Vasárnap mutatják be a Kukac Kata kalandjait a Turay Ida Színházban

A zenés, táncos mesejátékot Bozsó József rendezésében láthatják.

A humorral átszőtt mesemusical Kukac Katáról szól, aki pillangó szeretne lenni, ezért elindul kalandos útjára az erdőbe, hogy barátai segítségével elérje célját. Elkísérik barátai is – a bolondos sáska, a cirkuszi mackó és a kék béka -, akik jóban-rosszban mellette maradnak.

Bozsó József rendező, a Magyar Zenés Színház igazgatója az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában elmondta, amikor lányai kicsik voltak, nekik mesélte ezt a mesét, így alakult ki egy mesefolyam, amelyet színpadra átírt. Először Veszprémben adták elő a mesejátékot, majd Békéscsabán és most Budapesten láthatja a közönség vasárnap délelőtt.

A darab zenéjét Kocsák Tibor írta. Kukac Kata szerepében Szilvási Juditot láthatja a közönség. A színpadon közreműködnek a Sziget Dance TSE gyermek táncosai is – tette hozzá.

A rendező elmondta, hogy a darabban elhangzó humoros szövegek és zene a gyerekeket és a felnőtteket egyaránt szórakoztatja. A történet végére kiderül, hogy barátai segítségével átváltozhat-e kukacból pillangóvá Kukac Kata. A mese mögötti tanulságok a barátság erejéről, a szorgalomról és a kitartásról szólnak.