Revizor – Gyulai Várszínház
Társunk a kor
A Nemzeti Színházzal együttműködve, a Vidnyánszky Attila által alapított beregszászi színtársulat ifjabb Vidnyánszky Attila rendezésében mutatta be a Gyulai Várszínházban Revizor című előadását. Az ihlető, Nyikolaj Vasziljevics Gogol 1836-ban keletkezett komédiája.
Apanázsért hazatérőben, a vidékről Szentpétervárra szédelgett ifjonc megszáll egy fogadóban, olyan településen, ahová éppen valami revizort várnak. Az elöljárók benne vélik felismerni a félelmetes hivatalnokot, s a megvesztegetésére szerveződnek. Ahelyett, hogy a fizetésképtelensége miatt lecsuknák, a polgármester házában kap szállást a Hlesztakov néven lézengő ritter. Ott, izmos delíriumában már magasrangú kormányhivatalnoknak adja ki magát, majd miután elcsábította vendéglátója asszonyát és feleségül kérte a leányukat – az inasától sürgetve – kereket old. A helyi postamester hivatás béli szenvedélye a levélbontogatás. E réven, az ifjoncnak a pétervári barátjához írott, az elöljárókat durván jellemző soraiból derül ki, hogy nem a revizorhoz voltak kedvesek. Eztán, az igazi bejelentkezik…
A revizor – Egy revizor? Vajon eseti, helyhez-időhöz kötött jelenség-e a szélhámosság, a pitiáner korrupció, a hiszékeny karrier- és szeretetvágy abszurduma, vagy örök? A plakáton a magyar darabcím korrektúrajellel áthúzva, alatta a cirill írásos az érvényes. Talánygrafika. A hovatartozás elrendelhető, ám kiféle lehetett az ukránnak született, de Oroszországban, oroszul alkotó Gogol; miféle a kárpátaljai színészek diplomája, ha azt Kijevben ugyan, de az orosz fakultáson vagy Magyarországon, az anyanyelvükön szerezték? Persze, vezényszóval bármi, bármiként azonosítható, az identitástartást pedig figyelheti inkognitóban bárhol, egy revizor.
A Gyulai Várszínház programjának egyik jeles időszaka a Shakespeare Fesztivál volt. Ennek keretében, 2009-ben érkezett Magyarországra a litván Oskaras Korsunovas társulatának emlékezetes Rómeó és Júlia előadása. Friss tészta- és lisztillat fogadott, amint az Erkel Művelődési Központ nézőterére értünk. Két, egymásnak szembefordított, aprólékosan kidolgozott pizzaáruspult, a Montague-ház és a Capulet-ház családi vállalkozása. Azonosan épült munkaterületek, csak a felmagasodó polcuk tartalma különböző. Látszatra kacatözön, valójában azonban a cselekményre előre utaló szimbólumok.
A Revizor játéktere egy töltőállomás kacatos polcokkal, ahol benzinnel hígítják a pálinkát és a kompresszorból szipóznak; nem csak nyitányként, hanem mindvégig az marad. Extrém világ. Kétnyelvű hely, ami bizonyos árnycselekményre utaló szimbólum is lehet egy-egy hivatalnokszoknyás vagy egyenruhás rémalak felbukkanásakor: mintha itt is két család volna jelen, pedig dehogy: csupán fedőidentitással él az egyetlen család.
Családi alkotócsapat. Felmenője Vidnyánszky Éva nagymuzsaji magyartanár, aki hajdan színkört toborzott a környékbeli iskolásokból. Fia, Attila rendezői ambíciói itt, az otthon közös szellemi terében mutatkoztak meg, s teljesedett tehetsége arra a szintre, hogy A szarvassá változott fiú címmel készülő munkájuk egyik szerepére vendégül hívhatták Törőcsik Marit. Attila fia Attilát ez az előadás babonázta színházrajongóvá, s indította el a saját művészi útján, amely újabban, olykor a beregszászi társulathoz, haza is vezet. Immár három produkciójuk közös, A helység kalapácsa (Petőfi), Az öngyilkos (Erdman), a Revizor (Gogol). Mindegyik sajátja, hogy az alapmű inkább ihletőanyagként van bennük jelen, és rokon az alaphangnem is: fanyar fuvallattal morbid derű: travesztia, paródia, szatíra, blődli, ami – legyen bármennyire kilátástalan, bizonytalan a jövő – reménybe torkollik végül.
