Farkas Ibolya jutalomjátéka
Ha valahol és valamikor, hát itt-most a „színház az egész világ” idézet nem frázis. Egy idejekorán páholynyitogatóvá száműzött színésznő elhatározza, hogy éhen hal. Aztán dörömbölnek a lakása ajtaján. Most nem a díszítő a macskakoszttal, hanem az igazgató – szereppel. És, mert nem nyit ajtót, a vastag kézirat pedig nem fér be a rés alatt, hát berepíti az ablakon. Pszicho-Molotov koktél.
Az életmentő szereppel megkeresett színésznőt Farkas Ibolya jeleníti meg. A darab szerzője, Hubay Miklós a mitologikus görög dramaturgiától ihletett elme volt; jól-ismert tulajdonságúaknak tekintette a megnevezett hőseit. A Római karnevál Margitkájának a színészmúltjára sem utal szöveg, nincs instrukció arra, hogy függjenek a szobája falán a legemlékezetesebb alakításairól vagy az állva tomboló nézőkről fennmaradt fényképek. Csak a jelenbeli fellépésével igazolhatja az egykor volt színpadi érdemeit. Kötelező bravúrszerep.
A színészmesterségbeli elmélyültségének vizsgája mindjárt a darab elején, a falon át folytatott párbeszéd a színháza mindenesével, Zénóval. Wischer Johann hangi teljesítménye is szükséges ehhez a vizsgához. Arca-teste nélkül kell megéreztetnie velünk, hogy nem az éhes farkasként kopogtat Piroska nagymamája ajtaján, hanem éppen fordított a szándék: egy igaz rajongó jött segítőkészen, élelemmel. A díva számára a ketrecnyi szoba is színpad: Farkas Ibolya incselkedően őszinte. Provokálja a környezetében élők lelkiismeretét, ami közben belül, nekünk azt játssza, hogy teljesen számot vetett a pályakilátásaival, s tudja: a színpadra visszatérni szemernyi esélye sincs: azért választotta öngyilkossági módul az éhhalált, mert a páholynyitogatói béréből erre futja most. Bár a megszökött cicáját követve kiugorhatna az ablakon, ezt valamiért nem teszi meg, sőt, beengedi Zénót. Innen kezdve Wischer szereplése is jutalomjátékká válik: Bánffy-díjjal elismert művészként, azt a háttérmunkást hozza elénk, aki réges-rég, minden porcikájában színházi ember, s maga is, bár a szerény képessége szerint, de szerepből szólva tárja ki a szívét.
Abból, hogy a díszítő most éppen nem macskatáppal, hanem desszerttel érkezett, sejtenünk szabad: a cicus talán azért oldott kereket, mert a gazdája befalta előle a neki szánt eledelt. Pályaerős színész részéről álszent elszántság a koplalás. Persze, Zénó lelke sem egy tömbből való: privát látogatóként lehet aranyszívű, de nyomban az igazgató alattvalójaként viselkedik, amint hivatalból kopogtat, átbútorozni a lakást a teadélutánhoz, amelyet a hirtelen előkapott darab neves külföldi írója számára tartanak. Mert a premier csalás. A Kárp György által aszínre hozott igazgató vérbeli bizánci hivatalnokfigura: felfelé nyal, lefelé tapos, és legfeljebb kényszerűségből emberies. Az átmeneti helyzetben, szüksége lévén Margitka főszerep-imitációjára, befelé dohogva reagálja le (tűri el) a páholynyitogató-díva szemrehányását a megaláztatásért, ahogyan el szokta utasítani a nézőtéri folyosón a hajdani színésze közeledését. A hierarchia, az hierarchia.
Kárp színészi talentuma e közti-közti, vagyis a kevert rendszerhelyzetekben bontakozik ki igazán. Kapja kegyelmeséktől a parancsot: Egy delegációval Magyarországra érkezik egy egykor híres író, kinek darabjait – elsősorban forradalmi mondanivalójuk miatt – kötelező tananyagként tanítják ma már az iskolában, színrevitelük azonban kétes sikerrel járna. Az igazgatónak legalább egy próbát kellene tartania az író előtt, de valamennyi munkára fogható színésze foglalt. Ekkor támad az ötlete, hogy a szolgálaton kívüli segédszemélyzetet – köztük Margitkát – színésznek álcázva, a színpadra eressze. Az ötletére a darabja címével utal Hubay: Római karnevál. (A római karneválok idején az ókorban versenyfutást rendeztek a nyomorékoknak, akik az életükért futottak, elszántságukban néha még az olimpikonokat is legyőzték.) Igen ám, csakhogy a nagy író, a kettejük számára megrendezett teadélutánon foglyául esik Margitka varázsának; nem köszön el, a delegációjával nem repül tovább. Ekkor következik Kárp köpönyegfordító nagyjelenete: maga alá sorolja hirtelen a renitens írószentet is, és elárulva mindkettejüknek a csalást, hazazavarja.
Pataki András rendező a nagy futballtrénerek rutinjával és alaposságával építi fel úgy a jeleneteket, Farkas Ibolya Margitkája az íróval való találkozása idején mutatkozzék meg a képességei, az energiái teljében. Az Írót a Jászai Mari-díjas Győrffy András játssza. Előbb érkezik a program megszabta időnél, s inkognitóban elviseli az igazgatóját utánzó dölyffel viselkedő Zénó parancsolgatásait. A következő jelenetben intellektuálisan magához emeli Margitkát, az epilógusban pedig, a sokktól megnémult Margitkát újra tanítja a beszédre.
Hubay Miklós művét egy megtörtént eset ihlette. A zentai, marosvásárhelyi és soproni előadás rendezője utánajárt Lánczy Margit színművésznő koncepciós perének, amely végén börtönbe került, de a rehabilitációját követően sem engedték vissza a színpadra. Teljesen világos: egyetlen bűne a tehetsége volt. Dokumentumdráma is kerekedhetett volna erre a témára, Pataki azonban hű maradt Hubay tapintatához: antik intelligenciával tudott szólni az ember, a művész és a művészet kiszolgáltatottságáról, s tudta kiszabadítani olyan színészekből a tetterőt, akiket nem szólít színpadra minden este az ügyelő.
Hubay Miklós: Római karnevál
A marosvásárhelyi Spectrum Színház, a Soproni Petőfi Színház és a Zentai Magyar Kamaraszínház, közös bemutatója
Margitka: Farkas Ibolya
Író: Győrffy András (Jászai Mari-díjas)
Igazgató: Kárp György
Zénó: Wischer Johann (Bánffy Miklós-díjas)
Díszlet: Pataki András
Dramaturg: Molnár Anikó
Rendező: Pataki András (Jászai Mari-díjas)
Képek: Bodó Zoltán
Önnek ajánljuk
