Tiszta lappal

Vidnyánszky Attila igazgató, Csokonai Színház, Debrecen; a társaság elnöke

A nemes bulvár. Erre törekszünk, amikor képzeletbeli kávéházunkba invitáljuk reménybeli olvasóinkat Zalaegerszegtől-Debrecenig, Győrtől-Szarvasig. Szerencsére nem vádolhatnak azzal, hogy ízlésközösségbe parancsolt bennünket valaki. Ahány gazdája van a Magyar Teátrumnak, annyiféle művészi arculatot ismerhet meg a közönség. És ez így van jól!

 

Darvasi Ilona igazgató, Soproni Petőfi Színház

Nagyon örülök, hogy mostantól a soproni nézőknek is módjukban áll nemcsak a saját színházuk életéről, művészeiről informálódni, hanem más teátrum életébe is betekintést nyerhetnek e nagyszerű lap segítségével. Ugyanez fordítva is igaz. Egy-egy vendégjáték alkalmával már „ismerősként” köszönthetik színészeinket például a békéscsabai vagy a kecskeméti színház szerelmesei. Bízom benne, hogy ez a kiváló újság segít majd a városaink közötti művészeti élet fellendítésében!

 

Vasvári Csaba igazgató, Vörösmarty Színház, Székesfehérvár; a társaság alelnöke

Egyedülálló, rendhagyó és izgalmas találkozásnak lehetünk részesei. A Magyar Teátrum az első olyan országos színházi lap, amelyben egyszerre van jelen az ország minden tájának színházművészete, és annak könnyed „csemegéi”: életszerű, színes, olvasni való. Szó szerint.

 

Nagy Viktor igazgató, Győri Nemzeti Színház; a társaság alelnöke

A mai ínséges időkben egy új színházi lap elindulása nemcsak nekünk okoz örömet, hanem nézőinknek, a közönségnek is. Hiszen tudnunk kell egymásról, és a néző is tudni szeretné, hogy mi történik Debrecenben, Békéscsabán, vagy éppen Szolnokon, Veszprémben, Győrben. Nemcsak a műsort, a szereposztást, hanem az örömöket, a gondokat, az alkotás folyamatát, a művészek gondolatait is. Magyarul a „színházcsinálás” sok ügyét-baját. És mivel mindenhol máshogy csinálják, a magyar színházi paletta értékes sokszínűségére is rácsodálkozhatunk ebben a lapban. Olvassuk tehát! És örüljünk! Értünk van!

 

Cseke Péter igazgató, Kecskeméti Katona József Színház

Ifjúságom legolvasottabb újságja a Film, Színház, Muzsika című lap volt, amelynek nagy részét a színházi hírek, bemutatók, fotók töltötték ki, és amit úton-útfélen ifjak és idősebbek olvastak. Mikor megszűnt, arra gondoltam, hogy milyen okos lépés lenne, vagy lehetne, ha a színházak igazgatói összefognának, és újraindítanák az újságot. Aztán pár év elteltével magam is színházigazgató lettem, és nagyon örülök, hogy több igazgatótársammal együtt egy közös színházi lapot indíthatunk. Talán már nem olyat, mint az imént említett Film, Színház, Muzsika, de szellemiségében hasonlót és persze korszerűbbet. Megtiszteltetés számomra, hogy így nemcsak a színpad deszkáiról, hanem az írott sajtóban és az interneten is találkozhatok Önökkel, és hírt adhatunk házunk, színházunk tájáról.

 

Eperjes Károly művészeti tanácsadó, Veszprémi Petőfi Színház

Nagyon örülök a Magyar Teátrumi Társaság megalakulásának, s külön annak, hogy újságot jelentet meg. A színházunk jelenlegi helyzetében számomra az a legfontosabb, hogy Pista (Bujtor István, a színház igazgatója a szerk.) felépüljön a betegségéből. Most egyelőre csak erre szeretnék koncentrálni, szinte semmi másra nem tudok gondolni.

 

Szabó József mb. igazgató, Hevesi Sándor Színház, Zalaegerszeg

„Tisztelt Olvasók, Kedves Színházlátogatók! A Hevesi Sándor Színház társulata nevében nagy örömmel üdvözlöm Önt. Ez az új lap remélem sok örömet fog okozni Önöknek. Csakúgy, mint az előadások, melyekkel megőrizzük gyönyörű nyelvünk, határon innen és túl. Találkozzunk itt és a színházban rendszeresen!”

 

Tompa Gábor igazgató, Kvártélyház Szabadtéri Színház, Zalaegerszeg

Ma, amikor értékválságról is papolnak. Alagútrólalagútra pattogunk. Hol ennek, hol annak a végét jelzik. Gyönyörű tett egy új, színházi folyóirat alapítása. Kívánok ehhez magunknak kitartást. Önnek, Kedves Olvasó jó szórakozást színházainkban és a Magyar Teátrum olvasása közben.

 

 

Gergely László művészeti igazgató, Cervinus Teátrum, Városi Színház, Kézdivásárhely, mb. vezető

Színházat írni: színháztörténet, színházról írni: kordokumentum, vagy egyszerűen csak kommunikáció, vagy talán egy kicsivel ennél is több? A Magyar Teátrum mégis valami egészen más. Igény a színházaink közötti rendszeres párbeszédre, igény a megismerésre és megismertetésre, igény a közönségért, a színházak jövőjéért. Sok sikert mindnyájunknak!

