Társulati bélyegek a Csokonaiban november is

Közkívánatra újra elhozza a jubileumi társulatról készített bélyegeket a Magyar Posta a Csokonai Színházba. A Nyolc nő című bűnügyi komédia bemutatójának napján, 2015. november 13-án 16 órától ismét megnyitja kapuit az alkalmi postahivatal a teátrum aulájában.

Október 7-én, a Csokonai Színház jubileumi díszelőadását megelőzően Színház az egész világ, Kultúra és előadóművészet a világ bélyegein címmel bélyegkiállítás nyílt a teátrum főbejárati aulájában és földszinti folyosóján. A tárlat reprezentatív válogatást mutat be a színházi előadóművészet és a kultúra egyéb területeinek kapcsolatáról. Igazi kuriózum, hogy a jelenlegi társulat 26 tagjának portréjával bélyeget adott ki a Magyar Posta.

Bélyeggyűjtők és színházlátogatók kérésére ismét megvásárolhatók lesznek a színészeket ábrázoló személyes bélyegek és bélyegívek a színház aulájában. Az érdeklődők a jubileumra készített postabélyegzővel november 13-án érvényesíthetik, sőt, a Csokonai Színház alkalmi postahivatalában akár el is küldhetik leveleiket. A posta debreceni képeslapokat árusít majd, a Csokonai Színház pedig jubileumi logóval ellátott levélpapírt és borítékot biztosít. Az alkalmi bélyegzőn is a Csokonai Színház felirat, a jubileumi logó, illetve az aznapi bélyegzés dátuma szerepel majd. A dokumentum a gyűjtők számára ettől válik majd igazán értékessé.

A bélyegkiállítás november végéig látogatható a színház főbejárati aulájában és földszinti folyosóján az előadások kezdete előtt egy órával, a Csokonai Színház előadásaira érvényes jeggyel.