TÖLLI SZOFIA írása
A Jablonczay és Rickl család története, Szabó Magda felmenőinek drámája elevenedik meg a Szolnoki Szigligeti Színház előadásában. A gyulai Szabó Magda-napok egyik „főműsoridőben” látható vendégjátéka könnyed kikapcsolódást ígér azok számára, akik szeretnek a szokatlan színpadi megoldások helyett a cselekményre összpontosítani.
Csiszár Imre rendezői koncepciójának lényegét a történet hű ábrázolása adja, ami mellett kevesebb figyelem irányul a színpadi látványra. Szlávik István díszlete egy-egy jól elhelyezett bútordarabbal érzékelteti a helyszínek, családi kúriák közötti színváltásokat, míg a háttérben található grandiózus kávébarna brokátfüggönyök és a közöttük lévő sejtelmes vetítések elvesznek a fejújított Erkel Ferenc Művelődési Központ színpadán. Ugyanakkor a vetítéseknek is lehetne térváltó szerepe, ám a függönyök között feszülő vásznak barnás árnyalata túlzottan összeolvad a függönyökkel ahhoz, hogy látványos és kifejező hatást lehessen elérni. A háttérelemeket kék, ablaküvegekre emlékeztető elemek egészítik ki, amelyek nem állnak összhangban sem a barna brokátokkal, sem a korhű barna bútorokkal, de az egyes családoknál található vörös vagy zöld terítőkkel sem. A jelmezek szintjén Szakács Györgyinek sikerült visszaadnia az 1800-as évek végére jellemző hangulatot és formákat.
A két, illetve három család (Jablonczay, Rickl, Gacsáry) egymásnak feszülését végigasszisztálják a statiszták. A játéktér szélén ugyan, de végig a színen ülve várják, hogy egy-egy jelenet között figyelemelterelő táncot lejtsenek. Legzavaróbbá ez közvetlenül az idősebb Jablonczay Kálmán temetése után válik, amikoris hirtelen hatalmas buli bontakozik ki – mindez csak azért, hogy a díszletezők átrendezhessék a színpadon lévő asztalokat. Ennyi embert mozgatva nagyszerű báljelenetet – ami az átrendezéskhez képest meglehetősen vérszegény –, úri szalonszituációkat lehetett volna létrehozni, ám sajnos a kreatív megoldások helyett a háttérszereplők munkája biodíszletté silányul.
A legemlékezetesebb Radó Denise alakítása Rickl Máriaként. Mozdulatai és mimikája mindig az adott jelenethez igazodnak. Hiába játssza a színdarab legszigorúbb, legkíméletlenebb karakterét, mégis képes arra, hogy a nézőt együttérzésre és együtt gondolkodásra bírja. A hangját is teljes mértékben kontroll alatt tartja – még a legnagyobb viták közepette sincsenek túlzások vagy egyenetlenségek. Hozzá hasonlóan uralkodik karakterén a Bányay Rákhelt megformáló Gombos Judit is, akinek szerepértelmezését inkább zavarják a rekvizítumok, mintsem segítenék azt. Az előadás során ugyanis korát egy járást segítő bot hivatott megjeleníteni, ami csökkenti a színészi játék lehetőségeit. Mindezek ellenére az előadás egyik legerősebb jelenete e két mátriárka egymásnak feszülése: a levegő megfagy, s ha lenne a teremben, még a légy is megállna röptében. Pertics Villő alakítása Jablonczay Lenke szerepében ígéretes, ám a túlzottan hirtelen, amolyan „tinilányos” fejmozdulatai súlytalanná teszik a későbbi, már férjezett nőként átélt eseményeket. Az előadás többi szereplőjére az általános túljátszás jellemző, s ezek révén a produkció egésze valamely brazil szappanoperához hasonlít.
Nemcsak a regényben, vagy az ebből készült színdarabban, hanem a színpadon is a női szerepek a legfontosabbak és egyben a leghitelesebbek. Igazán sajnálatos ez a felállás, hiszen így a történet íve sérül. A férfi karakterek szintén szükségesek, jelen esetben általában ahhoz, hogy egy-egy konfliktust létrehozzanak, eszkaláljanak, majd segítsenek azt megoldani. Különösen zavaró a szereplők közötti korkülönbség. Mire hozzászoknánk ahhoz, hogy a színészek közötti évek szoros összefüggést mutatnak a szerepeik szerintiekkel, addig a kamasz Lenke pár jelenet különbséggel találkozik apjával – Dósa Mátyás alakításában –, majd pedig az attól láthatóan jóval idősebb kérőjével – akit Barabás Botond játszik. A paradoxont az alkotók némi hajba fújt festékkel próbálják orvosolni, ami nem elég, hogy csak a színészek homloka feletti részt érinti, de a színpadi fényekben kéknek is látszik. Ez jellemző az idősebb és az ifjabb Jablonczay Kálmán frizurájára is, miközben a női szereplők parókák garmadáját vonultatják fel.
Ahogyan a fesztivál más előadásainál is megfigyelhettük, úgy itt szintén ugyanaz a helyzet áll fenn: Szabó Magda írói géniuszából viszonylag keveset kapunk. Nincsenek utalások sem a regény dokumentumszerűségére, sem az író életrajzi párhuzamaira, s a szöveg megírtsága is megsínyli a színészvezetés hiányosságait. A Szigligeti Színház nem kínál többet a cím alapján is érzékelhetőnél: régimódi történet, régimódi játékkal.
Az írás szerzője a PIM-OSZMI – PKÜ Szakírói kurzus résztvevője, egyetemi hallgató.
A képeket Kiss Zoltán készítette.
