Az evezős tengeralattjáró
Halálos ágyán Alfred Jarry egy fogpiszkálót kért a körüle várakozóktól. Velejéig paradox lény volt, mint két színdarabja egyetlen hőse, Übü király, aki előbb laza kollégagyilkossággal szerez vagyont a rangjához, majd a rabláncán a golyónehezéket képzeli uralkodói jelvénynek. Az elmúlt század utóján született komédiái annyira dramaturgiai ikrek, hogy szinte csak úgy szabadna játszani őket, amint a marosvásárhelyi magánszínházban teszik.
A Spectrum termébe lépve, a Kossuth-díjas Székely László díszlete fogad. Három, fenyődeszkákból összeütött timpanonalakzat, odúlakásra alkalmas zsámolyokkal. Lexikoni megfogalmazás szerint, Székely tervezőművészetére, drámai térépítkezésére az alapos stílus- és drámatörténeti ismeretek, elemző készség, biztos ízlés, a modern színpadtechnika eszközeinek alkotó felhasználása, a világítási effektusok gondos kidolgozása, a térelemekkel, bútorokkal, kellékekkel, színekkel való kifejező erejű kombinációk jellemzők. Amikor a származása miatt eltávolították az Iparművészeti Főiskoláról, sokáig rajzolóként dolgozott. Talán ezért is, a próbákat megelőző tervelfogadásokra mindig kész műszaki rajzokkal érkezik, amelyekből kitetszik, hogy mindenkinél jobban ismeri a színre viendő darabot; munkája nyomán a rendezői figyelemnek elég addig terjednie, hogy megtalálja a rajzon azt a virtuális cserépkályhát, ahonnan kiindulva, díszletelemtől díszletelemig haladva, a színésszel be lehet járatni a játékteret, s szinte már adja is magát az előadás. Rajta kívül – a panelházépítés fénykorában, amikor az egyedi tervezésű családi házak építőit luxusadóval büntették – a zabolátlan képzeletű, színházakhoz menekülő építészek (Pauer Gyula Kaposváron, Kerényi József Kecskeméten, Kertai László Debrecenben), jelentkeztek hasonlóan elmélyült, dús koncepciójú tértervekkel.
Jarry az előző század fordulóján keletkezett nagy stílusvákuum szülötte. Érintette ízlését a naturalizmus, a romantika és a szimbolizmus, de azok a formanyelvújító kezdemények is, amelyek utóbb a különféle avantgarde irányzatokban teljesedtek ki. Valószínű ugyanakkor, hogy az agysejtjei között szivárványszínben játszó lehetett a közvetítő anyag, mint a Kétfejű fenevadat író Weöres Sándoréban, s az abszurd cselekményvezetés (mindkettejüknél) kevésbé a külső ráhatás, inkább az önkéntelen képzelet terméke.
Bodolay hasonló agy. Dolgozott már a Spectrum maroknyi színészgárdájával a Zsiga és a nők (Móricz-mesék felnőtteknek) előadásán, ezért az Übü a király szereplőit nem érhették váratlanul a játéklogikai csavarjai. Ott független jelenetekből rajzolódott ki az író személyiségképe, tárult fel az a kulturális környezet, amelyben nevelkedett és a műveit ihlette. Itt rendelkezésre áll egy kerek történet: a bukott király visszakapaszkodása a trónra, majd az újbóli kudarca, és eltűnése végleg a történelem valóságos tengerének a fenekén.
A Herczeg Tamás rendezte, első szövegváltozat bőbeszédűbb. Több a színre lépő szereplő is, és kibontottabb a cselekmény. Az országából elűzött, a Lady Macbeth parancsnoki természetét idéző Übü Mamától felajzott Übü Papa letaszítja trónjáról a neki menedéket adó Wentcell királyt, s a helyébe lép. Pár nap uralkodás elég, hogy a kincstárat kiürítse, az adózókat kiirtsa, a népet magára haragítsa. Börtönbe veti bűntársát, amiért az ország-zsákmányból az a jussát követeli. Baszomány megszökik, az orosz cárhoz menekül, aki a kapott információk alapján felkerekedik, visszaültetni testvéröcsét a trónjára. A hétvégi piknikként elképzelt háború végén az Übü família fogságba kerül, rabszolgasorsa jut.
„Lám, tessék: micsoda hájtekk, korszerűen kortársias, hiperevezős interbirodalmi – tengeralattjárón visznek oda! – Ó, jessz!” – hangzik a süllyedő hajón Übü Papa utolsóként is önelégült mondata. A szerepben Pál Hunor eljátssza azt a hatalmáról, komfortjogáról és halhatatlanságáról kibillenthetetlenül meggyőződött, parvenü uralkodót, aki Nicolae Ceaușescu volt a statáriális bíróság tárgyalásán, a kivégzése előtt. Csakhogy az ő tárgyalásán, a bíró a hivatalos nevén szólítja: Übü Ferenc. Nem Béla, Lajos, Kálmán vagy István: a 2006-os uralkodónk. Felbujtó asszonya keresztneve ismeretlen, nem biztos, hogy Klára. Márton Emőke-Katinka ex-királyné a hivatásos örömlányok nemes útszéliségével bűvöli bűnbe Übü Papát. A bájával kormányoz, de valamennyi sikere mögé odacsúszik a józan aggodalom, hogy az ország-uralmi projekt talán túl lett tolva megint. Alaposan felépített, az elengedettséget az önkontrollal jó arányban elegyítő alakítás. Az orosz cár és a többiek – Szász Anna. Kapitány, tábornok és a többiek – Tatai Sándor. A szerepösszevonás a rendező ajándéka színésznek, nézőnek, elemzőnek egyaránt. A színész számára alkalom arra, hogy a sokoldalúságát egyetlen este alkalmával érvényesítse, a néző a kevesebb nem csak több, hanem jobb is élményét kapja, az elemző pedig egy kristályosabb szerkezetet vizsgálhat, és általánosan mondhatja: a becsület zsinórmértéke az árulás.
Bodolay rendezői átirata a jelen századi szép korúak kortársnyelvén trágár. Mai ómagyar. Jóvoltából eme avíttságnak, a színészek ajkán nem csörömpöl a szó, s a decens közönségnek nem kell a nézőtérről kilappangás esélyét latolgatnia. A jelenetek rövidek, a párbeszéd lakonikus, a jelenünkre vetítések sora félreérthetetlen. Utóbbi nem pusztán az ismétlődéseket produkáló történelem okán; sokkal inkább a történelmet előidéző személyek tudatállapotának megmutatása miatt. A napi események kiszippantják a történetből a képzeletbeliséget. Felépületlen vagy leépült személyiségek kapnak főszerepet a történelem színpadán. A szereplők a timpanonok környezetében fizikailag egyszerre vannak kívül és belül, ám a díszletépítmény halmozottan beltéri kompozíció: nem csak a jelenetek helyszínére utal, hanem a pszichikai erőtérstruktúrát is érzékelteti: most a léleküresség téralakzatai kerülnek a színpadra. A díszletelemek az üresség vektorai, a vektorok iránya a nihil: az ürességet a semmi váltja fel. A semmiben dús anarchia terem.
Képek: Bodoni Emese
Önnek ajánljuk
