Maradjunk kapcsolatban!

Premier

Pulitzer-díjas stúdiódarabot mutatnak be a Békéscsabai Jókai Színházban pénteken

Marsha Norman Jóccakát, anya… című Pulitzer-díjas darabját mutatja be pénteken a Békéscsabai Jókai Színház. Az évad hatodik premierjét Csiszár Imre rendezi.

A Jászai-díjas, Érdemes- és Kiváló Művész az MTI-nek elmondta: régi vágya teljesült azzal, hogy megrendezhette a darabot, annak idején ugyanis felkérték, hogy az ősbemutatót a Vígszínházban ő vigye színre, de akkor egy külföldi út miatt nem tudta elvállalni a munkát.

A darabról szólva Csiszár Imre kifejtette: egy kiüresedett, értelmetlen életről szól a mű, de feltárul “anya és lánya kibeszéletlen múltja is”, ami időnként komikus elemeket rejt magában. A darab groteszk. A magyar irodalomban leginkább Örkény István képviselete ezt a szemléletet – fogalmazott. A misztériumjátékokhoz is hasonlít a mű, az élet és a halál harcol egymással, egyiknek győznie kell a másik felett, és azzal szükségszerűen a másiknak vége – tette hozzá.

A korábbi rendezések Magyarországon nem nyerték el a közönség tetszését, ennek ellenére Csiszár Imre nem fél a kudarctól. Szerinte az eddigi előadások kissé félre voltak értelmezve, ő próbálta elkerülni, hogy a lány egyfajta “antik hősnőként” jelenjen meg a színpadon. Mint mondta: olyan élethelyzeteket mutat be a darab, amelynek egyes részei mindnyájunk számára ismerősek, ezáltal “megrázó érzelmi azonosulást” tud kiváltani a nézőkből.

A rendező hangsúlyozta: egy stúdiódarabban, “karnyújtásnyira a nézőktől” nem szabad hibázni, a szereplőknek elementárisan kell átadniuk a mondanivalót. Úgy fogalmazott: a két színésznő, az anyát, Thelma Catest alakító Kovács Edit és a lányát, Jessie-t alakító Tarsoly Krisztina “briliánsak”.

A darabban a középkorú, epilepsziás Jessie mindenből kiábrándulva úgy dönt, öngyilkos lesz. Egyik este leül anyjával, Thelmával, és nyugodt hangon közli, hogy még mielőtt felkel a nap, véget vet az életének. A rémült anya a másfél órás, szünet nélküli darabban megpróbálja meggyőzni a lányát, hogy érdemes élni.

Marsha Norman művét 1983-ban mutatták be a Broadwayn, akkor elnyerte a Pulitzer-díjat dráma kategóriában, valamint a kritikusok, és az év legjobb darabjának járó díját.

A Tévedések vígjátéka után az idén ez már a második békéscsabai rendezése Csiszár Imrének, aki erről szólva elmondta: annyi közös van a két műben, hogy mindkettő műfaja kevert, a mostani rendezés egy “vidám tragédia”, míg a Shakespeare-darab, a személyiség elvesztésének problematikája egy “komor vígjáték”.

Hirdetés

Premier

Történelmi drámát mutat be az Újszínház pénteken

Herczeg Ferenc Bizánc című színművét mutatja be az Újszínház; a történelmi drámát Nagy Viktor rendezésében pénteken láthatja először a közönség. (tovább…)

Tovább olvasom

Premier

A vámpír és az Oberon látható az Erkelben

Pénteken Heinrich Marschner A vámpír című műve hangzik el koncertszerű változatban, vasárnap a Kolozsvári Magyar Opera mutatja be Carl Maria von Weber Oberon című alkotását a budapesti Erkel Színházban. (tovább…)

Tovább olvasom

Premier

Mondj egy mesét! címmel készül bemutatóra a Kolibri Színház

Mondj egy mesét! címmel láthatja a közönség a Kolibri Színház legújabb, improvizációra épülő előadását szombaton Budapesten. (tovább…)

Tovább olvasom

Premier

Spanyol rendező előadását mutatják be a kolozsvári magyar színházban

Paco Alfonsín spanyol rendező Csehov Regény nagybőgővel című novellája nyomán készült előadását mutatják be szombaton a kolozsvári magyar színházban. (tovább…)

Tovább olvasom

Premier

Bognár Péter darabját mutatja be a Katona József Színház

Kortárs író, Bognár Péter darabját mutatja be kedden a Katona József Színház a Kamrában; a fiatal szerző a színház számára írt Minden kombi cirkó, de nem minden cirkó bojler című művét Gothár Péter állítja színpadra. (tovább…)

Tovább olvasom

Premier

Két bemutatót tart karácsony előtt a Katona József Színház

Két bemutatót tart karácsony előtt a Katona József Színház: kortárs szerzők, Pintér Béla és Bognár Péter darabját tűzi műsorra. (tovább…)

Tovább olvasom
Hirdetés

Facebook

Hirdetés

Népszerű

%d blogger ezt szereti: