Maradjunk kapcsolatban!

Kritika

Vonatzene Talambára és Cimbalibandre

Gödöllő után május 8-án végre Békéscsabára is befutott az Orient Expressz! Így Agatha Christie, Marlene Dietrich, Mata Hari és sok más neves személyiség után a Jókai Színház közönsége is felszállhat a legendás hírű luxusvonatra. Az Orient történetét, útvonalát, állomásait látványos színházi, cirkuszi revü, fantasztikus show keretében kiváló zenészek, táncosok és énekesek idézik fel. Az öreg kontinenst átszelő nagy utazásunk során életre kel a 19. és 20. század történelme, megelevenedik az európai nemzetek kultúrája, népzenéje.

Titokzatos, kalandos utazásra csábít a gödöllői Művészetek Háza és a Békéscsabai Jókai Színház közös produkciója a Talamba Ütőegyüttessel, a Cimbaliband zenekarral, a Fricska Táncegyüttessel, Gubik Petrával, Szomor Györggyel és a teátrum táncosaival (Farkas Boglárka, Litauszki Enikő és Török Tünde). Fekete Péter Jászai-díjas rendező jól kitalálta, hogy egy márkanévre, igazi hívószóra komponálva – amilyen az Orient -, valamint a színház és a cirkusz összes elképzelhető tárházát bevetve, hogyan varázsolja el a közönséget. S ki ne vállalkozna szívesen az unalmas hétköznapok után ismeretlen helyek felfedezésére, egy ilyen vidám, izgalmas európai körutazásra Párizstól Isztambulig?! Legalább a porondon, a színpadon, legalább a zene, a tánc, a dalok segítségével, amiért még luxus jegyárat sem kérnek.

A trükkök és effektek elképesztő választékát felvonultató szórakoztatásnál Fekete Péter azért többet akar nyújtani nézőinek, azaz utasainak. Több nyilatkozatában hangsúlyozza: nagyon is foglalkoztatja a zimonyi Száva-híd esete, amit 1914-ben a szerbek felrobbantottak, amelynek története elválaszthatatlan az Orientétől és persze az első világháborúétól. S nyilván nem hagyja nyugton a híd szimbólumszerepe sem. A kultúraközvetítő embereknek természetes, hogy a nyelv, a színház, a művészet ugyanúgy, mint az építmény – szakszerű nevén műtárgy -, két partot, városokat, embereket, különböző világokat köthet össze, hozhat közelebb egymáshoz. Az a közös bennük, hogy mindegyiknek ez a dolga.

Híd, nyelv, kultúra, színház maradandó érték, ami összeköt és épít mindig, amikor múlandó érdek szétszakít, rombol. Ilyen a sín is, a híd mellett a másik főszereplő a produkcióban, illetve a színpadképben. Hol elődereng a füstből, a homályból, máskor csillog az esőben a sínpár, vagy előttünk fut, és mi rajta száguldunk. Izzó vasként, kemény fizikai munkával, erőfeszítéssel húzzák elő a kohóból a sínt, ami pálya lesz, út, lehetőség, távlat, jövő, az előadás vége felé létra (a mennybe?). Talán az is lehetne, de kettétörik, mint sok emberi sors. A sínpár mégis – ahogyan a vonat is – az indulás és az érkezés, a nekirugaszkodás és az újrakezdés színtere. Itt indul el a Nő és a Férfi, hogy megismerjen egy másik világot, megtalálja a párját, megértse a másik embert, annak kultúráját. Előfordul, hogy az utazás végzetes, drámába torkollik, hajózni, repülni, utazni mégis kell!

Szitha Miklós, Grünvald László és Unger Balázs vonatzakatolást, robogást hűen visszaadó, magával ragadó zenéjét a Talamba és a Cimbaliband tolmácsolásában hallgatva megértettem, miért vonzódik Fekete Péter a vonatokhoz. (A Megyejárás programmal 2003-ban a szerelvényeket bevitte Budapesten a Nemzeti Színház elé a HÉV sínekre, most az Orientet hatalmas kivetítőn, ötletes díszlettel és nagyszerű zenével, tánccal a Jókai Színházba hozta be.) The show must go on, és a direktor-rendező, forgatókönyvíró szerint az több legyen puszta szórakoztatásnál: a cirkusz, a varázslat, az illúzió  gondolatokat is ébreszthet, ha kellőképpen művészi színvonalú.              