Ifjú Vidnyánszkynak van mire építkeznie. A Revizor stábjában jelen vannak az éppen nem bujdosó alapítótagok (Szabó Imre, Sőtér István, Gál Natália, Orosz Ibolya, Vass Magdolna, Orosz Melinda), a második generáció (Fornosi D. Júlia, Ferenci Attila), akik még az édesapja közvetlen közelében, otthon voltak részesei a beregszászi formanyelv megteremtésének, s mellettük azok az újoncok (Polyák Anita, Puskás Gergő, Szilvási Szilárd, Séra Dániel, Jakab Tamás, Mónus Dóra, Heczel Jázmin), akik akadálytalan beilleszkedhettek a kialakult stílusba.
A címszereplő vendégművész; stílusában, szellemi karakterében sem társulati tag – helyesen –, így diktálja ezt a darab. Szabó Sebestyén László Hlesztakovja mefisztói nyegleséggel lavíroz a kegyeit lesők sűrűjében, akiknek a kommunikációja aljanépbeszéd. Ízes tahósággal szólnak – amiként cselekednek –, fordulatszegényen és trágáran, a jelenkori nyelvet használva. (Nagytemplomtövi, ortológ debreceniségemben illetéktelen vagyok latolgatni, hogy ez a Z-generációs szleng kisvárosi-e vagy echte nyóckeres). A címszereplő mellett, szintúgy meghívott extrémfelelős: a díszletért Csíki Csaba, a jelmezekért Pál Alexandra, a muzsikáért Herédi Zsombor és a hatósági jelenlétért Sipos Ilka.
Persze, az alma nem esik messze a fájától. Ifjú Vidnyánszky színházának stíluslényegben való különbözése az édesapjáétól, jószerével csak a kortársi mibenlét jeleként színre hozott mobiltelefon okán emlegethető. Egyebekben, a színterét ugyanaz a látszatdivergencia jellemzi. Szerepet kap a teljes társulat és minden kacat. Valamennyi színész, ha csak villanásnyira is, megmutatkozhat személyiségként, hogy aztán a fegyelmezett kórusok jellegzetes tagja legyen, nem akárhogyan! A fura figurák egyénített alakítással, kidolgozott arckoreográfia és mozdulatsor végén érkeznek rá a tablóképre, s úgy is lépnek le arról. Saját rendezői erény ugyanakkor a fókuszképző, cselekménytömörítő technika. Három csomópont van; a revizor érkezésének híre kiváltotta rettegésé, a megvesztegetésláncolaté és a leánykérésbe torkolló orgiáé. A cselekménymagot a kislényeg, az extrém jelenünk bűvöletében kiterjesztett, részlet- és ötletdús élmény-jelenetfüzér követi. Nincs elnagyolt pillanat. Az egész előadás egy mívesen összerakott mozdulatív, amelyiknek bármelyik pillanata önmagában is érvényes kompozíció.
Szuverén, mégis szerzőhű opus. Tombol a groteszk, de a hahota mélyén ott lappang az a gogoli szorongás, a tárgyatlan bűnsejtelem, amit anakronisztikusan (a dominanciája miatt) kafkainak szoktunk mondani. A Gyulai Várszínház, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház és a budapesti Nemzeti Színház közös bemutatója a gyulai nyár kiemelkedő színházi eseménye volt.
Képek: theater.hu fotó – Ilovszky Béla
