Ráthonyi Sára írása
Fagylaltba fojtó apai szeretet
A miniévad egyik kuriózuma a Jégtorta: színes, retró és morbid. A Prológ-díjas iker-írópár, Kovács Dominik és Kovács Viktor darabja először Zürichben került színre, a sepsiszentgyörgyi, magyar nyelvű ősbemutató Szilvay Máté rendező nevéhez fűződik (2023).
A történet felidézte bennem Martin McDonagh Leenane szépe c. drámáját, amellyel először a kisvárdai fesztiválon ismerkedtem meg, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház előadásában. A cselekménye egyiknek sem túl bonyolult, ám lélektanilag annál szövevényesebb. A párhuzam leginkább abban rejlik, hogy egy szülő mennyire megnyomoríthatja, megkeserítheti a gyermeke életét azzal, hogy a javát akarja. Bánóczky Gyuri bácsi folyamatosan hangsúlyozza, hogy precizitás, igényesség és becsület. Mégis, ő nem jár el tisztességesen lányával szemben. A bohókás és idős cukrász üzletébe – az elhangzottak szerint – ötven éve töretlen lelkesedéssel járnak a vidéki kisváros lakói, és mindenkivel szemben figyelmes, csak leányával, Sacival nem törődik. Az árnyékában élő nő leghőbb vágya, hogy viszontlássa teljesen eltávolodott fiát, Csabit, és rá is veszi gyermekét, hogy eljöjjön a szülinapján, ebédre. Gyuri bácsi nemhogy hallani sem akar erről, de igyekszik is megakadályozni a találkozásukat. Meddig mehet el egy szülő; s mennyire nem élhet önállóan a gyermek felnőttként? A fő kérdése általánosságban az előadásnak: van-e, és hol a tűréshatár?
A látvány a neon-rózsaszín, narancssárga és a babakék színek kombinációival, retró hangulatot áraszt. Az érkező, helyüket kereső nézőknek kedvenc színészük, Mátray László olvas be rádióhíreket, történetesen arról, hogy milyen groteszk módon is születik meg az emberekben egy-egy gyilkosság motivációja. Sötét humor, jóslatértékű expozíció a minimálember tragédiájához.
Posztmetaforikus ábrázolás. A figurák megjelenése is vicces benyomást kelt a nézőben. A Sacit, az anyukát alakító D. Albu Annamária eltúlzottan nagy, bolyhos, zöld felsőben jelenik meg, kitömötten, rajzfilmbe illően. Pálffy Tibor, azaz Gyuri bácsi narancssárgás, bársony anyagú zakó-nadrág ruházata illeszkedik a díszlethez, olyannyira, hogy időnként beleolvadnak a mozdulatai. Némelykor azonban tekintélyt parancsoló séf-szettjében jelenik meg a színpadon. A két szereplő között – leginkább ebben érzem az ír dramaturgiai áthallást –, mintha öröktől fogva volna, láthatatlan feszély vibrál, szüntelen: természetesen tragédialeheletűek a mindennapjaik. Morbid, ahogyan viccesek, s ez a polifon sejtelem sugárzik a „kórus” többi tagjáról is. Vegyük például Varsányi Szabolcsot, aki elitista nagymamaként parodizálja a nagyvárosi, előkelő öreghölgyeket, de a két lecsúszott, ingyenélő Bangáékat formáló Nagy-Kopeczky Kristóf és Kónya-Ütő Bence alakításában is, a hétköznapi életben fellelhető figurákkal találkozhatunk az előadás során. Ők megszólalásukban, megjelenésükben is számos humorforrását adják a produkciónak. Az elfojtott indulatokkal teli szöveget a színészek tökéletesen hozzák, így a groteszk poénok, megszólalások, és cselekedetek hitelessé válnak. A hangsúlyokat a gesztusok adják, melyekből a néző rájön, hogy milyenek a karakterek közötti viszonyok rejtett összefüggései. D. Albu Annamária alakítása érzékletesen bemutatja Sacit, akit látunk kétségbeesetten könyörögni a fiának, de vagánykodó csitriként is megjelenik, és ebben a széles spektrumban az apja mellett végsőkig megalázott emberként együtt tudunk érezni vele. Göllner Boróka tökéletesen hozza a felnőtteket nem értő, unatkozó pimasz gyereket, aki annak örül, ha sikerül megbotránkoztatnia a körülötte lévőket.
Nem könnyen emészthető előadás. Az tapasztalható, hogy inkább többször érezhetjük magunkat kínosan az elénk tárt kellemetlen és feszült jelenetekben, amelyeket felerősít a nyelvezet, illetve a fura viszonyokat megjelenítő játék. Az eredeti szövegkönyvben Csabi nem megy el az anyja által rendezett szülinapi ebédre, de a rendező egy álomszerű jelenettel helyreállítja a nézőben túlcsorduló feszültséget: Saci felszolgálja az ételt, miközben Feri (akit Szakács László alakít) öltönyben, rózsacsokorral megérkezik az ünnepi hangulatú eseményre, és Csabi (Pignitzky Gellért megszemélyesítésében) éppen egy üveg borral kínálja szüleit. Együtt ülnek az asztalnál, mosolyognak. Ez az idilli álom számomra Saci benső vágyainak be nem teljesült világát eleveníti meg, ami segítheti a nézőt a súlyos szituációk megemésztésében.
Képek: Barabás Zsolt
