján megszületik a zene, a látványvilág, a motívumok, a cselekmények, a szövegek, egy-egy versrészlet, egy-egy eredeti autentikus népzenei betét, vagy egy címer motívum.

Ettől válik egy produkció olyanná, hogy arról aztán Ausztráliától Stockholmig beszéljenek, nem csak a cirkuszszakmai közösségben, hanem általában a kultúra iránt érdeklődő, művészetszerető, vájtfülű közönség körében.

Ebben az előadásban is játszanak a háború kitörése óta a Fővárosi Nagycirkuszban vendégeskedő ukrán artistanövendékek. Mi az oka a porondra léptetésüknek?

Kötelességünk, ha már több mint egy éve befogadtuk a háború elől menekülő, közel 100 fiatalt, akkor ne csak szállást, étkezést, oktattást és egészségügyi ellátást, hanem életcélt is adjunk nekik. Ha fellépési lehetőséget kapnak, akkor a mindennapi gyakorlásuk céllal telik meg. Ezt a mosolyukkal, a szemcsillanásukkal és az átlagéletkoruknál jóval magasabb szintű művészi produkcióval hálálják meg.

A darab melyik eleme áll a legközelebb a szívéhez?

Az összegző monológ, amikor a díszbe öltöztetett ló bejön a bicikli „lovakon” ülő gyerekek közé, és a Mesélő elmondja, hogy merjünk álmodni és tenni az álmainkért, mert ha teszünk értük, akkor megvalósítható a csoda. Ahogy a honfoglaló őseink megvalósították az álmukat, úgy a cirkuszi emberek is minden nap újból tesznek azért, hogy megvalósuljon a csoda. Ha leesik a labda, felveszik, ha elbotlanak, akkor felkelnek, és ha egyedül nem megy, akkor társakat találnak hozzá. Végül legyőzik a gravitációt, megvalósítják azt, amiről álmodtak. Erről szól a cirkuszművészet.

Szekáry Zsuzsanna