Röviden
Szacsvay László kapja idén a Páger Antal-színészdíjat
Szacsvay László kapja a Páger Antal-színészdíjat, a színházi elismerést vasárnap adják át a makói városnapi ünnepségek keretében a Hagymaházban
Szacsvay László kapja a Páger Antal-színészdíjat, a színházi elismerést vasárnap adják át a makói városnapi ünnepségek keretében a Hagymaházban
Három alkalommal adja elő Petőfi Sándor A helység kalapácsa című elbeszélő költeményéből alkotott színdarabját a beregszászi társulat a Pécsi Harmadik Színház (PHSZ) meghívására májusban. A baranyai intézmény a kárpátaljai...
A Hello, Dolly! című musicalt mutatja be Sorin Militaru rendezésében a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata, a nagyszabású produkció szereposztásában szinte a teljes társulat látható
Négy új bemutatót és két korábbi nagy sikerű előadás felújítását tervezi az új évadban a szombathelyi Mesebolt Bábszínház
Három hónap alatt több mint harminc produkcióval várja nyáron a közönségét a fennállásának 40. évfordulóját ünneplő Kőszegi Várszínház
Helyreállt a vidéki színjátszás rendje: újraindultak a színházak, és már a jövő évadot hirdetik meg – hangzott el a Vidéki Színházigazgatók Egyesülete hétfői budapesti, a színházak helyzetéről tartott...
Huszonhárom előadást láthat a közönség a június 24. és július 2. között megrendezendő Magyar Színházak 34. Kisvárdai Fesztiválján. A színházi seregszemle idei díszvendége a Zentai Magyar Kamaraszínház lesz
Két év kihagyás után május 1-jén ismét ingyenes programokkal, gyerekfoglalkozásokkal, dedikálással, koncerttel várja a Vígszínház társulata a közönséget, hogy együtt ünnepeljék a 126 éves teátrumot.
Április vége és június vége között három nagy programmal készül a PLACCC Fesztivál: a Budapesti Tavaszi Fesztiválon két előadást és egy workshopot tartanak, a Performing Futures elnevezésű nemzetközi projekt...

