LENGYEL EMESE írása
A Déryné Program küldetésének megfelelően változatos műfaji kínálattal igyekszik lefedni a legkülönbözőbb célcsoportokat, azonfelül, hogy széles körben biztosítja a minőségi kultúrafogyasztást belföldi, illetve határon túli településeken és térségekben is. A program hozzájárulásának köszönhetően jelképes összegért váltott jeggyel látogathatták a nézők a gyulai Erdélyi Héten az Aradi Kamaraszínház két előadását 2021. augusztus 2-án, a nyitónapon. Hol volt, hol nem volt, a várszínpadi nézőteret hétfő este gyerekzsivaj töltötte meg, s vette 18 órakor kezdetét A kolozsvári bíró című zenés mesejáték Tege Antal rendezésében.
Szente Béla az egyik legismertebb Mátyás-mesét vette alapul a szövegkönyv kialakításakor, melyet Gulyás Levente dalai egészítenek ki. Ezúttal az Éder Enikő által harsányan alakított Beatrix döntése a bonyodalom okozója. Tege Antal nem tipikus – rövid hajú, a leírásokhoz képest eltérő fizikumú – Mátyás királyként egyetlen napra átengedi feleségének döntés jogát az audiencián, mondván, ha ez oly könnyű, tegyen ő igazságot. Így az előadás egyik központi eleme az uralkodó házaspár közti vetélkedés, mindez egy gyermekelőadásnak megfelelő könnyedséggel, humorral kezelve. A királyi várba éppen a fordított napon látogat el a Gyulás Attila által hitelesen színre vitt Péter. A messzi Kolozsvárról érkezett legény szeretett városának természeti kincseit, s a szegény, ámde dolgos és becsületes embereket félti a zsarnok és kiskirályként viselkedő kolozsvári bírótól, akit Katkó Ferenc alakításában láthatott a nagyérdemű. Péter nem jár szerencsével, s nem megoldást, sokkal inkább bajt hoz a fejére a királyi vizit. Egy, a bírónak jutalomként küldött aranypénzzel a tarisznyájában tér vissza a munkához, melyet a bíró parancsait mindenkor követő Szabó Lajos által alakított Söndörgöndör felügyel. Mátyás álruhában, Hollós Mátyásként sietve érkezik szülővárosába, kincses Kolozsvárra, s, hogy gyorsan helyrehozza a hibás döntést, egy napra beáll ő is fát hordani. Vagyis – mint ahogy azt a jó mesealapok megkövetelik – a jók és a rosszak tábora egyértelmű, s eme felállást nem is igen borítja fel a koncepció. A több helyszínt is megjelenítő függöny-díszlet mint háttér – a kolozsvári erdős táj, a bíró portája, stb. –, akármennyire is praktikus egy turnédíszlet-elem, inkább a színészek munkáját nehezíti. A kellékhasználat terén kettős érzés kavarog bennem, hiszen az álruhákkal, a fejfedőkkel való játék jól elválasztotta egymástól az uralkodói mivoltukban megjelent házaspárt, Beatrixet mint olasz grófnét, s Mátyást, mint Hollós Mátyást.
Az előadás dalai a reneszánsz korát idézték fel, ugyanakkor a legtöbbször mégsem tudtak belesimulni a mese szövetébe, habár ez korántsem a művészeken múlott. Úgy vélem, hogy ennek okát érdemesebb az alapmatériában keresni. S sajnálatos módon – bízom benne, hogy csupán egyszeri esetről van szó – a hangosítás sem tudta megfelelően támogatni az előadás gördülékenységét. A nézői interakciót kezdeményező mozzanatok nem minden esetben töltötték be a funkciójukat. Azonban a humoros nyelvezet jellemzi a szöveget, a viccek folyamatosan jelen vannak, s a legmeggyőzőbb gyermeki ovációt Beatrix királyné félig magyar, félig pedig olasz nyelvű álruhás jelenete alatt érzékeltem. Néhol a „mesei” finomság hiányzott mind a szövegből, mind a dalokból, mind pedig a színészi játékból. Mindezen apró mulasztások ellenére az előadás kikapcsolódás lehet a kisgyermekes családok számára.
Az írás szerzője a PIM-OSZMI – PKÜ Szakírói kurzus résztvevője, egyetemi hallgató.
Önnek ajánljuk
