Július elején ismét a Dunakanyarba várja a látogatókat a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó
A VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó kezdetben egy baráti közösség találkozójaként indult, ám az évek során a Dunakanyar egyik legfontosabb nyári eseményévé vált. Ezt Rétvári Bence, a rendezvény egyik...
Március 14-én kezdődik a nemzetiségi színházak fesztiválja a Nemzeti Színházban
Március 14. és 22. között rendezik meg a magyarországi nemzetiségi színházak Jelen/Lét fesztiválját a Nemzeti Színházban.
Több vendégelődadás és a Jelen/Lét Fesztivál is várja a nézőket márciusban a Nemzeti Színházban
Bemutatók, az ország különböző pontjairól érkező vendégelőadások és a magyarországi nemzetiségi színházak Jelen/Lét Fesztiválja is várja a nézőket márciusban a budapesti Nemzeti Színházban.
Ma kezdődik a Deszka Fesztivál Debrecenben
Ünnepélyes megnyitóval kedden délután kezdődik Debrecenben a Deszka Fesztivál, a kortárs magyar dráma ünnepe, amelyet 16. alkalommal rendeznek meg – közölték a szervezők az MTI-vel.
Két előadással lép fel a XVI. DESZKA Fesztiválon a kolozsvári színház
Két előadással, az ifj. Vidnyánszky Attila rendezte Ifjú barbárok és a Janovics című produkcióval lép fel a debreceni XVI. DESZKA Fesztiválon a Kolozsvári Állami Magyar Színház – tudatta hétfőn...
MITEM – Idén április 10. és május 10. között rendezik meg a nemzetközi színházi találkozót
Immár tizenharmadik alkalommal rendezik meg a Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozót (MITEM), amelyen április 10-től május 10-ig számos izgalmas produkciót láthat a közönség a Nemzeti Színházban. Az esemény szorosan...
Február 24-én kezdődik a debreceni Deszka Fesztivál
Február 24-étől március 1-jéig tart a debreceni Deszka Fesztivál, a kortárs magyar dráma ünnepe, amelyet 16. alkalommal rendeznek meg – jelentették be a szervezők csütörtökön sajtótájékoztatón, a Csokonai...
Augusztus 22-én kezdődik a nyíregyházi Vidor Fesztivál
Könnyű- és világzenei koncertekkel, színházi előadásokkal, filmvetítésekkel és kiállításokkal várják a vendégeket az augusztus 22-én kezdődő Vidámság és a Derű Országos Seregszeméléjére (Vidor) Nyíregyházán – közölték a szervezők pénteken...
Új helyszínekkel és mintegy 3000 programmal várja a Művészetek Völgye a közönséget
Új helyszínekkel és a képzőművészettől az újcirkuszon át a zenéig mintegy 3000 programmal várja a látogatókat a Művészetek Völgye július 18. és 27. között Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden.
Júliusban kezdődik a Zenthe Nyár Salgótarjánban
Július 8. és augusztus 16. között tizennégy előadást láthat a közönség a Zenthe Nyár programsorozatban, amit ötödik alkalommal rendeznek meg Salgótarjánban, a város Fő terén – közölték a szervezők...
A Makbett című darabbal szerepel a szentpétervári nemzetközi színházi fesztiválon a Szegedi Pinceszínház
Ionesco Makbett című darabjával szerepel a Szegedi Pinceszínház májusban Szentpéterváron a 26. Nemzetközi Színházi Fesztiválon – tájékoztatta Kancsár Orsolya igazgató az MTI-t.
VéNégy Fesztivál: négy színpadon több mint 40 zenei program
Négy színpadon több mint 40 zenei program szerepel idén a nagymarosi VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó kínálatában július 2-től 5-ig. A fellépők között lesz a Cari Cari, a Yasno.,...
Három ország öt színészképző intézményének hallgatói találkoznak Kecskeméten
Öt magyarországi és határon túli, magyar nyelvű színészképző intézmény hallgatói mutatkoznak be hétfőtől nyolc napon át Kecskeméten – közölte Cseke Péter, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház igazgatója az...
Kezdődik a Desiré kortárs színházi fesztivál Szabadkán
Nagy József táncművész és koreográfus párizsi társulata, az Atelier 3+1 Telihold című előadásával kezdődik kedd este Szabadkán a 16. Desiré Central Station kortárs nemzetközi színházi fesztivál, amely november 19....
Bartók Tavasz – Damrau, Kaufmann, Garbarek, Marsalis és mások fellépésével
Mások mellett Diana Damrau és Jonas Kaufmann, a Münchner Philharmoniker Kelemen Barnabással kiegészülve, a Kammerorchester Basel Pusker Júlia vendégeskedésével, Jan Garbarek, Wynton Marsalis vagy a Budapest Ritmo fesztivál is...
Závogyán Magdolna: Magyarország folyamatosan megméretteti magát a nemzetközi színházi térben
Az elmúlt évtized tudatos kulturális építkezésének köszönhetően Magyarország folyamatosan megméretteti magát a nemzetközi színházi térben – hangoztatta a Kulturális és Innovációs Minisztérium kultúráért felelős államtitkára szerda este a Győri...
Idén is megrendezik a Határvonalak Színházi Fesztivált Szombathelyen
A tavalyi esemény sikerén felbátorodva idén is megrendezik május 30. és június 2. között a Határvonalak Színházi Fesztivált Szombathelyen, a Weöres Sándor Színházban

