Sikeres jubileumi évadot zárt a Kolibri Színház
Növekvő nézőszám, nyolc új bemutató, eredményes nemzetközi együttműködések és sikeres biennálé jellemezte a 30. jubileumát ünneplő Kolibri Színház most záruló évadát
Irodalom és zene a Zsámbéki Nyári Színházban
Radnóti versei, levelei, naplójegyzetei, Grecsó Krisztián zenében életre kelő prózái és Kollár-Klemencz László sváb családjának regényes története is megelevenedik szövegben és dalban a Zsámbéki Nyári Színházban a következő...
Újra megtartják a F.A.L.U. fesztivált Szilvásszentmártonban
Mintegy háromszáz programmal várja a látogatókat a Falvak Ahol Lehetetlen Unatkozni (F.A.L.U.) elnevezésű összművészeti fesztivál, amelyet két év kihagyás után július 7. és július 10. között tartanak a Somogy...
Pénteken kezdődik a kisvárdai színházi fesztivál
Tizennégy versenyelőadással, zenés-kulináris estekkel, valamint hallgatói előadásokkal és középiskolások számára szervezett workshopokkal várják a közönséget a június 24-én kezdődő Magyar Színházak 34. Kisvárdai Fesztiválján
A Baltazár Színház hozzáférhetővé teszi összes korábbi előadásának felvételét
Videótárral bővült a Baltazár Színház honlapja, amelyen keresztül mostantól elérhető a társulat összes, már nem játszott előadásának felvétele, valamint négy, a Baltazárról szóló film is
Ismét ajándékkoncertet rendeznek a szegedi Dóm téren
A Szegedi Szabadtéri Játékok egyik hagyományos programjaként július 13-án ajándékkoncertet ad a Szegedi Szimfonikus Zenekar a Dóm téren
Végső búcsút vettek Haumann Pétertől
A család, pályatársak, barátok, kollégák, tisztelők vettek végső búcsút Haumann Pétertől pénteken a Farkasréti temetőben. A Kossuth-díjas, a nemzet színészének megválasztott művész 81 évesen, hosszú betegség után hunyt el...
Idén ismét lesz Egerszegfeszt
Két év kihagyás után rendezik meg újra Zalaegerszegen a város legnagyobb szabadtéri rendezvényét, az Egerszegfesztet, amely június 17. és 19. között a korábbiaknál is kiterjedtebb belvárosi helyszínen várja majd...
Negyven program a Szentendrei Teátrum nyári kínálatában
Huszonkét produkcióval, a kísérőprogramokkal együtt összesen 40 eseménnyel várja a látogatókat a Szentendrei Teátrum nyári évada június 30. és augusztus 26. között
Csaknem százezren látták a Szegedi Nemzeti Színház előadásait az idei évadban
Sűrű évadot zárt a Szegedi Nemzeti Színház, a társulat előadásait csaknem százezren látták – közölte Barnák László főigazgató szerdán az évadzáró társulati ülésen
Ír színészhallgatók töltik gyakorlatukat Békéscsabán
Kéthetes szakmai gyakorlatra érkeztek ír színészhallgatók Sligo-ból, az Atlantic Technological University Performing Arts szakáról a Színitanházba, hogy színészmesterség-, ének-, mozgás- és beszédórákon vegyenek részt, megnézzék a teátrum előadásait, valamint...
EKF – Rendhagyó helyszíneken zajló színházi eseménysorozattal készülnek Veszprémben és a régióban
Rendhagyó helyszíneken rendezett színházi előadásokkal várják a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa 2023 programsorozat részeként az év második felében a közönséget
Dömötör-díjak – Vajda Júlia kapta az idei életműdíjat
Huszonkettedik alkalommal adták át a szegedi színházi élet szakmai elismeréseit, a Dömötör-díjakat szombaton este, az idei életműdíjas Vajda Júlia operaénekes, énekmester lett
Ismét színházi fesztivált tartanak a Skanzenben
Második alkalommal rendez színházi fesztivált az Ivancsics Ilona és Színtársai a szentendrei Skanzenben. Az előadássorozatnak a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Amfiteátruma ad otthont június 17. és 26. között
Nyolc előadással várja a publikumot a Pécsi Nyári Színház
Nyolc színpadi előadással – köztük egy magyarországi bemutatóval – várja a közönséget az idén július 2. és 30. között zajló Pécsi Nyári Színház a baranyai megyeszékhelyen
Újabb öt évig Lenkefi Zoltán vezetheti a Békéscsabai Napsugár Bábszínházat
Újabb öt évig Lenkefi Zoltán vezetheti a Békéscsabai Napsugár Bábszínházat – határozott egyhangúlag a megyei jogú város közgyűlése csütörtökön
Több száz programmal rendezik meg ismét az Ördögkatlan fesztivált augusztusban
Több száz eseményt, köztük színházi előadásokat, irodalmi esteket, képzőművészeti és családi programokat, koncerteket kínál öt napon át az idén augusztus 2. és 6. között zajló Ördögkatlan fesztivál
Az MVM Dome-ban mutatja be az Egri csillagokat a Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes
Az MVM Dome-ban mutatják be a Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Egri csillagok című közös produkcióját október 20-án

