Röviden
Évadnyitó társulati ülést tartott a Miskolci Nemzeti Színház
197. szezonjában zenés, klasszikus és kortárs darabokkal várják a közönséget
197. szezonjában zenés, klasszikus és kortárs darabokkal várják a közönséget
Későbbi időpontra halasztják a 20. Pécsi Országos Színházi Találkozót (POSZT), amelyet június helyett szeptemberben szerettek volna megtartani
Csak egy részét hirdeti meg a következő évadnak a Pécsi Nemzeti Színház a járványhelyzet miatt, a teátrum az új előadások sorát a László király visszatér! című ősbemutatóval nyitja augusztus...
Pénteken kezdődik Szentendre nagymúltú nyári szabadtéri programsorozata, a Szentendrei Teátrum. A kulturális kínálatban egyebek mellett ősbemutatók, koncertek és felolvasószínházi premierek is szerepelnek
Az ember tragédiája folytatásával nyitja új évadát szeptemberben a Vörösmarty Színház – mondta el a székesfehérvári teátrum igazgatója a hétfői ünnepélyes évadnyitón
A Kárpátok visszhangja című előadással debütál a Déryné Program Országjárás alprogramja: a Magyar Nemzeti Táncegyüttes produkcióját a kápolnásnyéki Csajághy Laura Színpadon láthatja a közönség csütörtök este a Velencei-tó...
A hagyományos Kossuth téri koncertek nélkül, de a megszokott színházi versenyprogrammal és utcai forgataggal rendezik meg az idén tizenegy naposra kibővített Vidor Fesztivált augusztus 19. és 29. között...
A Margitszigeti nagyszínpadon augusztus 7-én és 9-én mutatják be Rossini A sevillai borbély című operáját Annalisa Stroppa és a Giorgio Caoduro fellépésével
Két, tavasszal elmaradt bemutatóját pótolja augusztusban a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház: augusztus 7-én a Száll a kakukk fészkére, másnap pedig a Gardénia című darab premierjét láthatja a...

