Mozdulatokban testet öltő művészet

Ha Nagy Saroltát az utcán látja az ember, egy átlagosan csinos, kedves arcú lánnyal találkozik. A színpadon azonban szívét-lelkét beleadva energiabombává alakul át, s démoni tánctudásával lenyűgözi a közönséget. Ez a lány nem csak elemi erővel tud, de nagyon szeret is táncolni.

Egy operett vagy musical fülbemászó dallamai sokáig ott visszhangoznak a néző fejében, de ezek a műfajok sokkal szegényesebbek lennének, ha a zenei részeket, és a cselekményeket, nem kísérnék szemet gyönyörködtető táncbetétek, megkoreografált művészi mozdulatok. Ezek interpretálására a színművészeken kívül, fiatal, jól képzett, szakmájukat tökéletesen tudó lányok és fiúk vállalkoznak, hisz musicalek, operettek nem is létezhetnének táncosok nélkül. Úgy tartják, a mosoly a legrövidebb út két ember között, a tánc a legrövidebb út két lélek között. Nagy Sarolta fiatal táncművészt, a közönség estéről estére megcsodálhatja, hisz a fiatal lány több színház most futó darabjaiban csillogtatja tánctudását. De a sikerekig hosszú út vezet, s a tapsokat nem kapja senki ingyen.

– Hogyan indultak táncos karrierje első lépései?

– Három éves voltam, mikor édesanyám beadott egy balett előkészítős iskolába, ahol három évig klasszikus balettet tanultam. Ezt már gyerekfejjel unalmasnak találtam, így hétévesen elkezdtem dzsessz balettezni. Így egyenes út vezetett a Mozgásművészeti Általános Iskolába, majd a Talentum Táncművészeti Szakközépiskolába. 2011-ben diplomáztam a Magyar Táncművészeti Főiskolán. Az évek során nagyon sokfajta stílust megtanultam és megismertem ahhoz, hogy színpadon táncosként tudjak szerepelni. Nem jövök zavarba, ha ebben a műfajban bármit kérnek tőlem, a néptánctól akár a klasszikus balettig bezárólag.

Tizennyolc éves korom óta lépek fel színházakban – ennek lassan már lassan nyolc éve -, így ennyi idő alatt már a szakmában némileg megismerték a tánctudásomat.

– Mit kell ahhoz tenni, hogy valaki táncosként színpadon szerepelhessen?

– Először is el kell mennie egy táncos castingra, (magyarul szereplőválogatásra,) s itt meg kell mutatnia, hogy rendelkezik azzal a szakmai tudással, és emberi tartással, ami alapján bátran rábízhatnak egy táncos szerepet a készülő darabban. A válogatás legtöbbször háromfordulós, főleg ha musicalről beszélünk. Az első rosta a tánc, amikor a koreográfus megmutat néhány nyolcas mozdulatsorozatot, amit le kell tudnia utánozni a jelentkezőnek. Ha ez sikeresen és meggyőzően ment, jöhet a második rosta. Itt az énektudásról kell számot adni oly módon, hogy általában a saját maga választott dalt előadja a castingra jelentkező. Az utolsó, a harmadik rosta, pedig egy személyes beszélgetés, amelyen meg akarják ismerni a jelentkező, elképzeléseit, elkötelezettségét, és feltérképezni azt, hogy emberileg, mentálisan mennyire lehet majd rá számítani. A táncos castingokat szinte mindig a koreográfus tartja, de a rendező ugyanúgy beül, és időnként bele is szól a válogatásba. Ha a jelentkező olyan dolgokat is tud, ami adott esetben pluszt jelenthet, például tud akrobatikázni, vagy nagyon sokféle stílusú tánctudással rendelkezik, az mindenképpen előnynek számít, még akkor is, ha a casting kiírásánál az nem volt követelmény. Emellett természetes elvárás, hogy a táncos könnyen beilleszkedjen, hamar összeszokjon a partnerekkel, hisz a táncos betétek az esetek nagy többségében csapatmunkában zajlanak.

