Lenyűgöző látványvilággal és elsöprő hangzással hódít a Drakula


Az új évad első premiere Szűts István zenéjével, Balla István verseivel, Seregi Zoltán ötletéből és Zalán Tibor dramaturgiájával született. A grandiózus mű horrorrockopera – azaz új műfaj születésénél bábáskodik a teátrum. Az előadás alapjául szolgáló darab ősbemutatóját tekinthették meg azok, akik pénteken a Békéscsabai Jókai Színház vendégei voltak.

A nézők már a darab indulása előtt megtapasztalták az atmoszférát, hiszen a beültetés alatt is borzongató zene készítette fel a nézőket az előadás hangulatára, és az erőteljes felütés cseppet sem lett szelídebb a darab többi részében. A szerepek őszinte karakterek: Drakula – bármely hangulatában is látjuk – teljes szívéből cselekszik, akkor is, ha az első éjszaka jogával készül élni, vagy éppen szerelmesen térdet hajt egy nő előtt, vagy démoni segédeinek parancsol. (Török-Ujhelyi Tamás és Kocsis Dénes kettős szereposztásban alakítja majd a grófot.) A másik ilyen őszinte szereplő a darab rezonőre, a Bolond (Tege Antal), aki viszont mindig helyesen és humánusan cselekszik. Ágnes (Csonka Dóra) a magyarság tisztaságát képviseli. „Parancsra nem lehet énekelni” –mondja, és a néző magában hozzáteszi: se szeretni.) Drakula érezni kezd, amikor Ágnest meglátja; gyón kettős életéről a püspöknek (Lénárt László) és a prefektusnak (Bartus Gyula), akik a magyarság visszaszorítása érdekében sötétebb terveket dédelgetnek, mint maga a gróf, aki az unatkozó ficsúr, az arisztokratikus, emberkerülő férfi byroni alakját ötvözi a horrorrockoperában. Drakula vad és elátkozott gróf, ugyanakkor szenvedő, néha elbizonytalanodó kettős jellem.

Az előadás finomhangolása láthatólag a játszó művészekre történt: a bonyolult és sokrétű dallamvilág a művészek erősségeit, tiszta énekhangját helyezi előtérbe. A darab sötét színekből, erőteljes ritmusokkal dolgozik, a sok jelenetváltás dinamikussá teszi az előadást.

A nemrégiben Magyar Teátrum-díjjal elismert Igaz-Juhász Katalin tervezése, a csodás díszlet minden dicséretet megérdemel: arany színekben pompázó ortodox székesegyháztól börtönön keresztül székely házig, Drakula kastélyáig megdöbbentő váltásokkal adja az előadás hátterét, még a második felvonás közepén is meg tudja lepni a nézőket. Vesztergombi Anikó jelmezei azonnal eligazítanak a karaktereket illetően, sőt kísérik azok jellemváltozását, például a menyasszony (Király M. Alexandra) és a vőlegény (Puskás Dániel) esetében.
Bízvást állíthatjuk: egyedi darabot, a Drakula-irodalom egy újabb, izgalmas részletét és különleges műfajt látott életre kelni az, aki jelen volt a Drakula-fantázia premierén.