Döbrentei Sarolta Sára asszony Nemzeti Színház

Tölli Szofia

Anya és közösség

Esküvő, temetés, keresztelő: bármely kisközösség létének állomásai – a történelem ihlette Sára asszonyé is. A megindító drámát, amely a Nemzeti Színház és a marosvásárhelyi Spectrum Színház közös produkciója, Vidnyánszky Attila rendezésében, január 17-én mutatták be, s azóta is teltház előtt játsszák. Marosvásárhelyen március 20-án lesz először látható.

Esküvő, temetés, keresztelő. Nem csak a címszereplő Sára asszony kálváriáját, vezeklését és feloldozását foglalják keretbe az említett szertartások, kazuáliák, amelyek a darab során központi szerephez jutnak, hanem az egész közösség életét meghatározó eseményekké válnak. Boldogtalanság, sikertelenség, gyümölcstelen élet: igaz, Sára előtérbe helyezett példáján érhetők tetten legegyszerűbben, mégis azt tapasztaljuk, az egész faluközösség élete ugyanezekkel a szavakkal jellemezhető. Sára hetedik gyermekét temeti, míg Erzsike házassága gyermektelen, ami miatt anyja és férje társadalmi normák által meghatározott elvárásait, nyomását is magán érzi. A kiüresedett életek romjain babonaság és istentagadás veszik át az irányító szerepet. Az egymásba és Istenbe vetett hit próbáját, az elme és a lelkierő próbáját látjuk a színpadon az előadás majdnem két órahosszas játékideje alatt.

Absztrakt a díszlet, hogy összemosódjék általa – a szó valóságos és spirituális értelmében egyaránt – a „kint” és a „bent” fogalma. Tiszta, puritán színek és formák uralják a színpadot: a gerendák szigorú, egymásra merőleges egyenese, sötét barna tónusa maga a szomorú szegénység, ám egyszersmind a ballada sejtelme is. Sára és férje, Gyuri a hetedik gyermek elvesztéséig rendületlenül hisznek abban, hogy a nehéz sorsuk okkal van. A darab expozíciójában, amely a gyermek temetésével indul, egyfajta fordulóponthoz érnek. Az újabb gyász váratlanul megingatja a kapcsolatukat: eddig az elvesztett gyerekek után maradó űrt a szolidaritás, a szeretet energiájából táplálkozó remény töltötte ki: most dühkitörésben nyilvánul meg a hatszori kudarcnak a tapintat köntösébe burkolt keserve. Miért történik mindez? Miért szólítja el tőlük az Úr ezeket az ártatlan lelkeket? A kérdésekre azonban sokáig nem érkezik válasz. Talán, mert a szavaiban magabízó új pap gyenge lelki pásztor? A veszteségük miatt érzett indulatuk a halotti tor kötelező alkalmán a vendégek ellen fordul. Tehetetlenségükben az orvost vádolják gyermekük haláláért, amiért az nem tudott segíteni.

Az elkeseredettséget a konok harang kongása emeli ki. Máskor Sára ismétlődő tűzifa-hasogatásának agyfeszítő zaja vagy egy-egy kierősített hegedűfutam a hangulatjelző elem. Az érdes, kiütközően mély/magas effektus több, mint aláfestés: ez a ballada hangteste: a monotonitás, a fásultság, a tettek hiábavalósága, a meddő lét rezonanciája.