Kelet és Nyugat, két távoli világ összekapcsolása, hagyományok, vallások kibékítése éppen a kultúra segítségével,  akár egy vonattal, utazással jó ötlet. Mert kell a híd, a kapocs, a sínpár, és kellenek az álmodozók és a gondolatébresztők, akik újból és újból útra kelnek, hogy a távoli kultúrákat összehozzák, kibékítsék, azon munkálkodjanak, hogy ne robbantsák fel többé a hidakat, vonatokat, kellenek, akik ebben az üzenetben hisznek, mert a nemes célt nem lehet eleget hangsúlyozni. (Sokszor komoly műfajokban már kicsit unalmas is.)

Két órában, két felvonásban 21 jelenet – már a számok jelzik: páratlan vállalkozás a manézson. Jellegzetes vasúti zajok, fények, sejtelmes kék füst. Párizsból indulunk, logikus útvonaltervezés, de nem a pályaudvarról, hanem a síngyárból, és a második jelenetben rögtön a végállomás, Isztambul síngyárában találjuk magunkat. Emberfeletti küzdelem az anyaggal, az izzó vassal, amit a fantasztikus zene és tánc közvetít, no meg a látvány: tombol a tűz, a hő, és az emberi akarat legyőzhetetlen: hidat, sínt kell építeni, közlekedni kell. Nyugati és keleti nagyvárosok állomásait kelti életre az első felvonás 13 jelenetének színes forgataga: a bőröndök tánca, a Férfi dala („Elhagyom a városom”), a Lány búcsúja régi életétől és az újrakezdés reménye („Vár a nagyvilág, vár a nagy kaland, vár a más világ… ez az indulás, mint az érkezés, álom és varázs”). A csörömpölésbe, zakatolásba, a nehéz vas zajába először szinte csak belesóhajt kicsit, később dallamokat játszik végig a harmonika. A Nagy utazás című jelenet Isztambultól Bulgárián, Románián, Szerbián,  Münchenen, Franciaországon át Bécsig vonultatja fel a nemzeti kultúrákat; kiugró a román botostánc, a bajor jódli, a bécsi keringő és folyamatosan lenyűgöző a hegedű kerékzakatolást imitáló játéka. A vonathangokat népzene, francia sanzon, némafilmzene váltja fel, a különböző műfajokhoz megfelelő viselet, kalap társul. Megrázó az esőben zajló hídépítés, majd a Jó vonatra szálltam-e? duett. Ja, óriásbábok! Mert volt már színház, cirkusz, de báb még nem. Ezt is jól kitalálta a színpadmester. Híd, létra, vasszerkezet, valami ilyesmit rejthetett a Nő hosszú szoknyája, fátyla és a Férfi palástja alá, hogy a két embert mindennél magasabbra emelje. Megdöbbentő erővel hat a Szemből vonat című jelenet. A színpadot kezdettől uralja az óriásvetítőn az érkező és induló luxusgyors, ami bordó vagy éppen zöld változatban húz el elegánsan jobbra vagy balra a pályaudvaron. Az alkotóknak sikerül elhitetni velünk, hogy rajta ülünk, amikor a szemközti sínpáron szeli a kilométereket, és félelmünkben besüppedünk a székbe, amikor szembejön, közelít jellegzetes mozdonyával, emblémájával. Hatásos megoldás, hogy a két zenekar először fenn, vonatablakokat idéző kivágásban, majd lenn pályaudvari placcon játszik.

A második felvonás Érsekújvár jelenete a cigányzenekarral nagyon is autentikus, hiteles, hiszen a pályaudvari szórakoztató zenélés komoly hagyományra tekint vissza pontosan az Orient történetében is. A legenda szerint egy gróf az érsekújvári restiben annyira elmélyedt a cigányzene hallgatásában, hogy lemaradt a később balesetet szenvedett vonatról. Hálából aztán alapítványt hozott létre a zenekar támogatására, és kikötötte, hogy a zenészek minden gyorsvonatnál szórakoztassák az utasokat, amíg a szerelvény vízvételezés miatt áll. S ez csak egy sztori a rablótámadást, árvizet, földcsuszamlást, hóakadályt, több kisiklást, ütközést elszenvedett luxusvonat sorsáról.

