#anemzetimindenkie
Tamási Áron darabját láthatták hátrányos helyzetű felnőttek a Nemzeti Színházban
Tamási Áron Vitéz lélek című darabját láthatták hátrányos helyzetű felnőttek ingyenesen az #anemzetimindenkie program részeként a Nemzeti Színházban
Díj
Idén négy alkotót választottak a nemzet művészének
Ebben az évben négy alkotó nyerte el a legrangosabb magyarországi művészeti elismerésnek számító Nemzet Művésze díjat, amelyet csütörtökön adtak át Budapesten, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) székházában, a Pesti...
Évadmustra
Zalán Tibor – Kosztolányi Dezső Színház
Egy frivol fecske és a szalagos varjú A Ne lőj a fecskére! Zalán Tibor Azután megdöglünk c. drámakötetében jelent meg, 2004-ben. Egy műkedvelői előadást nem számítva, ősbemutatóját Szabadkán, a...
Röviden
Mészáros Árpád kapta a vajdasági Pataki-gyűrűt
Mészáros Árpád, az Újvidéki Színház művésze vehette át a legrangosabb vajdasági színházi elismerést, a Pataki Gyűrű díjat szombaton Szabadkán
Rendhagyó
A Liszt-központban tartják meg a Soproni Petőfi Színház előadásait
Takarékossági okból november 1-jétől előreláthatólag a fűtési szezon végéig látogatói üzemszünet lesz a Soproni Petőfi Színházban, az előadásokat a színház helyett a Liszt-központban tartják meg
Jubileum
Tíz éve nyitott újra a Játékszín
Október 30-án ünnepli újranyitásának 10. évfordulóját a Játékszín; az évad első bemutatóját Teltház címmel december 10-én tartják, az évfordulót 17-én a Menopauza című darab díszelőadásával ünneplik
Röviden
K utazásai címmel tart ősbemutatót a Vígszínház
Egy témájában, nyelvezetében és formájában is határokat feszegető előadást, a K utazásait mutatja be a Vígszínház. Komán Attila első drámájának ősbemutatóját november 5-én tartják a Házi Színpadon
Röviden
Újabb öt évig Elek Tibor a Gyulai Várszínház igazgatója
Elek Tibor lett újabb öt évre a Gyulai Várszínház igazgatója a gyulai képviselő-testület csütörtöki egyhangú döntése értelmében








