A különleges vizes technikának köszönhetően újfent egy vízi cirkuszi show-t láthat a közönség Budapesten. Az ismerős porond hol fényjátékos szökőkúttá, hol csendes tóvá, hol háborgó tengerré változik át – így egészítve ki a fellépő művészek produkcióit. De vajon harmadik alkalommal is tudnak valami újat mutatni a közönségnek?
A publikum nem először láthat vízi cirkuszi show-t Közép-Európa egyetlen kőcirkuszának porondján, ezért kissé szkeptikusan ültem be az előadásra. Bár kétségtelenül nagy sikerrel futottak az előző vizes műsorok, viszont nem szeretem, ha ugyanarról a témáról több bőrt is lehúznak és nem tudnak újat mutatni. A műsor idén nyáron is kiemelkedően magas színvonalú, a fellépők is mások, mint az eddigi műsorokban, ráadásul teljesen más dramaturgiára épül: ezúttal a szomszédunkban zajló szomorú eseményekre is reflektál. Viszont a Fekete Péter rendezte előadás nem dráma és nem is háborús eposz, hanem egy klasszikus cirkuszi előadás, amely az óvodásoktól a dédszülőkig minden korosztályt képes megszólítani. A cirkuszművészet és a vele szinergiában lüktető társművészetek nemcsak érzéseket, gondolatokat váltanak ki a szemlélőből, hanem fontos üzeneteket is közvetítenek. A cirkuszművészet gazdag szimbólumrendszerét a Fővárosi Nagycirkusz minden előadásában kiaknázzák, a RAIN – Esőcirkusz esetében sincs ez másként. A bizalom, az egymásra figyelés, az egyensúly, a szorgalom, a kitartás nemes eszményei jelennek meg a világszínvonalú produkciók által, amelyeket körbe ölel a színes fényekben pompázó szökőkútrendszer, amely önmagában is különleges látványosság: hol szinte a kupoláig ér és beburkolja a levegőben szárnyaló artistákat, máskor szelíden egészíti ki az emberi akarattal létrehozható csodát, a cirkuszművészetet. A közel 11 ezer liter vízzel, süllyeszthető- és emelőrendszerrel ellátott, 700 fúvókából álló szökőkútrendszernek azonban a látványon túl még nagyobb szerepet szánt a Jászai Mari-díjas rendező: az éltető víz megtisztít, elmossa a bánatot és elhozza a békét. Az előadás ugyanis a békéről és a békéért szól. A cirkuszban nem számít a nemi-, faji-, vallási-, nemzeti hovatartozás vagy a politikai ideológiák. A cirkusz teljes világot átfedő ernyője alatt mindenki egyforma. Ezért a szeptember 18-ig látható előadásban ukrán, orosz, fehérorosz és magyar artistaművészek lépnek porondra láthatóan teljes és harmonikus együttműködésben. A közös alkotás és az egymástól való tanulás egy olyan fontos üzenet, amely most talán aktuálisabb, mint valaha.
A nívós produkciókra és a lélegzetelállító trükkökre felesleges egyenként kitérni, mert egyszerűen látni kell őket. Ám fontos dramaturgiai szerepük miatt mégis ki kell emelnem három jelenetet. A vidám parádé után a háború árnya vetül a manézsra egy leereszkedő helikopter rotorjának képében, a kivetítőn pedig képzőművészeti alkotások festik le az ember által teremtett borzalmakat. De a helyzet nem reménytelen, Isten elküldi egy angyalát, hogy a tisztító esővel elmossa a rossz akaratot. Egy csipetnyi színház a cirkuszban. Hasonló, mozgásszínházi elemek jelennek meg a második felvonás elején, amikor a matracokon fekvő művészek nem találják a helyüket, nem tudnak elaludni, majd egymáshoz egyre közelebb húzódva megnyugszanak, mert együtt, egymást támogatva minden könnyebb. A harmadik meghatározó jelenet már a cirkuszművészet nyelvén meséli el egy család összetartó erejét. Az ukrán Vitalii Zaetz, orosz felesége Margarita Nikulina és kislányuk Dasha új szintre emelt perzs számukban a különleges trükkökön túl meglepő nyitottsággal tárják elénk családjuk megdönthetetlen egységét, az egymás iránt érzett szeretetüket és bizalmukat. Dasha kimondatlanul is a remény szimbóluma, annak az örökké a szívben élő reménysugárnak, amely mindig változásokra sarkallta a világot. Manapság egyre kevesebb az igazán vicces bohóc, aki a felnőtteket is meg tudja nevettetni, ahelyett, hogy kínosan feszengenének a székeikben. Ezért örömmel fogadtam az előadás üdítő színfoltját, Pippa bohócot, aki kiemelkedően jó a zsánerében, állatpartnereivel előadott gegjei őszinte mosolyt csalnak az arcokra.
Felmerül a kérdés, hogy van-e helye a cirkuszban egy ilyen témakörnek? Miért ne lenne? A cirkuszművészet régen túllépett a puszta szórakoztatáson, az érzelmeinkre és a gondolatainkra is hatást gyakorló előadó-művészeti ággá vált, amely egyenértékű a színházzal, az operával és a többi művészeti ággal, ezért hozzájuk hasonlóan reflektál a világban zajló eseményekre. A RAIN – Esőcirkusz esetében Fekete Péter rendező finom művészeti eszközökkel, tiszteletteljesen nyúlt a témához, mellőzve a giccset és a hatásvadászatot. A kétórás élőzenével, énekesnővel és balettkarral kísért előadás tele van életigenléssel, megható és elképesztő artistaprodukciókkal, amelyet egy látványos szökőkút-és lézershow zár le, amely lenyűgöző vizuális orgiát teremt a szemnek. Napokkal később is az előadás hatása alatt állok, bevillan a színpompás látványvilág, a varázslatos produkciók, és az a számos rejtett üzenet, amit közvetítenek és amelyek által én magam is többé válhatok. Most sem bántam meg, hogy eljöttem a Fővárosi Nagycirkuszba, mert újfent olyan útravalót kaptam, amiből bátran meríthetek, ha úgy hozza a szükség.
Szekáry Zsuzsanna
Fotó: Urbán Ádám
Önnek ajánljuk
