Pilinszky Egyenes labirintusa a Fővárosi Nagycirkusz stúdióterében

Cirkoratórium

„Abszurd rendezetlenség és mérnökien tudatos szerkesztés egysége: a véletlen uralma, mely vaskövetkezetkezetességű törvények parancsát juttatja érvényre” – fogalmazott Pilinszky Négysorosáról egy méltatlanul kevésszer idézett irodalomprofesszor, Tamás Attila. Ha élne, jelen lett volna a Hegymegi Máté rendezte Egyenes labirintus-bemutatón, s alighanem az önmagát idéző szavakkal tiszteleg.

Milyen lesz az a visszaröpülés,
amiről csak hasonlatok beszélnek,
olyanfélék, hogy oltár, szentély,
kézfogás, visszatérés, ölelés,
fűben, fák alatt megterített asztal,
hol nincs első és nincs utolsó vendég,
végül is milyen lesz, milyen lesz
e nyitott szárnyú emelkedő zuhanás,
visszahullás a fókusz lángoló
közös fészkébe? – nem tudom,
és mégis, hogyha valamit tudok,
hát ezt tudom, e forró folyosót,
e nyílegyenes labirintust, melyben
mind tömöttebb és mind tömöttebb
és egyre szabadabb a tény, hogy röpülünk.

Ihletően talányos szöveg. Ikarosz bukása – Daidalosz rekonstrukciók címmel dolgozta fel a közelmúltban az Artus Szabadzenei Műhely a Stúdió gyártelepi színháztermében; hangszerekkel, tárgyzajokkal, és az idősebb Pieter Bruegel Ikarosz bukása című festményével a háttérben. A flamand festő paraszti életképként ábrázolja a mítoszt, amelyet ipari környezetben elevenítenek meg a színházi alkotók. Daidalosz tollait egymásra illesztett vaslemezek jelképezik, félelmet keltően visszhangzik a tér: vaskapun zörget az apja árnyékán túllépni akaró Fiú, ám a zsigerei labirintusából nem mutatkozik számára kiút.

Az Artus-értelmezés kevésbé áll közel a Pilinszky-megfejtéseink tradíciójához: mintha Juhász Ferenc éposza, A szarvassá változott fiú kiáltozása a titkok kapujából parafrázisa lenne. Hegymegi vaskapuja egy mennybeli trónterem álomszerűen megnyúlt, kétszárnyú faajtaja. Választása, hogy ezt a verset vegye alapul a Fővárosi Nagycirkusz fiatal artistáival való munkához, a szó legszorosabb értelmében helyénvaló: helyén van a félelem és a féltés, a viszolygás és a vonzalom a mélység-magasság iránt, ami közben nézzük a lélegzetelállító mutatványokat.

Pilinszkyhez azonban nem szükségszerűen Pilinszkyn keresztül vezet az út. Az Egyenes labirintus varázsereje megragadta a nemzetközi hírű komponista, Yonderboi (ifjabb Fogarasi László) képzeletét is. Az előadás hangját adó mix eredetileg a Petőfi Rádió Mixmag címmel induló hangjátéksorozatának első darabjaként, megrendelésre készült. Az összeállító kezdetben úgy gondolta, hogy Karinthy Frigyes bohókás modorában fog megszólalni, de a kezébe adott verslemezek tovább fordították a figyelmét, s Márkus László, Haumann Péter felvételein át, eljutott Pilinszkynek a saját előadásában felvett költeményeihez. A különleges fekvésű, androgün interpretációt hallgatva fedezte fel, hogy a logikának dallama van. A hangzás vezeti az értelmet, s a kotta-racionalitás mentén és dacára, el lehet jutni az értelmen túli szférába.

Hegymegi végigjáratja színészeivel Yonderboi felfedezőútját. Weöres Sándor, Karinthy Frigyes, Shakespeare, Szép Ernő szövege alá dolgozott zenéket hallgatunk, s közben ámulunk kilenc artistanövendék gyakorlatain. Rúd, karika, tissue. Földön-levegőben egyensúlyozva, izmokat feszítve: Biritz Ákos, Buda Balázs, Farkasházi Ildikó, Fehér Ádám, Kassai Benjamin, Németh Kamilla Sába, Rieberger Norbert, Rieberger-Kiss Borbála, Szoó Regina. Egy téglavörös folyosófotelben, lábait nyújtóztatva öreg clown üldögél. Kisvártatva cipőt húz, majd a mankójára támaszkodva feltápászkodik. Gyabronka József. Körbejárja a manézson belüli, hétszögű porondot, s a rekeszeiből – az artisták alakjában – kiszabadítja az emlékeit. A főrekeszből, masnival a hajában, Dulcinea-lebegésű hölgyként, előterem Pető Kata. Ő nem akrobata, bár sportos kosztümben jeleníti meg a jelmeztervező, Kálmán Eszter. A kosztümben könnyű lenne a járás, de menten megterhelik vállait egy hatalmas, az egész hétszögteret beborító ruhauszállyal. A masnitól az uszályig – mindene fehér.

