Mesés advent, jazz-karácsony és macigyűjtés a Városháza parkban
Bán Teodóra, a fesztivált szervező Szabad Tér Színház ügyvezetője elmondta, hogy az idei program összeállításakor elsősorban a gyerekeknek kedveztek.
Bán Teodóra, a fesztivált szervező Szabad Tér Színház ügyvezetője elmondta, hogy az idei program összeállításakor elsősorban a gyerekeknek kedveztek.
Idén ősszel alakulásának 30. évfordulóját ünnepli a Figura. Gyergyószentmiklós színháza 1984-1990 között kísérleti csoportként működött Bocsárdi László vezetésével, előadásainak szakmai sikere nyomán a társulatot 1990. szeptember 1-től emelte intézményi...
Odafönt még nem rázták meg a párnákat, de Holle anyó – a gyerekek örömére – szép telet varázsolt a Békéscsabai Jókai Színházba. Wilhelm és Jacob Grimm immár 200 éve...
Oroszország fantasztikus táncegyüttese öt magyar városban hat alkalommal mutatja be fergeteges műsorát. A társulat két alkalommal, december 6-án és 8-án Budapesten az Erkel Színházban lép fel, 7-én Miskolcon, 9-én...
Több programot is rendeznek szerdán, a fogyatékossággal élők világnapján a Nemzeti Színházban, ahol este gálával zárul a nap: koncertezik a Budapest Bár zenekar és fellépnek a Beugró című műsor...
A Legendák nyomában-estek tartós sikere a József Attila Színházban igazolja: egy valamit magára adó teátrum nem nélkülözheti a fajsúlyosabb tartalmakat, a szépirodalmat a repertoárjában. Az Újnyugat Irodalmi Kör és...
Lénárd Róbert: Tetkó – ősbemutató Nyíregyházán Új rendőr áll szolgálatba a településen, ahová hat év után visszatér az ország egyetlen tetkószalonos lunaparkja. Veszeli Karcsi megerősíti a biztonsági zárat a...
Kóti Árpádot, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház művészét választották a nemzet színészének hétfőn Budapesten a november 7-én elhunyt Gera Zoltán helyére. Kóti Árpád meglepődve fogadta kollégái döntését. “Nagyon meglepődtem”...
A színművészt, rendezőt, a Pécsi Nemzeti Színház volt igazgatóját életének 57. évében vasárnap, váratlanul érte a halál. A Pécsi Újság.hu hírportál információját a művész több közeli munkatársa is megerősítette...