Ha sikerrel vette mindhárom akadályt a jelentkező, megfelelt az elvárásoknak és felvételt nyert, általában egy héten belül értesítést kap arról, hogy mikor és hol kezdődik a próbaidőszak. A próbák egy tükrös teremben zajlanak, először a tükörrel szembefordulva, ami nagy segítséget jelent a táncok betanulásában. Ha már rögzült a koreográfia, elfordulunk a tükröktől, és tovább tökéletesítjük a mozdulatsorozatokat. Ezeket ugyanúgy memorizálni kell, mint egy szöveget. Betéve tudnunk kell minden mozzanatot, de könnyítésképpen érdemes kötni őket egy-egy szóhoz, vagy akár egy színpadon elhangzó mondathoz, és persze a zene sokat segít. Nálunk is nagyritkán előfordulhat, hogy az ember leblokkol, – ezt szaknyelven, idegen kifejezéssel black out-nak hívják – de mivel a mi fellépéseink csapatban történnek, így korrigálni is könnyebb az esetleges hibákat.

– Vannak elvárások olyan adottságok tekintetében, mint magasság vagy testsúly?

– Igen, természetesen, hiszen mozognunk és látványosan mutatnunk kell a színpadon. Én nagyon megszenvedtem azzal, hogy „csak” 162 cm vagyok. Nekem dupla annyit kellett teljesíteni, de büszke vagyok arra, amit elértem. A testsúlyban nincs meghatározott limit, de az arányos testalkat feltétel. Ezért én, ami tőlem telik megteszek, nagyon figyelek a táplálkozásomra, rengeteg folyadékot iszom, és a mindennapi mozgás szintén elengedhetetlen. Ha nincs próbaidőszak, edzeni járok, hiszen aerobic edzőként is dolgozom. Szigorú napi beosztás szerint élek, délelőtt próbán vagyok, délután tanítok, este pedig újra próba, vagy előadás van. Úgy gondolom táncosként színpadon maradni olyan 35 éves korig lehet, addigra az ember izületei már megérzik a mindennapi igénybevételt. Mint mindenben, ebben is vannak szerencsés genetikájú kivételek, de a szervezet általában gátat szab a pálya folytatásának. De addig megpróbálom a testemet kordába tartani, és vigyázni rá, hogy ne legyen semmi baj. Ezért nem is sportolhatok mindent, ami veszélyes lehet, hisz egy apró baleset is hosszú időre visszavethetne a táncosnői pályámon.

– Most hol lép fel, miben táncol?

– A Vígszínházban a Hegedűs a háztetőn, a Popfesztivál, a Pesti Színházban a Dzsungel könyve, az Operettszínházban az Elfújta a szél, és a Rómeó és Júlia darabokban. Ezen kívül a Ps Produkció keretében, de helyileg a Magyar színházban a Vámpírok báljában, és a Sakkban. Ez utóbbiban való legközelebbi fellépésemet nagyon várom, hisz – a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében – annak a Bálnának a színpadán fogjuk előadni, ahol eddig színpadi mű még nem került bemutatásra.

Bár a színházak különbözőek, mégis szinte mindig ugyanazokkal – a szintén szabadúszó – táncosokkal vagyok együtt a produkciókban. De nem elég az akarat teszek is azért, hogy fejlődjek. Ha lehetőségem van, eljárok továbbképzésekre, – mi ezt úgy hívjuk workshop -, ami általában egyhetes. Ezeken külföldi koreográfusok tartanak napi másfél órás foglalkozásokat, amelynek keretében képeznek minket, és újfajta stílusokat is tanulhatunk. Szinte mindenfajta táncstílust kipróbáltam már, illetve tanultam évekig. Ennek alapján a társastánc áll legkevésbé közel hozzám, talán azért, mert hiszen ott sok múlik a partneremen is.

Megmérettettem magam már külföldön is, Svájcban voltam már kinn dolgozni egy rövid időre. A követelmények nem mások, mint itthon, de az erős családi kötödéseim miatt nem vágyom el a hazámból.

– Mit tekint eddigi legnagyobb sikerének?

– Lehetőséget kaptam szólót táncolni a Vámpírok báljában, – ami számomra nagyon nagy megtiszteltetés – illetve a Dzsungel könyvében. A szólótánc véleményem szerint eggyel magasabb kaszt, hisz a táncosok közül a szólistára emlékszik vissza legjobban a nézőközönség, s neki külön jár a taps. Legfontosabb számomra a nézői elismerés, az tart itt ezen a pályán, ezért akarok estéről estére a budapesti színpadokon fellépni.

Tölgyesi Tibor