A Nemzeti Táncszínház és a Táncpedagógusok Országos Szövetsége felvételéről is döntött a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) hétfőn, a Gödöllői Művészetek Házában tartott közgyűlésén. Az MTT taglétszáma ezzel 58-ra emelkedett...
Hatalmas színészek között nőttem föl, szerencsém volt filmen és színpadon egyaránt – vallja Törőcsik Mari Kossuth-díjas színművész. A nemzet színésze, aki két készülő filmben is szerepel, a Nemzeti Színházban...
A jövő évtől megváltoztatják a magyar színházak kisvárdai fesztiváljának programját, kevesebb produkciót hívnak az észak-szabolcsi városba, ugyanakkor több lesz a bemutató jellegű előadás. Nyakó Béla, a rendező Kisvárdai Várszínház...
A Vitéz László és Vas Juliska, a Tíz emelet boldogság, valamint az Újvilág című darabok nyerték el a nyolcadik Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemle három fődíját, amelyeket csütörtökön adtak...
Hét fiatal művész – négy színész, egy bábszínész-rendező, egy rendező és egy fotográfus – vehette át az idei Junior Prima Díjakat magyar színház- és filmművészet kategóriában hétfőn a Budapest...
Keszég László színész-rendezőt választották a Magyar Színházi Társaság elnökévé a szakmai szervezet hétfői tisztújító közgyűlésén. Csizmadia Tibor leköszönő elnök beszámolója után a jelenlévők nagy többséggel választották a Magyar Színházi...
Karácsony és újév között ünnepi kínálattal, szilveszter este pedig a közelmúltban Veszprémben megalakult In Vino együttes koncertjével várja a nézőket a veszprémi Pannon Várszínház – közölte hétfői veszprémi sajtótájékoztatóján...
Gálaesttel és kiállítással ünnepli A csárdáskirálynő című operett születésének 100. évfordulóját a Budapesti Operettszínház kedden. Éljen a szerelem! címmel kedd este nyílik kiállítás a Budapesti Operettszínház és az Országos...
Csiky-napot tartanak november 30-án a Nemzeti Színházban, ahol a kaposvári társulat két felnőtteknek és egy gyerekeknek szóló előadással mutatkozik be a fővárosi közönségnek, Rátóti Zoltán igazgató pedig egy lemezbemutató...
Telt ház előtt mutatta be Moszkvában Jurij Poljakov Párcsere című előadását a kecskeméti Katona József Színház társulata csütörtökön – közölte Cseke Péter, a színház igazgatója pénteken, hazaérkezésük után az...
“Amikor élet, halál, szerelem, hűség és hűtlenség a tét, akkor azért még Békéscsabán is elfelejtődik egy pillanatra a kolbász” – mondta az MTI-nek Vörös István, akinek a kolbászt a...
A Saul fia kapta szerdán a 15. Los Angeles-i Magyar Filmfesztivál fődíját, a legjobb rendezését járó elismerést Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója vehette át A szarvassá változott fiú...
Az idei évadban is megszervezi az Ádámok és Évák ünnepét a Békéscsabai Jókai Színház; a középiskolás csoportoknak ezúttal a teátrum idei évadának előadásaiból kell színpadra állítaniuk részleteket. Seregi Zoltán...
Marsha Norman Jóccakát, anya… című Pulitzer-díjas darabját mutatja be pénteken a Békéscsabai Jókai Színház. Az évad hatodik premierjét Csiszár Imre rendezi. A Jászai-díjas, Érdemes- és Kiváló Művész az MTI-nek...
A Soproni Petőfi Színház társulata januártól kamarabérletes előadásokon játszik Bécsben – jelentette be a teátrum igazgatója kedden sajtótájékoztatón, amelyen köszöntötték a színház tízezredik bérletesét is. Pataki András elmondta, hogy...
A vajdasági Zentán vendégszerepel a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház társulata, amely két előadást mutat be – közölte kedden az erdélyi teátrum. A temesvári színház vajdasági vendégszerepléseinek hagyománya...
Az Operaház következő évada is tematikus lesz, kevesebb premierrel, ugyanakkor reményeik szerint az utolsó szezon kezdődhet az épület felújítása előtt – mondta a Magyar Állami Operaház főigazgatója az m1...
Primadonnák címmel operettgálát láthat a közönség idén novemberben négy alkalommal a Miskolci Nemzeti Színházban; a műsorban a legnépszerűbb operettdallamok csendülnek fel – mondta a gála rendezője a pénteki, miskolci...
Novemberben négy bemutató lesz a kecskeméti Katona József Színház három játszóhelyén, a nagyszínházban, az új Kamaraszínházban és a Ruszt Stúdióban – közölte a színház művészeti titkára szerdán az MTI-vel....
Az Éden földön című előadás teltházakkal megy és sokan jelezték, hogy ezt a darabot nagyon sokszor szeretnék látni – mondta az MTI-nek Szarka Tamás, a Nemzeti Színház közelmúltban bemutatott...