Ma van a színházi világnap


Ma van a színházi világnap, amelyre számos teátrum készül programokkal; a színházi ünnep alkalmából az előadások előtt felolvassák a világnap nemzetközi üzenetét, amelyet az idén Samiha Ayoub egyiptomi színésznő írt.

A színházi világnapot a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) közgyűlésének határozata alapján 1962 óta tartják meg március 27-én, annak emlékére, hogy 1957-ben ezen a napon volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója.

A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet – és tágabb értelemben a kultúra – fontosságára, tisztelegjen a színészek, a színházi dolgozók előtt, kérje a közönség szeretetét és támogatását.

A 61. színházi világnapon a színházakban az előadások előtt Magyarországon is felolvassák a világnapi üzenetet. Az ITI minden évben a színházi világ egy jelentős személyiségét kéri fel, hogy fogalmazza meg üzenetét a színház művészei és a közönség számára. Idén Samiha Ayoub egyiptomi színésznőt kérték fel, aki üzenetében többek között azt írja: “miközben boldog vagyok, hogy hozzátok szólhatok, minden porcikám remeg a nyomasztó feszültségek és zűrzavaros érzések súlya alatt, amelyektől, a világ mai állapotát látva, mindannyian szenvedünk – színházi és nem színházi alkotók egyaránt”.

“Mi a művészet fényét használjuk a tudatlanság és a szélsőségesség sötétsége ellen” – hangsúlyozza, hozzátéve: hitet teszünk amellett, hogy az élet megérdemli, hogy éljük.

“Arra hívlak titeket, hogy álljunk össze mindannyian, kéz a kézben és vállvetve, engedjük szabadjára a hangunkat, ahogy a színpadon szoktuk, hogy felébresszük a világ lelkiismeretét és megkeressük magunkban az ember elveszett lényegét. A szabad, toleráns, szerető, együttérző, gyengéd és elfogadó embert. Utasítsuk el a brutalitás, a rasszizmus, a véres konfliktusok, az egyoldalú gondolkodás és szélsőségesség aljas képeit” – írja a művész üzenetében, amelyet az ITI Magyar Központja juttatott el az MTI-hez.

A világnap alkalmából több színház készül programokkal. A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban például Mindenkire szerep vár címmel közönségtalálkozót tartanak a teátrum művészeivel; színházi történetek, anekdoták, élménybeszámolók hangzanak el.

A Bajor Gizi Színészmúzeumban a világnapon múzeumi teadélutánt tartanak Komédiások a kávéházban címmel, a Jurányi Inkubátorházban pedig Függetlenül egymással címmel beszélgetéseket szerveznek a független struktúrákról.

A Nemzetközi Színházi Intézet Magyar Központjának elnöksége darabbörzét rendez a Katona József Színházban. Az eseményen, amelyhez online is lehet csatlakozni, a kortárs külföldi kínálatból válogatott darabokat öt-öt percben mutatják be.

A színházi világnap alkalmából ítélik oda évente a Hevesi Sándor-díjat. A Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) Magyar Központja által alapított elismerést minden évben három olyan művész, kultúraközvetítő kapja, aki sokat tett a magyar nyelvű színházi kultúra nemzetközi elismertetéséért.

 

Színházi világnap – Samiha Ayoub egyiptomi színésznő írt üzenetet az idén

“Rajtunk kívül senki más nem képes így terjeszteni az életet. Úgyhogy terjesszük együtt a világ és az emberiség érdekében” – szólítja fel a színházművészeket Samiha Ayoub egyiptomi színésznő a színházi világnapra megfogalmazott üzenetében, amelyet a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) felkérésére írt.

A színházi világnapot az ITI kezdeményezésére 1962 óta tartják meg március 27-én, annak emlékére, hogy 1957-ben ezen a napon volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója. A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet – és tágabb értelemben a kultúra – fontosságára, tisztelegjen a színészek, a színházi dolgozók előtt, kérje a közönség szeretetét és támogatását.

Az ITI minden évben a színházi világ egy jelentős személyiségét kéri fel, hogy fogalmazza meg üzenetét a művészek és a közönség számára. Legelőször Jean Cocteau szövege hangzott el 1962-ben több mint húsz ország színpadain.

