Premier
Vasárnap mutatják be a Kukac Kata kalandjait a Turay Ida Színházban
A zenés, táncos mesejátékot Bozsó József rendezésében láthatják
A zenés, táncos mesejátékot Bozsó József rendezésében láthatják
Harmincnégy budapesti teátrum várja a közönséget kulisszajárásokkal, nyílt próbákkal és számos egyéb programmal
Nagy Anna, Szegedi Erika és Cserhalmi György színművész, valamint Rátkai Erzsébet jelmeztervező kapta meg a Tolnay Klári-díjat
A Miskolci Nemzeti Színház Cyrano című előadása, Keszég László rendezése nyerte el a legjobb előadás díját a Vidéki Színházak Fesztiválján
Percekig tartó vastapssal, hangos ovációval köszönte meg a tel-avivi közönség a Magyar Állami Operaház Sába királynője előadását kedd este
Tizenkét kortárs drámát mutatnak be a székelyudvarhelyi 11. dráMA színházi találkozón
Henrik Ibsen drámájával vesz részt a Kolozsvári Állami Magyar Színház Szentpéterváron a Színházi Olimpián
Az EMMI Érzékeny színház programja keretében a korábbi tízszeresére emelkedik a fogyatékkal élők színházlátogatását segítő pályázati forrás
Indul az őszi évad a budapesti Játékszínben, ahol csütörtökön az előző évad nagy sikerű vígjátékát, Szente Vajk Legénybúcsú című darabját láthatja a közönség
A Játékszín Életrevalók című darabja kapta meg a legjobb nagyszínpadi előadásért járó díjat a Vidor Fesztivál színházi versenyprogramjában
Huszonötödik évadát kezdi szeptemberben az önálló társulattal rendelkező székesfehérvári Vörösmarty Színház
Kulisszajárásokkal, nyílt próbákkal és mintegy kétszáz egyéb programmal várják a közönséget a Színházak éjszakáján, a magyar dráma napján, szeptember 21-én
Az első nagyszínpadi bemutató Lehár Ferenc A víg özvegy című nagyoperettje lesz október 19-én
Hét nagyszínpadi, három stúdiószínpadi gyermek- és négy kamara- előadást tekinthet meg a közönség a Móricz Zsigmond Színház 2019/2020-as évadában
A taót felváltó előadóművészeti többlettámogatási rendszer a korábbinál kiszámíthatóbb, visszaélésektől mentes, követhető helyzetet teremtett
Orosz Ákos színművész, a Vígszínház társulatának tagja kapta idén a Kaszás Attila-díjat, amelyet az országos színházi évadnyitó gála keretében adtak át
A cirkuszművészet megújítása jegyében, Kötéltánc elnevezéssel meghirdetett pályázatra szeptember végéig várják a dalokat
Az operától kezdve a zenés és a prózai darabokon át a családi előadásokig összesen kilenc produkciót tűz műsorára 2020-ban
Második alkalommal tart erdélyi hetet a Gyulai Várszínház augusztus első hetében
Kétszázezer művészetkedvelő látogatott el idén a Művészetek Völgyébe és több mint nyolcvanezren váltottak jegyet a vasárnap véget ért programokra