Évadmustra
ROKONOK – Egerből
Berci, a banánhéj Rokonok. Móricz Zsigmond hasonló című regénye alapján írta: Szakonyi Károly.
Berci, a banánhéj Rokonok. Móricz Zsigmond hasonló című regénye alapján írta: Szakonyi Károly.
Magyar operett hagyományát szeretné továbbra is népszerűsíteni a Budapesti Operettszínház – hangsúlyozta Kiss-B. Attila, a színház hivatalba lépett főigazgatója az első társulati ülésen, amelyen bemutatták a színház vezetésének új tagjait is.
Színházi fesztivált rendeznek a Vajdaságban: az ötnapos program február 20-án kezdődik Zentán.
Tölli Szofia Anya és közösség Esküvő, temetés, keresztelő: bármely kisközösség létének állomásai – a történelem ihlette Sára asszonyé is. A megindító drámát, amely a Nemzeti Színház és a marosvásárhelyi...
Joe Orton fekete komédiája, a Mr. Sloane szórakozik hosszú évek kihagyása után Parti Nagy Lajos friss fordításában és Guelmino Sándor rendezésében került újra magyar színpadra.
Díjátadókkal, irodalmi estekkel, könyvbemutatókkal, koszorúzással és képzőművészeti kiállításokkal is ünneplik a magyar kultúra napját országszerte
A Fölszállott a páva című műsor legjobb képeiből nyílik fotókiállítás hétfőn, a magyar kultúra napja előestéjén a Hagyományok Házában
A díjnyertes darabot Tara Manic állította színpadra
Művészeti díjak átadásával, kiállítással, mesejátékkal, irodalmi és zenei előadásokkal ünneplik Komárom-Esztergom megyében a magyar kultúra napját

