Szeretetszaltó
A mutatványokat kilencezer betű tartja. A Melyiket a kilenc közül? című előadás a művelődéspolitika dzsungeléből a cirkusz világába hazatérő Fekete Péter rendezői újra-jelentkezése.
2015-től, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatójaként és az azt működtető MACIVA Nonprofit Kft. vezetőjeként, miniszteri biztosi rangban készítette elő a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ létrehozását, amelynek immár – odahagyva a politikusi pályát – első embere. Kegyelmi állapot: a maga nyitotta szellemi ösvényen haladhat tovább.
Az ösvény sztrádaszerű immár, az ifjonti első lépések nyoma azonban most is felfedezhető. Kellett a valahai bűvész, a független színházi rendező skóciai tapasztalata, társulati tagsága a Nemzetiben ahhoz, hogy az egyik oldalon érvényesüljön részéről a nézőtéri teltház-igény, a másikon az önmagával szembeni elvárás, hogy adjon okot a közönségnek az ovációs vastapsra, de eközben ne ócska trükk, hanem esztétikai varázslat legyen az előadás.
Első varázslatkísérletét Fazekas Mihály és Szőcs Géza ihlette: a kettejük Lúdas/Ludas Matyija szolgáltatta a cselekményi hátteret a cirkuszi estéhez. Döbrögi uram élethű bábelefánton érkezett, és artistanövendék balerinák voltak Matyi lúdjai. Utóbb – Dima karácsonya – egy cirkuszban született kisfiú karácsonyi álma vált valóra, amikor az édesapja vállán egyensúlyozott rúdon felkapaszkodhatott képzelete csúcsára, a kupoláig. Harmadik nekifutásra – Atlantisz gyermekei – az esős szürkeségben, a közömbös járókelőkkel zsúfolt téren egy kisfiú kihalássza az elsüllyedt hajó kincses ládáját. Az előkerülő kincsek maguk a cirkuszi számok, amelyek a tündér-bohóclány akarata szerint következnek egymásra. A tündérvarázslat hatására, végül levetik a járókelők a szürke esőkabátjukat: szívükbe engedik a csodát. A mutatványok, káprázatos víz- és fényfürdőbe merítetten, odahagyják a megszokott cirkuszarcukat, s valami egészen új minőséggel örvendeztetnek meg: Színházba csöppenünk. Vízi cirkuszszínházba.
Műfajhibrid (műfajtársítás)
A színház és a cirkusz frigyének létjogosultságát az elmúlt évek próbálkozásai igazolják: visszatekintve, a bőséges librettó és didaktikus kommentárfüzér korszakát meghaladva jutottak a felismeréshez: minél unikálisabb a mutatvány, a drámaüzenet hatóereje annál teljesebb. A Melyiket a kilenc közül? e tapasztalat birtokában született.
Jókai Mór elbeszélése rövid, a tartalma kurtán összefoglalható: a dúsgazdag felső emeleti szomszéd kitaníttatna egyet a megözvegyült csizmadia kilenc gyermeke közül, s cserében biztosítaná a többiek jobb létét is, ám ők nem mondanak le egymásról, sőt nem kell nekik az a pénz sem, amit arra kaptak, hogy a közös karácsonyi énekükkel hagyjanak fel. A családlényeg és a létminőség története. Éppen azért tartoznak össze, mert elválaszthatatlanok. A szegénységükben való közös ajándék az ének.
A hibriditás, az egymás hatását/mondandóját erősítő játékforma-párhuzamok mintaesete a főszerep. Az édesapát általában Szomor György játssza – én Pálfalvy Attila fellépésével láttam. A csizmadia-sorsról, a szorgosságban folyó nemes életről, lelki összhangzattal teli dalokban vall. Ugyanezt az irigylendő, szerényen virtuóz életművészetet látjuk viszont az előadás porondterében is: első fellépőként, kosárkákkal az egész testén-ruházatán, a zsonglőr CHERNOV (Oroszország) bemutatja a testtudatos koncentráció balesetveszély mentes változatát: mintha a kosárkák éhes gyerekszájak volnának, úgy pottyannak beléjük a feldobált labdák. Majd megjelenik hamarosan a gyermekhad porondmása is.
„– No válasszon kend közőlök hamar egyet; aztán menjünk. – János mester hozzáfogott a választáshoz:
– Ez a Sándorka. No ezt nem adom. Ez jól tanul; ebből papnak kell lenni; a második: ez leány, leány nem kell a nagyságos úrnak; a Ferencke: ez már segít nekem a mesterségben, enélkül nem lehetek el; a Jánoska: lám, lám, ez meg a nevemre van keresztelve, nem adhatom oda; a kis Józsi: ez meg egészen az anyja formája, mintha csak őtet látnám, ez ne lenne többet a háznál? No most megint leány következik, ez semmi; azután itt van a Palika. Ez volt az anyjának legkedvesebbje; ó, szegény asszony, megfordulna a koporsójában, ha ezt idegennek adnám; no ez a kettő meg még nagyon kicsiny, mit csinálna velök a nagyságos úr?