Sára úgy gondolja, bűnei miatt kell elszenvednie azt a sorscsapást, hogy nem láthatja felnőni magzatait. Ezt belátva több stáción keresztül küzd a sorsjobbításért. Söptei Andrea kifejező mozdulatai és aprólékosan kidolgozott mimikája igazivá, élővé teszik számunkra az asszonyt. Gondolatai és szenvedése egyaránt könnyen olvashatók játékából, amely mellőzi a túlzást. Először a keresztény közösségben vállalt feladatok által igyekszik Isten kegyét elnyerni, azonban hamar a faluban keringő babonák bűvkörébe kerül: Bözsi néni, akit Szász Anna formál meg hiteles jellemrajzzal, átokról beszél, amelytől csak akkor szabadulhat, ha születendő gyermekét felajánlja Erzsikének. Sára erre azonban még nem áll készen: elképzelhetetlennek tartja, hogy lemondjon az új életről, Bözsi nénitől pedig inkább tart, semmint hinne neki. Az előadás egyik csúcspontja a nyolcadik gyermek halálához kapcsolódó szellemlátás-jelenet. A testből távozó lelket próbálja Sára és Bözsi néni valamiféle ősi népi szertartással, pogány módszerekkel visszacsalogatni. Állati hangok keverednek látomásos képekkel, miközben a lélek fénye egyre távolodik. A pusztulás romjain később új élet sarjad, ám Sára végletekig kimerített hitbéli tartalékait, élni akarását pillanatnyilag legyőzi, maga alá temeti a nihil, amely testet is ölt mintegy a papjuk látogatóba érkező, ateista unokaöccsében. Ruszuly Ervin által alakított, átnevelésre száműzött kolozsvári diák lételemének látszik az istentagadó, harcos cinizmus, de látva, miként zuhan szerelembe Erzsike iránt, aki csupán egy életerős ivarsejtért kopogtatott a szívén; azt gondolhatjuk, hogy távolról sem az elvi ateizmus, inkább a zsigeri lobbanékonyság a természetének lényege. Mégis, a tőle kapott könyv hatása alatt, az asszony meg nem született gyermekét temetné, annak sírját ássa, mert éppen nem bízik abban, hogy megmentheti a születendő életet.

A hit próbája sokféle álarcot viselhet: a pogány átkok és hiedelmek maszkját, a jó célból elkövetett rossz tettek illúzióját és az istentagadást. A lélek teljes lecsupaszításán kell átesnie Sárának ahhoz, hogy az önmegadás fázisába, azaz kegyelemre alkalmas állapotba léphessen. A szenvedéseken keresztül jut el az elhatározásra, hogy gyermekét odaadja Erzsikének, ha ezzel megmentheti a kicsi életét. Csak a teljes önátadás, a lemondás által léphet életébe Isten végtelen kegyelme.

Szimultán jelenetvezetés ad különös dinamikát az előadásnak. A színen ritkán látunk pusztán egy történést. A főszereplő házaspár mellett szinte a darab egésze alatt nyomon követhetjük a falu egyéb eseményeit: hol a doktort, akinek határozott, mégis naiv jellemét Tatai Sándor miatt érezhetjük szerethetőnek, hol fiatal feleségét, a Márton Emőke-Katinka által érzékletesen, reduktívan, korszerűen alakított Erzsikét követjük. Rajtuk kívül gyakran Demeter pap is megjelenik a plébánián, akit Berettyán Sándor révén lelkiismeretesnek és ügyefogyottan határozottnak látunk. Filmes látásmódot tükröz ez az egy időben történő játék. A mellékszálak ugyanolyan fontossá válnak, mint a cselekmény fővonala – a közösség együttes boldogulása alakítja az eseményeket, így a főszereplők életét is. A gyermek életben maradásához tehát az egész közösségnek át kell esnie azon a folyamaton, amelyen Sára is. Az asszony történetével közvetlen párhuzamban áll Erzsike gyümölcstelen házassága, amelyet az ateista diák „deus ex machinája” rendez a felszínen, ám, ahogyan Sára asszony esetében is, Erzsikének szintúgy szüksége van arra, hogy saját végső határáig elmenjen.

A gyermek születése és életben maradása tehát az egész közösség érdeme. Nem csupán szüleinek, hanem az egész szomszédságnak erőfeszítéseit tükrözi az a csoda, amely Arany János valós-elképzelt születésében nyilvánul meg – talán az egész előadás egy Arany-ballada.

Epilógus. Látunk egy mellékballadát is. Szarvas József, Sára férje eltemeti lelkébe szerelmét, Erzsikét, aki a boldogító ivarsejtet igazában tőle remélte. Mást diktált a Tízparancsolat.

 

A Nemzeti Színház és a Spectrum Színház közös produkciója. Rendezte Vidnyánszky Attila.

Bemutató: 2019. január 17.

Játsszák: Söptei Andrea, Szarvas József, Berettyán Sándor, Szász Anna, Márton Emőke-Katinka, Tatai Sándor, Ruszuly Ervin, Varga József, Kiss B. Ádám, Sosovicza Fanni, Bodnár Dániel

Képek: Eöri Szabó Zsolt