Amikor a pénteki premieren éppen a kannákból varázsoltak elő muzsikát, arra gondoltam a színpadot bámulva, hogy valószínűleg kevés olyan természetes tárgy vagy használati eszköz akadhat, amit a Talamba és a Cimbaliband zenészei ne tudnának megszólaltatni. Elmélkedésre azonban nem sok időm jutott, mert a huszadik század elejének filmkockái gyorsan peregtek, és a Fricska Táncegyüttes olyan produkcióval nyűgözte le a nézőket, azaz az utasokat, amely már nem is parkett tánchoz hasonlított, hanem a világszám akrobatika határait feszegette. Az Álom utazás közben szép lírai betét, ahol a Nő a többfunkciós vasszerkezet ülésén zötyögve, a fogasra akasztott kabátból kinyúló kézzel ölelkezik. Az abszurd, groteszk jelenet után a Vidámpark jön, cirkusz, amihez a rendező nagyon ért, az elmaradhatatlan bohócokkal, kalapdobálóval, céllövöldével. De még ez sem volt elég, mert ez után interaktív játék vonta be a nézőket, utasokat a produkcióba, mégpedig a szünet végén kiosztott „hangszerekkel”. Nekem két rövid partvisnyéldarab jutott, amivel többed magammal az ütős szekciót erősíthettem, persze karmesteri vezényszóra. Mások labdákat dobálhattak célba, illetve két dobozfélét csiszolhattak össze, de úgy, hogy ne legyen semmi disszonancia, azaz szabályosan gyorsíthasson, zakatoljon a vonat.

A háború drámai megidézése zökkentett vissza a vidámparkos mókázásból a zord valóságba, majd a Sirató című jelenet, amikor a táncosok fekete kendőkbe bugyolálva búcsúztatják fiaikat, férjeiket a bőröndökből átalakított katonasíroknál. Két parton címmel következett a találkozás és a duett a ledőlt hídnál, ami megint szimbolikus erővel hatott: a valóság már csak ilyen, a hidakat felrobbantják, az emberek elszakadnak egymástól, nem mindig győz a szerelem. De jönnek a gyerekek, a Kis kece lányom, a jövő, a remény, s ezzel bizakodóan cseng a finálé. Ez volt az utazás – nagy füsttel, nagy lánggal, felhajtással látványban és igazi szenvedéllyel, őszinte odaadással zenében és táncban.

Minden közreműködőt egy ekkora produkcióból nehéz lenne felsorolni, de Zalán Tibor, Szomor György és Unger Balázs ütős dalszövegei, Egyed Zoltán szcenikus munkája, Papp Janó jelmezei, Moussa Ahmed és Darida Ildikó koreográfiája, valamint a videóanimációs csapat teljesítménye mindenképp megérdemli a kiemelést.

Niedzielsky Katalin

Hirdetés

Kritika

Isten kontra Alexander

Bergman után szabadon az RS9 Színházban

Az Isten kontra Alexander című előadás alapjául Ingmar Bergmann Fanny és Alexander című műve szolgál, míg azonban az eredeti darabban a címszereplők még gyerekek, ennek az előadásnak a kiindulópontja az, amikor Alexander már élete végéhez közeledik. Novemberben az RS9 Színház ismét műsorra tűzte a darabot. Viola Szandra kritikája.

A darab elemzésekor nem csak kritikusi rutinból érdemes a címmel kezdeni, hanem, mert több szempontból is érdekes: figyelemfelhívó, visszaidézi a középkori egyetemek disputáit és vitakultúráját egy olyan kérdést sejtetve, amely kimondottan vagy kimondatlanul, de minden emberben megfogalmazódott már. Hányszor gondolkodtuk már el az igazságot tévő Isten képén, s azon, valóban igazságos-e, az „Isten balján” érzése pedig a múltszázad nagy életérzése volt. Ezen kívül a Bergman eredetihez képest módosított cím azt is jelzi, hogy itt nem a Fanny és Alexandert fogjuk látni, csupán annak egy szabadparafrázisát.

