Röviden
Debreceni polgármester: jó ütemben halad a Csokonai színház épületének felújítása
A munkálatok elérték a 75 százalékos készültségi szintet – közölte Debrecen polgármestere pénteken a helyszínen
A munkálatok elérték a 75 százalékos készültségi szintet – közölte Debrecen polgármestere pénteken a helyszínen
Ismét Cseke Pétert bízta meg a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház vezetésével a város közgyűlése csütörtöki ülésén
Örkény István klasszikusát, a Tótékat állítja színpadra a Békéscsabai Jókai Színház társulata. A szerző születésének 110. évében Tege Antal rendező filmhíradóval, korabeli tudósításokkal világítja meg a tragikomédia történelmi...
Tadeusz Slobodzianek A mi osztályunk című darabját mutatja be az Aradi Kamaraszínház és a budapesti Másik Produkció Gulyás Hermann Sándor rendezésében
Folytatódik az M5 kulturális csatorna saját gyártású drámája, az Elveszett idők, amely három korszakot mutat be: az ’56-os forradalom és szabadságharchoz vezető időszakot, a véres megtorlás eseményeit, majd a...
A repertoáron összesen 111 produkció szerepel
Ifjabb Johann Strauss A denevér című operettjével és Erkel Ferenc Bánk bán című operájával mutatkozik be a Magyar Állami Operaház a héten Indiában
Tóth Benedek Ernő versmondó nyerte az egész hétvégén át tartó 7. Nemzeti VERSenyt a Nemzeti Színházban
„Elfogyván az írnivalóim, húsz év után ismét rendezésre adtam a fejem. A Szabadicska c. burleszk Alfred Jarry, az avantgárd őse: A láncra vert Übü c. darabjának átdogozott és kortárs...

