ROKONOK – Egerből

Berci, a banánhéj

Rokonok. Móricz Zsigmond hasonló című regénye alapján írta: Szakonyi Károly. A társadalmi drámát zsúfolt nézőtér előtt, nagy tetszést aratva játszotta a Gárdonyi Géza Színház társulata Budapesten, a Nemzeti Színházban. A rendezője Blaskó Balázs.
Dráma-e, csakugyan? Ha a vagyonosodás vágya nem egyidős az emberrel, akkor az úgynevezett ősközösség nem bomlott volna fel soha. A mértéktelen gyarapodás fékezésére alkotott igazságóvó rendszerek iránti igény sem új keletű. Történelmi gyakorlat az is, hogy a gazdagok szemhunyó törvényszolgákat kerítenek maguk fölé a tisztesség őreként. Az a balfácán, aki komolyan gondolja, hogy a becsület őrének választották, előbb utóbb csapdába lép. A megvesztegetési-lejáratási masinéria öröktől fogva való, ősi rugóra jár, ezért az új és újabb áldozatok története legfeljebb a poétikai fogalom szerint drámai, míg a köznapi értelemben inkább komikus. Korrupt az, aki nem nekem petyegtet. Az Adáshiba szerzőjeként életében halhatatlanná lett Szakonyi Károly ezúttal is a szellemi arisztokrácia látcsövén át szemlélődve közvetíti egy pillanatnyilag megriadt hangyaboly sürgölődését. A Rokonok, számomra Az öreg hölgy látogatása (2014) óta a legemlékezetesebb egri bemutató.

Napi témájú regény – nem mitológiai, történelmi vagy régmúltbeli közérzetet ábrázoló –; ilyenként színpadi hitele csak akkor lehet, ha a néző megtalálja a jelen valóságához a képzettársítási pontjait. A zsarátnoki ügyészválasztás esete reményteli asszociációs alkalom.

Az eredeti hivatása szerint építész Székely László stílusban korszakfüggetlen, legfeljebb dzsentri-klasszicistának mondható, provinciálisan impozáns játékteret alkotott. A főügyésszé választott Kopjáss István a szépségversenyek kifutóját időző vendéglői hosszúasztalról lép a kistérségi előkelőek társaságába. Szerepében, Nagy András rejtvényesen vibrál. Vagy bambán. Hatásosan mindenesetre, mert a hallgatóság – a pénz hatalmától megrészegedett dzsentrinép – nem tudja mire vélni fátyolos hangú felesküvését a korrupció kíméletlen leleplezésére.

Kopjáss a hatalomra jutott társadalmi osztály alsó szintű vezetőrétegéből kontraszelekcióval kiemelt káder – mint 1945 után a suszterből kenyérgyár-igazgatóvá tett, egykori illegális pártmunkás –, aki őrlődik az igazságeszménye és a vagyonvágya között. Az ő kaptafája a kulturális tanácsnokság volt; a törvényességi felügyelete alá helyezett ügyletek nagyságrendje megszédíti, mint pusztai kondáslegényt a milliárdos főnyeremény. Hiszékenységét egyszerre játssza ki a hatalom-irigy ellenzék, és a kéz kezet mos rendszer hasznát élvező város-birtokosi kör. Előbbiek közül a képviselő Martiny doktor – Tóth Levente játssza – üvegzseb-lovagi szólamai tévesztik meg, az utóbbiak aduásza pedig Bisztriczay főmérnök – Tunyogi Péter –, aki kiballag a vasúthoz, s ott meglátja, hogy a Kopjáss rokona, Berci bácsi – Sata Árpád – által küldött szénminta nem a saját hitvány bányájából, hanem a príma salgótarjániból származik. A nagyhangú atyafi ahhoz is balpék volt, hogy megutaztassa az árut a származási hely és a telepe között, s ezzel a vagonon kicserélődjék a bárca.

