„A vágyam csak ennyi...” – Egy csók és más semmi Kecskeméten

2021-08-09

Operett, Színi krónika

Ozsváth Eszter

Eisemann Mihályt igazi slágergyárosként tartja számon a magyar zenés színháztörténet. A magyar operettkánon számos Eisemann-művet fogadott a kegyeibe: az Én és a kisöcsém (1934), a Fekete Péter (1943), de még a Bástyasétány 77 (1958) dalain sem fogott az idő vasfoga. S kétségkívül, az Egy csók és más semmi 1933 májusában, a Magyar Színházban debütált kisoperett muzsikája is e sorba illeszkedik. A filmen szintén – többek között Tolnay Klári és Jávor Pál főszereplésével (1941) – sikeres darab alapkonfliktusa, a Harmath Imre által írt librettó, s Békeffi István versei egytől egyig jól ismertek. A legújabb színpadi adaptációját Szőcs Artur rendezésében láthatta a nagyérdemű, aki ezúttal a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház művészeivel dolgozott együtt. Egy 2020. december 31-ei előbemutatót követően a premiert 2021. június 22-én tartották.* LENGYEL EMESE írása

Népszerű operettet játszani roppant könnyű lehet, gondolják sokan. Azonban operettet játszani, méghozzá jól, rendkívül nehéz, ugyanis a közönségkedvenc zenés-táncos műfaj számos csapdát tartogat a rendezőknek és a színészeknek egyaránt, s többen esnek a felületesség hibájába, mely tovább erősíti a zsánerrel szembeni ellenérzéseket. Szőcs Artur koncepciója azonban felemelően bátran nyúl a vígjátéki anyaghoz, korántsem elégszik meg az untalan ismételt rendezői megoldásokkal. Mer gondolkodni a műfaj maivá tételén, és nem utolsó sorban, messziről elkerüli a „hakniszerűséget”. Nem véletlen, hiszen a színész-rendező a legkisebb atomokig ismeri a műfajt és annak működését, maga is színpadra állított már nagy- és kisoperettet, illetve színészként többször megfordult operettszínpadon, például a Miskolci Nemzeti Színházban a Viktória Koltay huszárkapitányaként, vagy éppen a Marica grófnő Taszilójaként. Sőt, 2015-ben már megrendezte az Egy csók…-ot Miskolcon, de ezek szerint még volt mondanivalója a darabbal, a minőségi operettjátszást kedvelők nagy örömére.

Nadányi Ervinné, Annie (Bori Réka), azért keresi fel dr. Sáfrány ügyvédet (Pál Attila), mert szeretne elválni idősebb férjétől. A válásnak oka nem más, minthogy az ifjú feleség és az aggastyán férj között nem történt a nászéjszakáján semmi más, csak egy csók. E tényt a válóper során orvosi papírokkal is tudnák bizonyítani. Azonban Annie sorsszerű találkozása Sándorral (Koltai-Nagy Balázs) – aki a férje ügyvédje, de ők mit sem tudnak erről – még a válási procedúra alatt átírja a papírszerű, egyszerű elválást. Annie kissé naiv, ártatlan és egyszerű teremtés, Bori Réka pedig hitelesen, sallangmentesen alakítja a leányságát megőrző asszonyt. Koltai-Nagy Balázs kitűnő játékával hízelgi be magát a szívekbe. A „csokorincidensek”, melyek alapja, hogy sosem maga vásárolja a virágot, hanem mindig másodkézről szerzi be, így például néha más alkalomra írt kísérőkártya kerül elő a csokorból, igencsak remek helyzetkomikumok. Ügyük megoldódik, Annie szabad lesz, s a végén egymáséi lehetnek a fiatal szerelmesek. A bírósági tárgyalás-jelenet indokolatlanul hosszúra nyúlik, s emiatt sajnos félúton el is apad a részeges törvényszéki figurákban rejlő humorforrás. A másik megoldásra váró szerelmi kalamajka Sáfrány ügyvéd fia, Péter (Varga-Huszti Máté) és Teca (Szabó Dorottya), édesapja alkalmazottjának esete. A szakvizsga előtt álló Péter már lassan egy éve házasságban él a lánnyal, sőt még gyermekük is született. Sáfrány ügyvéd pedig mindenáron szeretné tudni Teca csábítójának nevét, akit gyerektartásért beperelne. Kettejük párosa és a színművészek alakítása roppant bájos. Időhúzásképpen a telefonkönyvből választanak „apát” leányuknak, pechükre Schön Tóni vegyészmérnökre (Csombor Teréz) esik a választásuk, aki rövidített neve Tóni, valójában pedig Antónia. A legvégén erre a titokra is fény derül, de természetesen a probléma megoldódik, ahogy ezt a szüzsé struktúrája megkívánja. Az előadás előnye, hogy – az említett bírósági jelenet kivételével – szinte patikamérleg pontosságú a humoros dialógusok, a fülbemászó dalok aránya. A színészek mind énekben, mind pedig táncban könnyedén, profin veszik az akadályokat.

A díszlet néhány eleme ismerős lehet azok számra, akik látták Szőcs Artur miskolci Bál a Savoyban rendezését. Különösen az atmoszféra, melyet az art déco stílussal teremtett meg az egyébként az említett előadáséval nem azonos díszlettervező, Slárku Anett. Bodor Johanna koreográfiája friss, lendületes, kreatívan használja a díszletben rejlő lehetőségeket, a mozgatható elemeket (például a puffot). Az izgalmas jelmezterveket Kovács Andrea jegyzi. A számos kulturális referenciával és az aktuális politikai-társadalmi történésekre elegánsan reflektáló kiszólással teletűzdelt szövegkönyv, a kitűnő koreográfia és vizuális világ, s nem utolsó sorban a színészi játék találkozása egy igen értékes előadást eredményezett. Végezetül pedig csak annyit írnék, hogy a vágyam csak még több Szőcs Artur operett-rendezés… és más semmi.