POSZT díjak Debrecennek
A X. POSZT-on a Csokonai Színház először kapott fődíjat a szakmai zsűritől, a legjobb előadás díját, Szergej Medvegyev Fodrásznő című előadásáért. Negyedik éve állandó szereplője a versenyprogramnak a debreceni társulat,...
A X. POSZT-on a Csokonai Színház először kapott fődíjat a szakmai zsűritől, a legjobb előadás díját, Szergej Medvegyev Fodrásznő című előadásáért. Negyedik éve állandó szereplője a versenyprogramnak a debreceni társulat,...
Regény és filmvászon után színpadon Maugham Júliája Somerset Maugham Színház című művét sokan az Oscar-díjas Szabó István Csodálatos Júlia című mozifilmjéből ismerik. Verebes István Maugham regényéhez tért vissza,...
A szolnoki Szigligeti Színház társulata az évad első premierjeként, szeptember 24-én, Molnár Ferenc Üvegcipőjét mutatja be nagyszínpadán. A főszerepekben Molnár Nikolett (Irma), Molnár László (Sipos), Radó Denise (Adél),...
A 2010/2011-es évad leggrandiózusabb kecskeméti előadása Victor Hugo Nyomorultak című regényének musical változata lesz, mely immár huszonöt éve sikert sikere halmoz világszerte. A hatalmas szereplőgárdát és különleges látványelemeket felvonultató...
Hogyan mutathatná meg másképpen egy kő-, és szabadtéri színházakból, közművelődési intézményekből, szakmai szervezetekből álló egyesület, hogy nagyra becsüli az árvíz ellen küzdők teljesítményét, az összetartozásba vetett hitét, mint...
Egy színész el nem mondott szavaiból -képzelgés- Nagy László Zsolt emlékének (1980-2010) [örömmel] „Ha kikérték volna a véleményemet születés előtt, jobban szerettem volna növény lenni.” Aztán alvó...
Két hónapos nyári szünet után megjelent a Magyar Teátrum második évfolyamának hetedik, szeptemberi száma. A Magyar Teátrumi Társaság 16 oldalas, színes A/3-as formátumú havilapja megvásárolható az ország szinte valamennyi...
Nagy László Zsoltot a barátaival készített F.A.L. című előadás szegedi vendégjátéka közben érte a váratlan halál. Nagy László Zsolt 1980-ban született Püspökladányban. 2006-tól 2008-ig a Csokonai Színház stúdiósa volt,...
HETI VÁLASZ | Edelény, Felsőzsolca, Szendrő, Ócsanálos. A nevek mindenki számára ismerősek lehetnek. Borsodi települések, melyek víz alá kerültek az esőzések következtében megáradt folyók miatt. Magyarországon 12 megyében 265 településen...