Baku György rendezésében a darab alapját a tapasztalat, a bárki számára megismerhető valóság képezi.  Ugyan találunk csodával, mágiával kapcsolatos elemeket, mégis, meglehetősen istennélküli közeg ez, a feltétel nélküli valóság nem nyer bizonyítást. „Ha tényleg mindenható volnál, akkor az nyilvánvaló lenne, és nem kényszerülnél sem te, sem a püspök arra, hogy a mindenhatóságodat bizonygassátok minden vasárnap.” Mindez csupán egy éles logikájú gyermek érvelése, talán kevés egy hívő ember elbizonytalanításához, Alexander élettörténete, mint érvelés azonban meglehetősen nyugtalanító vád, ebben a művészi közegben pedig a szenvedés és fájdalom sem megtisztulásként, sem szentségként nem artikulálható. Annál is inkább, mert míg Bergman filmjében a mellékszálak, a rokoni kapcsolatok, az életigenlés, s a történet végén a boldog családi fészekbe való visszatérés is hangsúlyosak, addig az RS9 Színház változatában, csak Alexander, Fanny és Emilie sorsára koncentrálunk, mindez egyrészt feszesebb dramaturgiát eredményez, másrészt a benne ható morális energia még nyomatékosabbá teszi az Alexanderrel történteket. A darab nyitó és záró képében, a már öreg, haldokló Alexandert láthatjuk, aki élete végén, halála pillanatában megítéltetik. Baku György rendezésében a naturalista empíria valóságszintje nem emelkedik transzcendens szférákba, ugyanis zárójelenetként egyetlen villanásszerű képet látunk, amint Alexandert két, maszkos fekete alak tartja vissza attól, hogy belépjen a mennyek kapuján.

Míg Bergman saját rendezésű filmjében csak sejtet, elodázza az ítéletet és a döntést, no nem Alexander felett, mert azt világosan érezzük, hogy ő nem bűnös, hanem Isten felett. Ezzel szemben az RS9 színház játéka szigorú végítélet.
Az eredeti Bergman szövegnél itt-ott kevesebbet, rövidebb változatot hallhatunk, az epikus határvonalak negligálása, a motivációs-szituációs textúra kiemelése irányítottabban koncentrálja a főszereplő(k) lélektani mechanizmusaira  a figyelmet.

A színészek összjátéka figyelemre méltó, ugyanis néhány jelenet hallhatóan erős indulatokat, (nevetést, csodálkozást, apró felszisszenéseket) vált ki a közönségből. Sikerül egységes esztétikai tónussal feltölteni a megszólalásokat, a karakterek jól elkülönülnek, mégis összhangban maradnak egymással.

A Fanny és Alexander első sorban lélektani dráma, s nem csak Alexanderé, hanem valamennyi nézőé is, ugyanis alapja az intuitív emberismeret, mely mélyebb lelki kapcsokat oldoz el, s hoz felszínre tudatalattinkból, mint talán Freud egész tudományos munkássága során. A néző a kíváncsiság, a sajnálat és a részvét állapotából eljut arra a szinte, amikor maga is a püspök halálát kívánja, s mikor az bekövetkezik, örömöt és megkönnyebbülést érez, noha e megkönnyebbülés nem tart soká, mert saját erkölcsi elbizonytalanításunk után hitbéli következik: az „Isten nincs valamiképp” érzése uralkodik el, mert ebben a kauzális világban ha van is Isten,vagy, csupán saját döntéseink következményeként létező.

A dráma egy jelentős része elfedve marad: vajon mit csinált Alexander felnőttként? S vajon mennyire felelős tetteiért az a felnőtt, akinek ilyen gyerekkora volt? A felelősség nem lokalizált, minden néző privát és mégis kollektív élményévé válik, a darab során egyre jobban nehezedik, telepszik rá a bűnrészesség.