 

Fekete Péter igazgató, Jókai Színház, Békés megye; a lap főszerkesztője

Művészeti újságot indítani merész vállalkozás. Ma, húszezer példányban…?! Ki fogja ezt megvenni? Tízezret a színház, a színpad szerelmeseinek adunk el, a másik tízezret bulvárnak álcázva csempésszük be olvasóink éjjeliszekrényére, s ha beért falovunk az otthonokba, kitörünk az álcából, és kiderül, hogy igényes híreket terjesztünk színházakról, színészekről, nézőknek, színháziaknak. Hogy működik-e, amit elgondoltunk, arról majd fél év múlva számolok be – ugyanitt, remélhetőleg, ugyancsak Önöknek.

 

Tiszta lappal

„Keserű paradoxon olyasvalaminek a reformjáról beszélni, ami […] nincs. […] Dramaturgiai méltatást adni a zsurnalisztikában mindennél könnyebb. Nem kell hozzá más, mint egy adag sztereotip frázis. […] A színészeti kritika a múlt században is, amikor még becsületes és jóhiszemű volt, és ma is, amikor már jórészt prostituálódott, és a hagyomány kedvéért nevezik „kritikának”, mindig olyanok kezébe volt letéve, akik általában nem tudtak ezzel a fegyverrel bánni, mert nem is tanulták meg a leírt szavak színészi szempontból való mérlegelését. Azt még belátták valahogy a zsurnalisztikában, hogy a zenéről csak zeneértő, a festményről csak a képzőművészetben jártas egyén mondhat véleményt, de azt sohasem akarták (és akarják) megérteni, hogy színészek játékát pedig csak olyan egyén képes méltatni, aki valamennyire otthonos a színészi alkotás műhelytitkaiban” – jellemezte kora színikritikáját egy húszéves fiatalember kíméletlen nyíltságával és éleslátásával: Németh Antal, a Nemzeti Színház későbbi igazgatója.

1923-at írtak akkor. A Színházi kritikánk reformjáról című tanulmányából idézem e gondolatokat, abban a pillanatban, amikor néhány színházi alkotó közös akaratából útjára indítunk egy lapot. Nem mások ellenében tesszük! Éppen Németh Antal múltba tekintő sorai intenek, hogy a színikritika betegsége alighanem együtt született a színházzal, annak kúrálására vagy kigyógyítására új vállalkozásba fogni fölösleges fáradság. Nem hang- és arculatváltást remélek tehát a hazai szaksajtóban, hanem – megjelenésünk által – a szellemi színárnyalatokban való gazdagodást.

Olyan újságot ígérek, amelynek minden rovata, teljes lapfelülete a mi sorsunkból sarjad. Akkor leszek a munkánkkal elégedett, ha a cifra idők napi nyűgjei mögül elővillantják a betűk a színészt. Hogyan, miből épül fel egy szerep? Könnyen megy-e a szövegtanulás? Ki van segítő-közelben, ha lilán szól a rendező? Gondoskodik-e valaki a gyerekről, amíg a két szülő élete a színpadon pereg? Miért adja a hentes a szebbik húst a művésznőnek, ha még a színházépületben sem járt? Egyáltalán, ki volt hamarabb: a színész vagy a közönsége?

A hiány sarkallt cselekvésre minket – azt gondolom. Rendezésre készülve, akár csak a nem nagyon távoli múlt sajtójába mélyedten is sokszor elámulok. Film, Színház, Muzsika; Új Tükör Magazin, Ország-világ, Nők Lapja, Esti Hírlap, Hétfői Hírek, Szabad Föld, Négy Évszak. Egy sor olyan közkedvelt sajtótermék, amely képes volt bőséges terjedelemben, változatosan bemutatni a színház világát. Közölték a műsoreseményeket, olvasmányosan tálalták a hozzájuk fűződő érdekességeket, megszellőztették a szalonképes kulisszatitkokat, de írtak darabismertetőt és színikritikát is. A szerkesztők igyekeztek megfelelni a békebeli kávéházi mértéknek; minden betérő találhatott a lapjukban az alkatának megfelelő olvasnivalót: aki egy csésze teára jött, az átfutotta a rövidebb cikkeket, aki odaszánta a délelőttjét, az nekiveselkedhetett a publicisztikának. Ha nem zárják be a kávéházakat, talán ez a lapműfaj is fennmarad.

A nemes bulvár. Erre törekszünk, amikor képzeletbeli kávéházunkba invitáljuk reménybeli olvasóinkat Zalaegerszegtől-Debrecenig, Győrtől-Szarvasig. A havi megjelenéshez mérten igyekszünk frissen tudósítani önmagunkról, s nem feledkezünk meg arról sem, hogy a lapgazdák színházain kívül is zajlik az élet. Publicisztikánkban azonban a saját tudásunkra támaszkodunk, a dramaturgjaink és rendezőink gondolatait akarjuk közvetíteni. Reméljük, mégsem leszünk egyhangúak. Szerencsére nem vádolhatnak azzal, hogy ízlésközösségbe parancsolt bennünket valaki. Ahány gazdája van a Magyar Teátrumnak annyiféle művészi arculatot ismerhet meg a közönség. És ez így van jól!

Vidnyánszky Attila