Úgy járt, hogy már a végére ért, még sem tudott választani. Azután alulról kezdte felfelé; de csak az lett akkor is a vége, hogy ő bizony nem tudja melyiket adja oda, mert ő valamennyit szereti.”
Az elbeszélés e részlete ötlött emlékezetembe, amikor a végéhez ért Wolfgang Lauenburger (Németország kutyaszáma. A szeretetalapú, közösségépítő idomármunka csodája: egy láthatatlan kapocs, ami a szereteten túlra mutat: az adottságok összetartó erővé lett hálózata. Ettől van, hogy megbonthatatlan a kutya- és az embercsalád, holott a kísértések hatalma nagy. A kutyaszámban az attrakcióért jutalomfalat akkor jár, amikor az sorra kerül, és megvalósul sikeresen. Tilos az előre tolakodás. Az embert kísértő lény – Dancs János bőrében –, a felső emeleti szomszéd. Részéről, látszatra egyszerű mefisztói ajánlatról van szó, a körülmények összjátéka azonban többnyelvűvé teszi a mérleget.
„A magasságban dicsőség Istennek,
békesség légyen Földön embereknek,
és jóakarat mindenféle népnek,
és nemzetségnek!”
Csendhez szokott maga körül a társasházi agglegény, ám nyugalmának hirtelen vége lesz, mikor az övé alatti lakásban a népes család daltanulásba kezd. A Krisztus Urunknak áldott születésén című XVII. századi népi, liturgikus karácsonyi dalnak nem a tiszta kórusa hallatszik rögtön, hanem a picinyek-nagyobbak vidám hangpróbája. A csend alapjog. Lármázni karácsonykor sem ildomos. Csakhogy a gyerekek éppen karácsonyi ajándékba kapták a dalt. Ha nem mondanak le kilencük közül valamelyikről, akkor a magányos úr magányos marad. Ha nem maradnak csöndben, a szomszéd pénzajándékáról kell lemondaniuk.
Csend az, ami benső. A harmóniánk. A feladvány isteni. Nem ingyen kínálja Isten a harmóniát: az érte folytatott küzdelem ad értéket a békességnek. Küzdelemfajták özöne tartja feszültségben, lázban, izgalomban a publikumot. Az orosz szerelmi romantika idéződik meg egy létraszámban (érzelmi őszinteség). Fogódzkodás nélkül lengenek mexikói artistalányok a trapézon, miközben karikákat pörgetnek, vagy éppen egymást tartják a magasban (a partnerek, testvérek közötti bizalom). A vertikális kötél zsánerre szakosodott Novákovics Noémi száma (én Nagy Blanka artistaképzős növendéket láttam) egy nő harcait jeleníti meg (a fájdalom, a szenvedély és a veszély központi szerepben). Ádám Rudolf az ügető lovon mutatja be izgalmas zsonglőr-trükkjeit. A sokoldalú Ádám Henrik nemcsak szédületes magasdrót produkciójával borzolja a közönség idegeit, hanem a pónikkal és lovakkal való szeretetteljes bánásmódot is bemutatja a porondon. Az Ádám cirkuszi dinasztia fiatal tagjai együtt lépnek fel és mutatják be azt a generációról generációra öröklődött tudást, amely méltán híressé tette a családjukat. Íme, egy irány arra nézve, honnan merítsen erőt János mester a szegénynek maradáshoz?
Persze, János mester mi mindnyájan vagyunk. Ezernyien a nézőtéren, ezernyi értelmi horizonttal, érzelmi affinitással. Számunkra, a színházi vonal befogadását segítő, közvetítő csatorna Pál Dániel Levente dramaturg, Szakál László zenekarvezető, Rátkai Erzsébet jelmeztervező, Székely Andrea bábtervező és Fejes Kitty koreográfus munkája, akik a maguk szakterületén eredeti szellemi terméküket vitték a produkcióba. A rendező munkatársa Csicsely Zoltán produkciós vezető volt. Köszönhetően a szövegválasztásnak, illetve az előadás-komponens arányoknak a szöveghez igazításának, a Melyiket a kilenc közül? nem csak értékes karácsonyi cirkuszprogram és békevágy-üzenet: újabb lépcsőfok is a műfajteremtési pályán.
A linkre kattintva a stáblista megtalálható:
Önnek ajánljuk