Fehér a Fekete Anna által tervezett cirkuszsátor is. Minden térelem használható, ám a színek és a méretarányok kötelezik képzeletünket az elvonatkoztatásra. Első benyomásunk az, hogy a négy évszak-allegóriába fogottan, a clown életpályáját látjuk. Sorsuk tavaszán, a férfi-nő alteregóiként fellépő artisták majmos-könnyed, szertelen csimpaszkodásai a rúdon, a gyermekkor felhőtlen világát idézik. Erre következnek a nyár hajmeresztő mutatványai: az érzelmi kiteljesedés, a fizikai magabiztosság ideje: a nő két tissue közötti spárgája a magasban, vagy még feljebb, a férfi mókuskerekezése. Utóbbi azonban, a maga metaforikus voltával, már a hanyatlás előképe. Jönnek a félelmek és a féltések: a nagylászlói foggal megtartás akrobata kelléke a két színész szájában („ki viszi át a szerelmet…”), a trapézon ugyanaz; a felnőtt pár szerelmi forgószínpadát a lábukkal magasba emelő fiatalok. Végül tél lesz, csend, hó, és halál: Megelevenedett emlékezete bábuit visszabocsátja rekeszeikbe a clown, kivéve a talányos asszonyt, aki az ajtó felé lépeget. Vele tartana, de a lába nem engedi: éppen elérné a kilincset, mikor a ruhauszály vége eltűnik a becsapódó ajtó mögött.

A Pető Kata által megérzékített nő-lénynek a “négy évszak az élet” példázatának felfedezésén túlmutató, barázdáltabb metaforaérzékkel adhatunk jelentéseket. Sokkal árnyaltabb jelenség ő a bűnbeejtő, a férfibűnt elszenvedő, vagy az özvegyi fátylat már az embere életében eldobó asszonynál is: talán a férfi érzékeivel nőalakot öltve incselkedő, hívogató halálösztön, talán a testet a halál percében elhagyó lélek, maga. Vajon milyen köteléket tulajdonít a benne vibráló nőnek a Gyabronka megformálta férfi lény? Érdekes a szereplőválasztás. Zsótér Sándornál játszott pár éve Peer Gyntöt, ami szintén az egész férfi karrierívet átfogó szerep, sok szép cselekményi oldalhajtása mellett, centrumában a bűnös önközpontúsággal. Azt, hogy Peer, vagy Gyabronka bohóca borítékoltnak képzeli-e Isten vezeklésmentes bocsánatát, szabad vitatnunk. A Négysoros és az Egyenes labirintus viszont arról szól, hogy Pilinszky érzi az árát a kevély önzésnek.

„Úgy érzem, minden igaz mű — kimondatlanul — a tékozló fiú történetének megismétlése” — vallotta Pilinszky. A költői ént közlő (közvetítő, sugárzó) Egyenes labirintust belengi a hazatérés nosztalgiája. Az önzés árát a visszafogadó ajtó bezárulásával teszi egyértelművé a rendező. Munkája kitűnősége abban rejlik, hogy az artista szereplők révén megsokszorozza a költői ént: itt a nyitott szárnyú emelkedő zuhanás, visszahullás (közepette) a fókusz lángoló közös fészkébe csakugyan nincs első és utolsó vendég: a test-lélekvendégek számolatlan sokadalma rajzik, s a tömegben, egy-egy árulkodó mozdulatával talán felsejlik a negyedik dimenzióban repülő, szabad ember is. Én, ha nem a kezdettől a színen álló ajtó mögöttijének titkát firtatom, hanem a cirkuszkupola nyílásának homályába révedek – megérzek Hegymegi negyedik dimenziójából valamit.

A Fővárosi Nagycirkuszban színházi műhely formálódik. Három bemutatón vannak túl. Az első kísérlet a cirkuszdramaturgia szerint folyt, Fazekas Mihály Lúdas Matyiját játszották, elefánttal, kutyával, galambokkal – egész estét betöltő előadásban, teljes nézőtér előtt –, Fekete Péter rendezésében. A második alkalommal Uray Péter vitte színre artistaképzősökkel, akrobatikus mozgásszínházi stílusban Shakespeare Rómeó és Júliáját, szűkített nézőtér mellett, a főépületben. A Hegymegi Máté rendezte cirkoratórium volt tehát a harmadik nekifutás. Datáljuk innen a hagyományt?

A nyár folyamán tervbe van véve, hogy Szarvason is bemutatásra kerül a darab, a Szarvasi Vízi Színházban: a Magyar Teátrum Közhasznú Nonprofit Kft. kiemelt támogatója a Szerencsejáték Zrt.

 

Képek: Urbán Ádám