Warrenné Egerben

A szabadság komfortzónája

Oscar Wilde egyszer azt a megjegyzést tette, hogy Bernard Shawnak nincsenek ellenségei, de a barátai se szeretik. Kényelmetlen pasi volt, s kényelmetlen helyzetbe hozza mindmáig azokat a nézőket is, akik idejekorán elkezdenek rajongani valamelyik szereplőjéért. Mert egyszer csak fordul a kocka.

Nagy Barbara (Warrenné leánya, Vivie szerepében) formára csöppet sem kocka, de a szerző képzelete mentén, olykor muszáj fordulnia. Például egyik oldaláról a másikra, amikor egy London környéki üdülőhely magányában elzsibbasztja az unalom. Valóságosabb fordulat ennél a Baranyi Péter játszotta műépítész, Praed betoppanása. Kettejük jelenete kitűnően alkatra szabott, és duplán korszerű expozíció. Kor-szerű, amennyiben Shaw viktoriánus elvarázsoltsággal teljes korában, különösen a Warrenné mestersége keletkezése idején, dívott a független nő, aki munkát legfeljebb kedvtelésből vállal, a megélhetési gondokat hírből sem ismeri, ám a helyzete révén kínálkozó szabadidejét részben a kíváncsisága kielégítésére fordítja. Történetesen annak kinyomozásával, kicsoda is voltaképpen az édesanyja? E célra tökéletesen alkalmasnak látszik a műépítész vizitje. Látszik. Praed Warrenné régi barátja ugyan, csakhogy széplelkű világutazó, a kulturális élményei előadásával remeklő társasági lény; ellenkezik a természetével az útszéli témákról való értekezés, márpedig a válasz Vivie kérdésére, erősen az. El kellene mondania, hogy a ma sikeres üzletasszony a kezdőtőkéjét prostitúcióval szerezte meg. Szerencséjére megmenekül az igazság feltárásától, mert üzlettársa oldalán betoppan az édesanya, személyesen.

Saárossy Kinga címszereplő, a darab azonban arról szól éppen, hogy ő folyvást távol van, s a hiányát sínyli a leánya. A ritkán látott anyák vehemenciájával érkezik, tripla szeretetporcióval remélve betömni az elmaradt találkozások miatti űrt. Kettősük Nagy Barbarával a korszerűség másik formája: jelenszerűen vannak jelen. A gyermek Y-Z generációsan laza, az anya jellegzetes szülői elmaradottsággal sztereotip. Viselkedésük különbözőségét az eltérő szóhasználat is fokozza. Mégis, a leány által eltervezett, a frissen szerzett barátjának beígért nagy konfrontáció helyett, az egymás lelkébe olvadással végződik a beszélgetés. Warrenné kedélyhajlító trükkje hat: a múltját bevalló nő, a múltja előtt álló nőben rokonszenvet ébreszt, s ez megmarad, amíg ki nem derül, hogy semmi sem változott: az ideérkezett cégtársával, az egykor esendő utcalány ma bordélyok világhálózatának ura, s ráadásul a cégtárs nőül is kívánja venni őt. Ekkor szakít az anyja világával, vonatra ül, s Londonban egy ingatlanközvetítő iroda alkalmazottja lesz. A saját életútját választja. Saárossy Kinga ottjártakor, a búcsúsóhajából kihallani: bár ne a prostitúció lehetne ez!

A XIX. század második felének Londonjában mintegy hatezer bordély és nyolcvanezer kéjhölgy várta az érdeklődő férfiakat: a társadalmat a mainál is jobban átitatta a szexualitás és a pornográfia. Szigorított törvénykezéssel próbálta betiltani a pornográf iratokat a korabeli Anglia, de csak azt érte el, hogy áruk az egekbe szökött. 1868-ban bevezették a Hicklin-szabályt – ennek segítségével döntötték el évtizedeken keresztül, hogy mi számít obszcénnak: eszerint minden olyan anyagot cenzúrázni kell, mely elronthatja azokat, akiknek értelme nyitott az erkölcstelen hatásokra. Mivel általában nem kellett szerzői jogdíjakat fizetniük, a kiadók hatalmas nyereséggel adták ki újra de Sade műveit, vagy a Fanny Hill-t. Ilyen kultúratörténeti előzményekkel meglepő, hogy a darabot először 1925-ben láthatta a közönség hivatalosan. Eleinte betiltották a prostitúció túlzottan tiszta ábrázolása miatt, ám végül 1902. január 5-én színre került a londoni New Lyric Clubban, ahova csak klubtagok léphettek be. 1905-ben New Yorkban is bemutatták. Ott a rendőrség az összes színészt és színházi alkalmazottat letartóztatta.

Korabeli nyilatkozatában a szerző nem a kéjszálat tartotta műve legfontosabb összetevőjének, és az egri előadás kezdetétől fogva világos, hogy az igazgató-rendező Blaskó Balázs választását sem ez indokolta. Színrevitelében, a Warrenné mestersége az első generációs milliárdosnő és leánygyermeke drámája. Az örökhagyás és az örökbelépés küszöbe. Ha a szülő az élete lomját tapasztalatnak képzeli, jó esélye van rá, hogy a gyermeke a tapasztalatát is eldobandó lomnak látja majd. Shaw kiüríti Vivie kisasszony élet-előterét. Három a legény. Misztifikált lények. A szerző túltolja karikatúrájukat azon a ponton, amit a mai lélekrajz megenged. Az aszexuális Praed, a kapuzárás előtti felbuzdultságában fiatalasszonyt áhító kujon (Sir George Crofts) szerepében Reiter Zoltán, és a korban és viselkedésben hozzá illő, igaz szerelmet mímelő hozományvadászként lelepleződő Csathó Norbert (Frank Gardner). Utóbbiról, a Tunyogi Péter játszotta tiszteletes fiáról kiderül az is, közös az apjuk, de ez nem többletmotívum az egyéni út választásához.

A munkahelyét szalonként használó lányról lerí, hogy nagyjából annyi időt enged majd idegrendszere ebben a hivatásban tölteni, mint a Három nővér Irinájának a postáskisasszonyi állásban. A kiút paradox alternatíva. Lehet nem folytatni a szülőm pályáját, hanem nulláról indulni. Az utcasarkon. Aztán előlépni madámmá. Madámként üzlettársra lelni, és világhálózattá fejleszteni a prostitúciót. A darab Lenin előtt íródott, most Lenin után vagyunk. Vagy Lenin szerint? A végkicsengés szabad.

Képek: Gál Gábor

Avatar for Balogh Tibor

szerző/szerkesztő


Notice: ob_end_flush(): failed to send buffer of zlib output compression (0) in /home/magyarteatrum/public_html/wp-includes/functions.php on line 4344