Úgy gondolom, összességében jó előadást láttunk, mert egyszerre hozta a modernség eredetijét, nélkülözve a jelenleg oly divatos posztmodern pátoszt, és idézte meg a klasszikusok nyugalmát és precizitását. Jó előadást láttunk, mert A Fanny és Alexander mintegy skiccszerű alapot ad csupán az előadásnak, hogy ezt a vázlatot meghaladva aztán sajáttá és igazán egyedivé váljon. És azért is jó előadást láttunk, mert a katarzis és őszinte döbbenet meg tudtak születni a néző lelkében. Minden embernek ajánlanám ezt az előadást, aki gyermeket vállal vagy valaha gyerekekkel fog foglalkozni.

Tovább olvasom

Kritika

Grimm-meséből musical

Odafönt még nem rázták meg a párnákat, de Holle anyó – a gyerekek örömére – szép telet varázsolt a Békéscsabai Jókai Színházba. Wilhelm és Jacob Grimm immár 200 éve népszerű meséjéből Belinszki Zoltán író, dramaturg, Gulyás Levente zeneszerző és Vári Bertalan koreográfus alkotott látványos színpadi produkciót. A Cervinus Teátrum és a Jókai Színház „családi musicaljét” Varga Viktor rendezte.

A gonosz mostoha két lányának egyszerű történetét – egyik kedves, szorgalmas, a másik rút, lusta, anyja mégis őt kényezteti – egy hatásos szerelmi szállal és a humoros béres figurákkal dúsították fel, alkalmazták színpadra a szerzők. A mesét poénos tanulságokkal és lírai dalbetétekkel gazdagították, és a színészi alakítások mellett a kiváló Varidance táncegyüttes járul hozzá a minőséghez, a művészi élményhez. Jakub Braniczy díszlet- és jelmeztervező színpadképe és ruhái a Grimm-mesék (Csipkerózsika, Hófehérke, Piroska és a farkas, Hamupipőke) világát idézik.

Gyermekdarabnak általában sok a két hosszú, egy-egy egész órás felvonás, de ha a történet és a látvány leköt, az előadás ritmusa végig pergő és a közönség lelkesedése nem szűnik, észrevétlenül rohan az idő. Így volt ez a szerda délutáni premieren. Az általános iskolások közül a kisebbek tátott szájjal lesték a gazdag díszletben életre keltett mesét, követték a cselekménydús jeleneteket, a nagyobbak külön díjazzák a szellemes szófordulatokat, párbeszédeket, a népdalhagyományra építő, klasszikus és modern zenéből merítő dallamokat, a lendületes táncokat.

„Nem szabad hinni,/ hogy rossz ez a tél,/ nem fázik senki,/ ha tavaszt remél…” Azóta is ezt dúdolom, a télköszöntőt, ami nyitányként, majd fináléként csendül fel, keretbe foglalva a tulajdonképpeni storyt. Közben többször munkadalok szólnak, a szereplők egymást biztatják, hogy jobban halad a meló, ha beleadják szívüket, lelküket…

A színpad bal oldalán titokzatos üveg lépcső vezet felfelé egy magaslatra, tövében a nélkülözhetetlen fehér párnák! Ezeket kell jól megrázni Holle anyó birodalmában, hogy a fenti világban, az embereknél essen a hó. Jobbra kis házikó nagy füstölgő kéménnyel, hogy ne fázzanak odabent. Pad, zsalus ablakok, faajtó, ami rendre orrba vágja a hallgatózó, leskelődő béreslegényeket.

Nincs itt vasorrú bába, talán nem is annyira gonosz ez a mostoha, csak kicsit számító, szeretetre vágyó, gyászoló  özvegyasszony feketében. „Minden nap fájdalom” annak, aki egyedül él, akit nem szeretnek, aki nem tud szeretni. Holle anyó mesebirodalmából természetesen nem hiányozhat az üveggömb, a varázslat; mindez ráirányítja a figyelmünket a lényeges dolgokra. Itt még a koboldok sem félelmetesek, inkább kedvesek. Békák röpködnek erre-arra, de hiába csókolgatják őket, ezek bizony nem változnak királyfivá. Az aranyból viszont béka lesz a kincsesládában. Ki érti ezt? A két mihaszna béres biztosan nem.

