Rózsavölgyi Szalon – Keresztül-kasul


Rejtvény 80 percben

A közönség kedélyesen beszélget a kávéscsészék felett, páran a műsorlapot tanulmányozzák vagy egymást fürkészik, oda-odabiccentenek az asztaluknál ülő idegennek; van, aki még csak most rendel, más az utolsó süteménymorzsákat csipkedi fel a villával. Ebbe a várakozásteli duruzsolásba sétál be ez a nagyon csinos, elegáns nő. Kis kék, szűkre szabott kosztüm, hozzáillő cipő-táska, szoros konty. Leül, lábát keresztbe teszi, megigazítja szeme alatt a sminket, újságot vesz elő, céltudatosan a végére lapoz, tollát szájához emelve gondolkozik, majd ütemesen írja a megoldásokat a rubrikákba. Történetünk épp e keresztrejtvény apropóján szövődik. Nagy Szilvia írása

Janet (Pokorny Lia) megrögzött keresztrejtvény-játékos, – amíg fejt, elszakadhat a valós élet problémáitól. A vonatkocsiban mellé huppanó ultralezser Josh (Király Dániel), a tökéletes ellentéte. Janet a maga által szabott szigorú keretek, korlátok közt él. Pszichoterapeuta, elvált, 18 éves lázadó nagykamasz fiát egyedül neveli. A keresztrejtvény segítségével próbálja „sikeres” emberré formálni a nála jó 10 évvel fiatalabb Josh-t, aki látszólag csak teng-leng, túlságosan is lazán veszi az életet, képtelen elköteleződni vagy felelősségteljes döntéseket hozni. A képlet persze nem ilyen egyszerű, kanyargós út vezet a San Francisco-i repülőtértől a végállomásig.

Jerry Mayer nagysikerű amerikai sorozatok, elsősorban romantikus vígjátékok írója, aki tévés tapasztalatait később jó érzékkel kamatoztatta a színpadon is. Sok humorral, szívvel, őszintén ábrázolja a hétköznapi drámákat és a női-férfi kapcsolatok dinamikájának mindannyiunk által jól ismert hullámvasútját. A Keresztül-kasul (2 Across) is erre épít, a néző Janettel és Josh-sal járja be azokat a mélységeket és magasságokat, ami egy 80 perces vonatút során férfi és nő közt, két ember közt beutazható. A darab pörög, lendületes, könnyed, a tv-filmeken nevelkedett modern néző ingeréhségét kielégíti. Ez az egyik titok. A másik a pozitív kicsengés: könnyen azonosulhatunk a szereplők problémáival, de az író megcsillantja a reményt is, hogy elakadt életünkbe bármikor bárki, akár egy vadidegen is, 180 fokos fordulatot hozhat!

Az amerikai íz persze érződik. Hiába szocializálódtunk tengerentúli filmeken, magyar színpadokon a messzi hangzású nevek, városok, hivatkozások még mindig idegenül hatnak. Hogy ettől igen hamar eltekintünk, két dolognak köszönhető. Egyrészt a fordítók (Makai Luca, Hárs Anna – dramaturg is) végeztek remek munkát: a párbeszédek természetesek, mai magyar hétköznapi nyelven gördülnek a szituációk, csak a legszükségesebb referenciák maradnak. Másrészt pedig – de még inkább elsősorban – az alkotók, és különösképp a színészek játéka és jelenléte feledteti velünk az idegenségérzetet.

Porkorny Lia és Király Dániel egyenrangú partnerei egymásnak. Teljes természetességgel formálják meg ellentétes karaktereiket a kamaraterem méreteihez szabva hangsúlyt, gesztust, mimikát, hangerőt, energiát. Kettejük játéka nagyon hamar beszippantja a közönséget is a vonatkocsiba. A velünk szemben ülő Janetet sokszor láttuk már utcán, váróteremben, boltban, Josh pedig épp az a srác, akinek alteregóját a való életben konkrétan ismerem! Király Dániel az elejétől a végéig következetesen, töretlen energiával hozza ezt a nagyon szerethető, szórakoztató figurát. Szeme állandó mosoly; csupa lélek, kedvesség, játék, okosan humoros, és képes olyan pimasz szuggesztióval bámulni partnernőjét hosszú percekig, hogy a néző maga is belepirul. Pokorny Liának szerepéből adódóan egészen más utat kellett keresnie ahhoz, hogy Josh mellett ilyen erőteljes legyen Janet figurája. Minden idegszála reszket a belső feszültségtől, közben mégis higgadt, elegáns, nem csinál felesleges drámázást, jó ízléssel tesz féket a karakter esetleges kirohanásaira, és éppen ezért váratlan és döbbenetes, amikor egyszer csak potyogni kezdenek a könnyei. Szépen és elegánsan szabadítja ki Janet nőiességét, Josh ostromló férfienergiáinak megadva magát. Beteríti a teret a kettejük közti kémia, a korkülönbség [amit főként a jelmez (Cselényi Nóra) hangsúlyoz] inkább izgalmas, és a szituációk mindig épp úgy érnek meg, hogy a közönség se jöjjön zavarba, helyette szívdobogva mosolyogjon.

A rendező, Dicső Dániel, jó helyzeteket teremt, a műfaji stíluselemeket hibátlanul emeli át a kamaraszínpadra. A próbák során minden bizonnyal engedte, hogy a darab természetes, életszerű humorral dúsulhasson a művészek személyisége szerint. A tempók helyesek, nincs lyuk, nem ül le az előadás, mindig van egy csavar, és nem csak az író jóvoltából, hanem a jelenetek érzelmi-energetikai dinamikájában is. Az egyszerű díszletelemeket (Enyvvári Péter) is okosan kihasználja: a vonatülések fordíthatók, tologathatók a jelenet igényei szerint, egyúttal mindig a szereplők egymáshoz való aktuális viszonyát is ábrázolják. A hangulatkeltő, tükröző fénykeretek színváltozásait aligha észleljük tudatosan, mint inkább érezzük.

A Rózsavölgyi Szalon – gondos szervezése és vendégszeretete mellett – bátran büszkélkedhet a produkcióval, a Keresztül-kasul üdítő, de értékes szórakozás 80 percben, két kiváló művész társaságában. Alázatos, pontos, lelkes munka, amit szívesen fogad a közönség. Személy szerint, nekem az egyik legkellemesebb vonatutam volt!

Képek: Kallus György