Színes ház szeretnénk lenni

A debreceni színjátszás hosszú és küzdelmes utat járt be, míg 1865. október 7-én végre beköltözhetett az új állandó épületbe. Az első előadás természetesen Katona József Bánk Bánja volt, melyet Jókai Mór Prológja előzött meg. Az épületet Skalnitzky Antal tervezte, akit e művéért a Tudományos Akadémia tagjává választottak. Romantikus stílusával a színházépület, a városkép kialakulására komoly befolyással volt.

Az épület nagyon fontos, de a színház elsősorban emberek közössége, akik egy művészi elképzelés megvalósítása érdekében összefognak, kijelölik előre-hátra az irányokat: előttük a megvalósítandó tervek, mögöttük a múltból folytatni kívánt történetek, egykori művészek, műhelyek, korszakok, amelyek fontosak számukra. Nekünk Németh Antalék Pesten, Szendrő Józsefék itt Debrecenben – a léc tehát magasan van! A színház örökös tagja, Soós Imre az ötvenes évek végén játékosan “színes háznak” nevezte a Csokonait, utalván arra az alkotó légkörre, amely akkoriban a társulatot jellemezte. Dolgozunk érte. Egy másik nagy előd, Latinovits Zoltán 50 évvel ezelőtt érkezett a cívisvárosba kezében „egy koffer fehérnemű, két öltöny, hátán egy zsák Remény és egy skatulya Bizalom, s itt rövidnadrágos segédszínészként” kezdte újra életét a Házban, „melynek tragédiája, öröme, győzelme, veresége beleivódott a falakba”. Debrecen új színházépülete, mely a következő évadban megnyitja kapuit, reményünk szerint az ő nevét viseli majd.

A város lakosságának alapnépességét adó cívis közösség a közhiedelemmel ellentétben mindig is befogadó szellemiségű volt. Mint vásárváros a kulturális értékek cseréjében is vezető szerepet vitt, jelentősége a régióban a mai napig meghatározó, annak ellenére, hogy a XX. században azt határok szabdalták szét. Az Európai Unió kibővülésével ez a hagyományos vonzáskörzet újra visszaszerezhető. A város földrajzi fekvéséből adódóan szorosabbra építhetjük társulatunk határon túli kapcsolatait, és szélesebb körű nemzetközi színházi események befogadására vállalkozhatunk, hiszen kiegészülünk a Latinovits Színház épületével, mely leleményes ötvözete a hagyományos polgári, és az estéről estére változtatható nézőterű modern térszínháznak. Az új épület összesen voltaképpen öt játék- és közösségi teret ad. Ezek a Kamaraszínház, a Stúdiószínház, a Debrecen Orfeum, valamint a többfunkciós Próbaterem és Tetőterasz. A Csokonai Színház és a tervezett Latinovits Színház játszóhelyeivel (állandó és alkalmi színpadokkal kiegészülve) lehetőség nyílik egy – az ars poeticánknak megfelelő – nagyszabású nemzetközi színházi fesztivál befogadására.

Az elmúlt években intézményünk meglévő adottságait felhasználva az operatagozat megerősítését tűztük ki célul, amely a klasszikus és kortárs operákon kívül igényes operett – és musical előadásokat hoz létre. Az elmúlt három évadunk operasikerei felbátorítottak bennünket arra, hogy a Mezzo Operafesztivál szervezésébe aktívan bekapcsolódjunk. A Csokonai Színház továbbra is feladatának tekinti, hogy közönségének olyan programot kínáljon, amellyel megszeretteti a magyar színházi, ifjúsági- és gyerekszínházi irodalmat, a történelmi évfordulókhoz, népi szokásokhoz kapcsolódó magyar kulturális értékeket, hagyományos tárgyi világot, s egyben nyitottá teszi őket más kultúrák befogadására is. Ápolni kívánjuk a magyar drámai kincstár (moralitás, miráculum, misztériumjáték, széphistória, tánc- és daljáték, opera buffó, farce, iskoladráma és bábjáték-fond) legjobb darabjait, új művészi formában színpadra állítva őket. Ugyanakkor számos külföldi és hazai kortárs drámát is műsorra tűzünk – sokszor próbára téve ezzel a város közönségének kísérletező kedvét –, mert együtt szeretnénk gondolkodni korunk íróival, még ha ebben- abban másként is. A minden év kora tavaszán megrendezésre kerülő DESZKA Fesztiválunk – az aktuális évadban bemutatott kortárs magyar drámák legnagyobb seregszemléje – egyre inkább az írók, rendezők, és más színházi alkotók szellemi műhelyévé válik. Csatlakoztunk az öt országot tömörítő Európai Fordítóműhelyhez, melynek keretén belül már több kortárs külföldi drámaíró művét bemutattuk színházunkban.

Az egyesülő Európa egyik legnyitottabb kérdése, hogy a nemzeti lét, a nemzeti kultúra vállalása összeegyeztethető- e a modernséggel. Meggyőződésünk szerint a Bartók és Kodály által zenében megfogalmazott eszmények a színház területén is érvényesek – a hagyományokból kiinduló kulturális megújulás a legmodernebb, leghaladóbb alkotói attitűd, amely nyitott a külföldi tradíciók befogadására is. Minden etnikai közösségnek megvan a saját jelrendszere. „Önmagunkat felvállalva válhatunk csak egyetemessé. Gazdagítsuk egymást a különbözőségeink által.” – ez a mottója a párizsi Maison des Cultures du Monde-nak. Társulatunk ars poeticájának lényegi eleme az egyetemes érvényű „magyar színházi nyelv” kutatása. Ez összetett folyamat, amely a kultúra számos szféráját érinti, és amelyben a Csokonai Színház, mint intézmény fontos szerepet tölthet be országos viszonylatban is.

Latinovits Zoltán szép soraival: „A fák életteremtő, életvédő szervezetéhez kell hasonlítania a színházban minden közösségi építménynek. Gyökér a törzsért, törzs az ágakért, ág a termésért, szerves egységben egymásért, az életért teljesítik természetadta feladatukat. /…/ Csak ezek a természetes “egy-ügyű” példák segítenek. Ilyen ősi, természetadta törvények alapján lesz közösséggé a család, a csoport, a társadalom, a nemzet.”

Csokonai Művészeti Műhely