S ott a rejtélyes kút is, amelybe Grimmnél a Hamupipőke-sorsra kárhoztatott mostohalány orsóját ejti, majd miután leszidják, utána ugrik félelmében. A békéscsabai Holle anyónál ennél nagyobb az oda-vissza forgalom ebben a titokzatos mélységben, ahol eltűnnek, majd újra felbukkannak a szereplők: békák, fölösleges tárgyak csobbannak, és nemcsak Ágica jön haza a kútból, hanem Jakup is errefelé közlekedik.

A jó és a rossz ellentéte a két lány figurájában igazi tanmese, hiszen Holle anyó Ágica szolgálatait megjutalmazza, mivel a lány nem volt rest segíteni a kemencének, az almafának, a vénasszonynak. A másik lány azonban nem akarja bepiszkolni a kezét. „Bérét” Grimm még szurokkal, szerzőink most ócska fekete ronggyal fizetik ki. Praktikusabb és egészségesebb megoldás – kétségetlen.

Aki esetleg azt hinné, hogy a béreslegények vicces duóját, beszólásait inkább a felnőttek értik, téved, mert a gyerekek nagyon a szívükbe zárták ezt a két figurát, jóízűen nevettek viselkedésükön, benyögéseiken, amikor rendre megmondták a tutit. Az igaz szerelem, a jóság megjutalmazása fontos motívum a mesében; ezt is értették a legkisebbek. A két árva, a kedves Ágica és Jakup egymásra találása szerencsés fordulat a mese modern változatában. A mai szerzők leleményét dicséri az is, hogy a mostohát és Holle anyót testvérként ábrázolják, ebbe a titokba Holle avatja be a fenti világba visszavágyódó Ágicát. Sőt, a nyitóképnél már együtt állnak fekete-fehérben. A felnőttek tudják, sokszor mennyire eltérő jellem és sors jut két testvérnek. Itt azt halljuk, a rossz dolgokért a vasfogú a felelős, a bölcs tanításokat pedig Holle anyónak köszönhetik a fiatalok, aki nemcsak papol nekik a jóról, hanem életével példát is mutat. Megtanuljuk, nem süthet mindig a nap, „az a fontos, hogy becsüld meg magad”. Holle anyó hívja fel a figyelmünket arra is, hogy derűs szívvel jobban halad az ember. Milyen igaz! S fantasztikus az a hangzás és táncjelenet a színpadon, amit a csettintgetéssel indítanak, majd átmegy seprésbe!

Holle anyó bölcs figuráját Dósa Zsuzsa mértéktartó eleganciával formálta szerda délután. A mostoha Kolti Helga markáns alakításaként kelt életre. Ágicát Tatár Bianca játszotta, énekelte lendületesen. Jakup szerepét Polák Ferenc szépen énekelte, ügyesen formálta. Markót Benkő Géza, Mirkót Gulyás Attila játszotta sok humorral, emlékezetes alakítást nyújtottak. A csúnya lány szerepében énekével és játékával kiemelkedett Liszi Melinda.

Különös, hogy szegény kis árvának, Ágicának sokkal jobb sora volt odalent, a kútban Holle anyónál, mégis elfogta a honvágy és visszavágyódott az övéihez. Így szól az eredeti Grimm-mese, amit a békéscsabai előadás alkotói még megfejelnek pár gondolattal. A lány kifejezetten megsajnálja a mostoháját, látja, mennyire elhagyatott. Ez a hangsúly a mai szerzőktől a megbocsátás fontosságát jelzi. Pedig Holle anyó még figyelmezteti is tanítványát: Azok bocsátanak meg legkevésbé, akik a legtöbbet ártottak. De ne feledjük: legalább a mesében és legalább ilyenkor nyerje el mindenki méltó társát, jutalmát! Advent van, várjuk a karácsonyt, készülünk a szeretet ünnepére. Holle anyó már megrázta a párnáját, és hamarosan nem csak a színpadon hull a hó.

Niedzielsky Katalin

Tovább olvasom
Hirdetés

Facebook

Hirdetés

Népszerű

%d blogger ezt szereti: