Évadmustra
Csúfondáros hozsánna
Ősbemutató Orbán János Dénestől Debrecenben Nyílt próba a Magyar Dráma Napján, premier az évadterv szerinti időben, aztán díszelőadás, amikor már összeállt a csapat. A csapatmunka nem szólam: a Hatvani...
Ősbemutató Orbán János Dénestől Debrecenben Nyílt próba a Magyar Dráma Napján, premier az évadterv szerinti időben, aztán díszelőadás, amikor már összeállt a csapat. A csapatmunka nem szólam: a Hatvani...
Telt ház előtt mutatta be Moszkvában Jurij Poljakov Párcsere című előadását a kecskeméti Katona József Színház társulata csütörtökön – közölte Cseke Péter, a színház igazgatója pénteken, hazaérkezésük után az...
Majzik Edit (b) Augustine, Edelényi Vivien (k) Catherine és Sárközi-Nagy Ilona (j) Louise szerepében Robert Thomas Nyolc nő című bűnügyi komédiájának próbáján a debreceni Csokonai Nemzeti Színházban 2015. november...
“Amikor élet, halál, szerelem, hűség és hűtlenség a tét, akkor azért még Békéscsabán is elfelejtődik egy pillanatra a kolbász” – mondta az MTI-nek Vörös István, akinek a kolbászt a...
Trokán Nóra (b) Pollit Margit, Szemenyei János (b2) Brick Pollit, Csombor Teréz (b3) Pollit Ida és Bognár Gyöngyvér (j) Mae Pollit szerepében Tennessee Williams Macska a forró bádogtetőn című...
A Saul fia kapta szerdán a 15. Los Angeles-i Magyar Filmfesztivál fődíját, a legjobb rendezését járó elismerést Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója vehette át A szarvassá változott fiú...
A címszerepet alakító Schlanger András (b) és Vaszkó Bence János szerepében Molnár Ferenc Az ördög című vígjátékában a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban 2015. november 11-én. A darabot Tasnádi Csaba...
Az idei évadban is megszervezi az Ádámok és Évák ünnepét a Békéscsabai Jókai Színház; a középiskolás csoportoknak ezúttal a teátrum idei évadának előadásaiból kell színpadra állítaniuk részleteket. Seregi Zoltán...
Közkívánatra újra elhozza a jubileumi társulatról készített bélyegeket a Magyar Posta a Csokonai Színházba. A Nyolc nő című bűnügyi komédia bemutatójának napján, 2015. november 13-án 16 órától ismét megnyitja...