A bárca a banánhéj. Az újdonsült főügyész vibrációs motorja a szimultán ügybuzgalom: feltárni a korrupciót egyfelől, s behozni az életnívójában érzékelt lemaradást másfelől. Elfogadja Kardics bankár – Reiter Zoltán – nagy összeggel nyitott hitelszámláját, adásvételi szerződést kötne hajdani szerelme villájára, amelyet az általa nyomozott sertéstelepi csőd miatt, potom áron szerezhetne meg. Hiába azonban a megvesztegető kecsegtetés, a csőd bűntett kivizsgálására bizottságot hív Budapestről A hirtelen veszély pánikot okoz a tartósan fennálló hatalmi helyzetükben elkényelmesedetten harácsoló törpe-oligarchák között. Ilyenkor kincs a higgadt Keresztapa-polgármester – Balogh András –, hogy áldásos keze-munkája nyomán visszaterüljön a térségre a korrupció harmóniája. Az áldásos kéz kiemeli a főügyész széfjéből a terhelő bizonyítékokat, s a bizottság kisimult homlokkal, jóllakottan távozik. A szénüggyel korrumpálódott Kopjáss pofont kap a legváratlanabb irányból is: a felesége fellázad a karrierje ellen, s nem csatlakozik aláírásával a villavételi szerződéshez.

A hajdani szerelem, Magdaléna – Babócsai Réka – az asszony unokatestvére. „minden nő feleség és hetéra egy személyben – vélekedik az Úri muriban Lefkovits, a zsidó bankár. Kopjáss ingatag idegjellemű férfi. Nem tud választani, vagy lavírozni a felkavaró szerelmet kiváltó nő és a gondoskodásra született asszony között, mely utóbbi ragaszkodásának csak szövődménye a szerelem. Szentkálnay Lina – Bacsa Ildikó játssza – beszédes név: a szent és a Kálvin gyöke kijelöli, hogy az asszony istenes, puritán, profán aszkéta: megütközik azon, hogy férjén úrrá lesz a könnyelműség, urizálni kezd, suta világfiként viselkedik, húzatja magának a cigánnyal és borjúszeletet rendel a vendéglőben. A hetéra szerepe Magdalénára – ám a családban – marad.

A család meg tud szaporodni hamar az olyan ember körül, aki hivatalhoz és jó fizetéshez jutott. Az egri társulat erénye, hogy minden kéregető, állásra vagy apanázsra vágyakozó rokon szerepére autentikus színész akadt. Alakításaik nélkül a motivációk hálózata nem lenne egész. A jelenünkből szólnak, mintha nem 1929-ben lennénk.

Onnan szól Kopjáss is. Az újhullámos nemzetépítők demagóg szavajárása és idétlen mohósága idéződik fel bennünk minden jelenetében, míg odáig nem érkezik, hogy – szembe menve az erkölcsi közömbösség divatjával – a vagyonpolitikai játszmák áldozataként/veszteseként, elszánja magát az öngyilkosságra. Elméje tartalma szerint, Móricz társadalmi térlátással sújtott gondolkodású lírikus. Lírikusi alkatából fakadóan, eredendően érzelmi töltésűek a következtetései: adott esetben – a világválság és a társadalmi felemelkedés kudarca élményének hatására – letargikusak. A közösségi és a vérségi meghatározottság egymásra vetülése kiolt minden reményt az igazabb magyar jövő iránt. Felemelkedés az, amikor cigarettaszünetre van engedve a lélek, két gazdasági válság között. A Rokonok válságtermék. Morális értelemben feltétlenül, hiszen az öngyilkosság nem lehet sikeres: Kopjáss szemhunyó képességére a társadalomnak még sokáig szüksége lesz. Ám Szakonyi változata – vagy Blaskó rendezői-sorsdramaturgiai igazságérzéke – alapján nem következtethetünk arra, hogy túljut-e az életveszélyen a főügyész. A reményünk mi legyen?

Képek: Gál Gábor