Az idei színházi világnapon Samiha Ayoub egyiptomi színésznő, aki művészi pályafutása során csaknem százhetven színházi előadásban, több filmben és televíziós műsorban szerepelt, fogalmazta meg üzenetét, amelyet az előadások előtt a színházakban felolvasnak.

“Miközben boldog vagyok, hogy hozzátok szólhatok, minden porcikám remeg a nyomasztó feszültségek és zűrzavaros érzések súlya alatt, amelyektől a világ mai állapotát látva mindannyian szenvedünk – színházi és nem színházi alkotók egyaránt” – fogalmaz a művész üzenetében, amelyet az ITI Magyar Központja juttatott el az MTI-hez.

Mint írja, soha ezelőtt nem volt meg a lehetőségünk ilyen szorosan kapcsolódni, mint ma, és még soha nem voltunk ennyi ellentétben, ennyire távol egymástól. Ezt a drámai paradoxont a mai világunk kényszeríti ránk – hangsúlyozza.

Mint kiemeli, a színház esszenciája a tiszta emberi cselekvés, ami az életen alapszik. A nagy úttörő, Konsztantyin Sztanyiszlavszkij szavaival élve: “soha ne gyere be a színházba sáros lábbal. A port és a koszt hagyd kint. Az aggodalmaid, civakodásaid, kicsinyes nehézségeid, mindent, ami tönkreteszi az életed és elvonja a figyelmed a művészetedről – tedd le az ajtóban” – írja a művész.

A színházi munkáról szólva úgy fogalmaz, “amit mi a színpadon csinálunk, az maga az élet, amit a semmiből hozunk létre, olyan, mint az izzó parázs, ami szikrázik a sötétben – világosságot és meleget ad az éjszakában.

“Mi a művészet fényét használjuk a tudatlanság és a szélsőségesség sötétsége ellen” – hangsúlyozza, hozzátéve: hitet teszünk amellett, hogy az élet megérdemli, hogy éljük.

“Arra hívlak titeket, hogy álljunk össze mindannyian, kéz a kézben és vállvetve, engedjük szabadjára a hangunkat, ahogy a színpadon szoktuk, hogy felébresszük a világ lelkiismeretét és megkeressük magunkban az ember elveszett lényegét. A szabad, toleráns, szerető, együttérző, gyengéd és elfogadó embert. Utasítsuk el a brutalitás, a rasszizmus, a véres konfliktusok, az egyoldalú gondolkodás és szélsőségesség aljas képeit” – írja a művész.

“Rajtunk kívül senki más nem képes így terjeszteni az életet. Úgyhogy terjesszük együtt a világ és az emberiség érdekében” – zárja szavait Samiha Ayoub.

A színházi világnap alkalmából több teátrum rendhagyó programokkal várja a közönséget.

A Bajor Gizi Színészmúzeumban a színházi világnap alkalmából hétfőn 15 órától múzeumi teadélutánt tartanak, amelynek vendége Saly Noémi művelődéstörténész lesz, a beszélgetésen kávéházi történeteket idéznek fel.

A Jurányi Inkubátorházban a színházi világnapon Függetlenül egymással címmel beszélgetéseket tartanak a független struktúrákról. A 9 órától 17 óráig tartó esemény első, Ikonikus színházcsinálók a független szektorban című programjának résztvevője Bodó Viktor, Mundruczó Kornél, Pintér Béla és Schilling Árpád.
A Nemzetközi Színházi Intézet Magyar Központjának elnöksége darabbörzét rendez a színházi világnapon 15 órától a Katona József Színházban. Az eseményhez online is lehet csatlakozni. A darabbörzén az érdeklődők olyan – részben vagy teljes egészében – újonnan magyarra fordított színdarabokról hallhatnak, amelyeket a kortárs külföldi kínálatból az ITI zsűrije érdekesnek tartott a beérkezett jelentkezések alapján. A darabokat öt-öt percben mutatják be. A drámabörzét sorozatnak szánják, egy-egy alkalommal tíz darabot ismertetnek. A pitchfórumba külföldi ITI-központokat is bevonnak.
A színházi világnap alkalmából ítélik oda évente a Hevesi Sándor-díjat. A Nemzetközi Színházi Intézet magyar központja által alapított elismerést minden évben három olyan művész, kultúraközvetítő kapja, aki sokat tett a magyar nyelvű színházi kultúra nemzetközi elismertetéséért.