Somossy Károlyról szóló új nagyoperett is szerepel a Budapesti Operettszínház jövő évi évadában


Somossy Károly cirkusz-, orfeum- és varietéigazgató életéről szóló új nagyoperett, Az Orfeum mágusa, valamint Frank Wildhorn Carmen című musicalje is szerepel a Budapesti Operettszínház jövő évi évadában – hangzott el a 2023/24-es évadbejelentő csütörtöki sajtótájékoztatón.

Sikeres évad végéhez közeledik a teátrum, a nézők érdeklődése töretlen, a színház látogatottsága 100 százalékos – hangsúlyozta Kiss B. Attila igazgató a csütörtöki sajtótájékoztatón.

Az igazgató azt mondta, hogy a magyar operett évében egy teljesen új bemutatóval, Somossy Károlyról, a nagy mulattató életéről és munkásságáról szóló, Az Orfeum mágusa című nagyszabású operettel készülnek.

Kiss B. Attila emlékeztetett arra, hogy Somossy Károly építtette az Orfeumnak a Nagymező utcában álló épületet, ahol később az operettszínház kapott helyet. A pesti Orfeum a korabeli Európa egyik legrangosabb szórakozóhelye volt. Somossy tanította meg a pestieket mulatni, és neki köszönhetők az első kisebb, egyfelvonásos magyar operettek – hívta fel a figyelmet Kiss B. Attila igazgató.

Mint mondta, 120 évvel halála után kerül színpadra Az Orfeum mágusa, amelynek szövegét Orbán János Dénes Kossuth- és József Attila-díjas magyar költő, prózaíró írta, alapul véve Somfai Péter Somossy, a Mágus – egy színházpalota című kötetét, amely a nagy mulattató életét mutatja be. Az operett zenéjét Pejtsik Péter készíti, a darabot Bozsik Yvette rendező-koreográfus viszi színre, a látványtervező F. Kovács Attila, a jelmeztervező Berzsenyi Krisztina – sorolta az alkotókat Kiss B. Attila.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a darab bemutatója november 17-én lesz, és hármas szereposztásban lesz majd látható.

Orbán János Dénes, az új operett szerzője azt mondta: a darab több mint egyszerű zenei librettó, zene nélkül, önállóan is megállja a helyét a színpadon. Mint mondta, úgy írta meg, hogy megfeleljen a dráma követelményeinek: a cselekményen kívül legyen benne karakterfejlődés és többrétegű üzenet.

Orbán János Dénes szerint Somossy Károly olyan korszakban élt, amelybe mindannyian visszakívánkozunk: soha nem tudott úgy mulatni a magyar, mint a századfordulón. Somossy Orfeumába Bécsből és a környező országokból érkeztek előkelő vendégek, akik sokszor álarcot viseltek, hogy ne ismerjék fel őket. Híres és gyakori látogatója volt Somossy mulatójának a leendő VII. Edvárd, angol király is.

Pejtsik Péter zeneszerző azt mondta, hogy klasszikus operettdallamokat vett alapul a darabban. Bozsik Yvette koreográfus-rendezőt az előadás címe inspirálta: a mágiából, a varázslásból indult ki. Bozsik Yvette szerint a mágiát lehet nagyon jóra és rosszra fordítani. Somossy Károly nagyon sikeres volt, sok víziója volt, mégis magányosan és szegényen halt meg, élete azt mutatja, hogy mindennek megvan az ára. Amellett, hogy szórakoztató és látványos operett lesz Az Orfeum mágusa, komoly gondolat is van mögötte, mindennek több rétege van – magyarázta Bozsik Yvette.

Berzsenyi Krisztina jelmeztervező arról beszélt, hogy a főszereplők korhű jelmezeket viselnek majd. Mint mondta, ezt a varázslatos időszakot úgy szeretné visszaadni, hogy közben megfűszerezi azt a 21. századdal, ami inkább a táncos részekben jelenik majd meg.

F. Kovács Attila Kossuth-díjas építészmérnök, iparművész, díszlettervező, látványtervező, vizuális művész azt mondta: Bozsik Yvette-tel, akivel először dolgoznak együtt, még a munka elején tartanak, de nagyszabású, hatásos darabbal készülnek. Egy olyan előadást szeretnének létrehozni, amely méltóképpen tiszteleg Somossy vizionárius személyisége előtt – mondta.

A Budapesti Operettszínház másik bemutatója, a Jekyll & Hyde című musicalt is jegyző Frank Wildhorn Carmen című darabja lesz, amely Prosper Mérimée regénye alapján készült, és Hommonay Zsolt rendezésében kerül színpadra és jövő év április 19-én.

A szerző a gyönyörű cigánylány történetét extravagáns cirkuszi közegbe helyezte, és Carmen klasszikus történetét, lélektani drámáját, jellemfejlődését a 21. század látásmódjában mutatja be – hangsúlyozta Homonnay Zsolt, hozzátéve: az előadást három szereposztásban játsszák majd.

Kiss B. Attila igazgató kitért arra is, hogy a jövő évadban egyebek mellett folytatódik a Közelebb-sorozat, műsoron maradnak a sikeres előadások és gálák, visszatér a NINE-9 című nagysikerű Broadway-produkció, de lesznek még meglepetések is – emelte ki az igazgató.