Versekkel tisztelegnek a névadó előtt a József Attila Színházban


A Dunánál – Versek egymás után címmel tartanak megemlékezést a magyar költészet napján a József Attila Színházban. Április 11-én a társulat színművészei egy-egy József Attila verssel tisztelegnek a színház névadója előtt.

Tizenkilenc ritkán hallott, a költő életét meghatározó verset mondanak el a színművészek. “Igazán különleges versekkel teli délutánban lesz része annak, aki ellátogat a József Attila Színházba” – olvasható a József Attila Színház MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, a társulat tagjai a költő életének abból a szakaszából merítenek verseket, amikor a köznapi gesztusok, tárgyak költészetét mutatja be hétköznapi szavainkat használva.

A Talán eltünök hirtelen kezdetű verssel Nemcsák Károly, a társulat igazgatója nyitja meg az előadást. Verset mond többek között Ujréti László, Zöld Csaba, Quintus Konrád, Kulcsár Viktória és Lábodi Ádám. Az előadás a Reménytelenül című vers két változatával zárul Horváth Csenge és Fekete Gábor előadásában.

“A Duna összeköt népeket, nyelveket, kultúrákat. Napjaink legfontosabb értékei a megértés és szolidaritás, ezt erősíti az előadás” – olvasható a közleményben.

Az április 11-én 17 órakor kezdődő előadás rendezője Hargitai Iván, a színház művészeti vezetője. Mint írják, a program ingyenes, de regisztrációhoz kötött.