Porogi Ádám a tékozló fiú szerepében
A Kaposvári Művészeti Egyetem végzős színész hallgatójaként a kecskeméti Katona József Színházban tölti gyakorlati évét Porogi Ádám. A budapesti származású fiatalember négy előadásban játszik az évadban, ezek közül A régi ház című Tormay Cécile-regény színpadi adaptációját november 10-én mutatták be a Kelemen László Kamaraszínházban.
– Milyen szerepeket kaptál a gyakorlati évedre a kecskeméti színházban?
– Az első bemutatóm a Bánk bán volt. Ebben egy kis szerepet, egy szolgát játszom, aki társával együtt Gertrudis felravatalozásával foglalkozik. Ez a két figura a rendező, Bagó Bertalan találmánya, tulajdonképpen a Hamlet sírásóira rímelnek. Ezt követte A régi ház című előadás Cseke Péter rendezésében, amelynek a közelmúltban volt a premierje. Decemberben kezdjük próbálni Az eltört korsó című Kleist-darabot. Szeretem Kleist-et, várom ezt a munkát. Az utolsó bemutatóm a Buborékok lesz Mohácsi János, kaposvári osztályfőnököm rendezésében.
– A régi házban ifj. Ulwing Kristófot, a züllött fiatalt alakítod. Hogyan közelítetted meg a figurát?
– A régi ház egy német származású család története a XIX. századi Magyarországon. A történet szerint az édesapám, akit Dunai Tamás alakít, a reform nemzedék tagja, folyamatosan épít és alkot, gyarapítja az országot. Én a fiaként a züllés útjára lépek és tönkreteszem a családot anyagilag. Ugyanaz történik itt is, mint Thomas Mann A Buddenbrook ház című regényében: az egyik generáció megteremti, aztán a következő generáció – amelyik mindent megkap – feléli a vagyont, mivel soha nem tapasztalta meg, hogy milyen megdolgozni a jólétért.
– Hogyan kapcsolódik a szerelem mindehhez?
– Van egy alapvető konfliktus János Hubert, azaz az apa és Kristóf, a fia között. A darab idejében az apánk özvegyember, és ugyanabba a lányba szeret bele, mint én. A lány, Zsófi viszont inkább János Huberthez vonzódik, hiszen ő a vagyonos férfi, míg én a történet elején még kamasz vagyok. Ezt a csalódást nagyon nehezen viselem. Nem is tudom kiheverni, elragad az éjszaka, az alkohol, a kártya, a nők.
– Milyen volt a közös munka Cseke Péter színházigazgatóval, a darab rendezőjével?
– Nagyon fontos volt a bizalom, amit Cseke Péter igazgató úrtól kaptam már az első próbán. Egy színésznek az a legfontosabb, hogy tudjon próbálni – gátlások és görcsök nélkül. Ezt a lehetőséget tőle végig megkaptam. Idáig mindenből tudtam tanulni, izgalmasan telik a gyakorlati évem.
– Eddigi színpadi munkásságod során – az egyetemi éveket is beleértve – milyen karaktereket alakítottál?
– Általában értelmiségi figurák jutnak a rendezők eszébe rólam. Ezt nyilván otthonról is hozza az ember: a szüleim tanárok, tehát óhatatlanul rám ragadtak mozdulatok, hangsúlyok, gondolkodásmódok. Nekem az a dolgom, hogy ezt a képet gazdagítsam, és megtaláljak magamban másféle attitűdöket is. Szóval újra és újra rájönni arra, hogy sokféle ember lakik bennünk; hogy nem azok vagyunk, akiknek hisszük magunkat, és nem is azok, akiknek látszunk. Ez kihívás, de ami nem kihívás, az nem is érdekel.
Bera Linda