RÁTHONYI SÁRA ÍRÁSA
„Mint a lenge játék”
William Shakespeare utolsó műve. Minimalista díszlet, hang-fényjáték etűdök, szleng, elrajzolt karakterek: Bodó Viktor sepsiszentgyörgyi rendezése nem a tradicionális előadások élményével szolgál a közönségnek, és a Mini Évad egyik legizgalmasabb előadása volt.
„Fontos lenne, ha kiaknáznák a humort Shakespeare meséjéből” – nyilatkozta még a próbafolyamat idején a rendező, s a produktumban ez megvalósult teljesen. Fortélyos szertelenséggel ötvözi jeleneteiben a lírait a groteszkkel, aminek következtében különös hangsúlyt kapva erősödnek fel a monológok-dialógok. Egy-két jelenetnél síri csend honol, csak a színpadon lévőkre koncentrálunk, más pillanatokban pedig röhögve rázkódik a publikum.
Az egyik, ha nem a legfontosabb kacajfűszer, a Nádasdy Ádám átköltésében kínált szöveg közé hintve, a mai szleng. A szereplényükkel feleselve nyilatkoznak meg olykor a színészek. Ariel karakteréből például – Korodi Janka alakítja tüneményesen – miközben jambusokban rappelve szövi a szót és az eseményeket, néha egy-egy ízes káromkodással szól ki a kamasz. Az előadás humora és nyelvezete révén, a shakespeare-i történet a fiatalokhoz közelebb kerül.
A színészek színpadra helyezése többnyire orchestra-formáció, melynek karmestere Prospero maga. Valahányan a kottatartó állványuk mögött ülnek egy zenekari árkot idéző, lépcsős átjáró alatt. Látszik néhány hangszer (nagybőgő, pianínó, hegedű) a háttérben. A játszóhely a „zenekar” és a nézők között van. Ebben az alakzatban a szereplők egymást figyelhetik meg, mint nézők szemlélhetik az adott szituációt. Mosolyt csal az arcunkra, amikor a színészek el is nevetik magukat egy-egy jelenetnél, látva társaikat.
Csak néhány kellék van jelen az előadáskor: – többek között – egy nagy, áttetsző ponyva, néhány darab fekete súlynehezék, egy kagyló (ami kürtként szolgál), két hatalmas ventilátor és egy mosógép (amivel Ariel a hullámokat kelti az előadás elején).
A fénytechnika használata szintén csak játékos. Amikor Caliban, Trinculo és Stefano bolyonganak a mocsárban, jelenik meg Prospero utasítására Ariel a tündértársaival, hogy a három részeges félnótásra ráijesszenek. Hirtelen lekapcsolódik a fény, a néző nem lát semmit. Kis idő múlva csak köralakban van egy-egy figura megvilágítva, és ez többször megismétlődve fordul elő, egyik alkalommal kéjes, disco jelenetben is szórakoznak a három szerencsétlenen a tündérek.
A humort erősítik a figurák jelmezei is. Alonso (Szakács László alakításában) lila-selymes viselete már megszólalásai előtt a Keresztapa karikatúráját kelti, míg a Don kíséretének tagjai genszter-stílusú kézmozdulatokkal simítják hátra hajukat, napszemüveget, öltönyt és gyöngysorokat viselve lépegetnek (Kolcsár József, Derzsi Dezső és D. Albu Annamária). A lecsúszott, foltos anyagokból összevart hálóköntöst viselő Prospero a „mélygondolkodó” embert figurázza ki. Kicsikét görnyedt háttal, varázspálcájával és segédjével ugráltatja Alonsoékat és Calibanékat. Utóbbiak adják a humor nagyobbik részét az előadásban. Kónya-Ütő Bence, mint Calibanként aprólékosan kidolgozott, gilisztaszerű mozgásával és viccesen eltorzított, nyekergő hangjával, minimális, ezüstös sminkkel tökéletesen hozza a kicsinyes, számító figurát.
A Tamási Áron Színház társulatának zenei műveltsége páratlan, mindenki valamilyen formában hangszert ragad. A kiváló éneklésük mellett a színészek jazz-es, időnként – poén elemként szolgáló – mulatós dalokat is adnak. A hangeffekteket mikroporttal a darabban szereplők szolgáltatják, ezzel is erősítve az előtérben játszók helyzetét.
Ebben az adaptációban azt látjuk, hogy a főszereplő minden porcikájából egyszerre árad az atyai törődés és a gyermeki csintalanság, ugratás. A színész nem annyira a szélsőséges bosszúállóként eleveníti meg Prosperót, sokkal inkább egy hatalmas köntösbe bújtatott filozófust látunk, aki az elmélkedéseivel, szónoklataival nemcsak környezetét, hanem önmagát is igyekszik meggyőzni. Pálffy Tibor játékában a leginkább a szülői, atyai lét megmosolygása érződik. Nem a lányát bölcsességekkel traktálva féltő öreg férfi, inkább a hatalmas élettapasztalatain túli, a saját bölcsességén is mosolygó ember ismerszik meg benne. A legszebbnek is mondható jelenet – Miranda és Ferdinand szerelmi jelenete díszes tündértáncban teljesül be – annyira giccses, hogy maga Prospero állítja meg az egészet. Pálffy Tibor szájából hallva, kemény és erős az a monológ: „Olyan anyagból vagyunk, mint álmaink; s kis életünket is álom keretezi”.
Tradíció patetikusan, szenvelgően, vontatottan eljutni a varázspálcatörés pillanatáig. Bodó magunkhoz emeli a többszáz éves mesét: az előadás nem derűmúzeum, hanem üde hatalomjáték jazz-ben.
Képek: Barabás Zsolt
Önnek ajánljuk
