Közönségalapítók

Élethosszig – színház!

Színházban telt a gyerekkorom. Zsöllyém volt otthon a kisszék a zongora alatt, amelyből kritikusan figyeltem, hogyan mozognak nagymamám különóráin a klasszikus balettet tanuló lányok, s a balett-vívást próbálgató fiúk. Jöttek zongoratanítványok is; olyankor felnőttesen, fotelből hallgattam a koncertjüket. Klerikális reakciós, német nevű nagyapám – a származása dacára – a debreceni népi demokrácia féltve őrzött kincse volt: ha külföldi kulturális delegáció érkezett a városba, az ő német, orosz, angol és francia nyelvtudása hasznosult, s fizetségképpen kapott nekem színház- és cirkuszjegyeket.

Bábszínházba óvodásként vittek, mikor az iskolakezdés előtt beírattak egy évre, hogy szokjam a közösséget. A többi gyerek viselkedésén tapasztaltam meg, milyen az, ha nem járt még színházban valaki. Az élmény hatására, a család vasárnapi ebédje előtt, berendeztem a saját színházamat. Az ebédlőasztal alja szolgált színpadként, a lehúzgált abrosz függönyként, a húgom és az unokaöcsém voltak a színészek, a felnőtt családtagok pedig a bábszínházi gyerekek: az összes magatartási intelmet, amit az óvó néniktől hallottam, nekik adtam elő.

Ilonka néni, a vezető óvónő egyébként szoktatta a műélvezethez a gyerekeket, játszott nekik olykor a hegedűjén, s bizony nem esett jól neki, hogy egyszer, utánozva a többieket, én is betapasztottam a füleimet. Azóta szégyellem, de a tettem emléke néha a javamra vált. Bő három évtizede például, amikor Gali Lászlóval a színtársulat újraszervezésére szerződtünk Debrecenből Egerbe, a korszak vezérkritikusától hamar megkaptuk a beosztásunkat egy progresszív előadás foghíjas nézőtere miatt. Akkor írtam neki a válaszcikkemben, hogy lépésről-lépésre haladunk: már kevés vendégprodukciót fogadunk, megjelentek az utcán-piacon az egri színészek, lesznek hamarosan saját előadásaink, ám a közönségalapítás még hátra van.

Békéscsabai Jókai Színház

Mintha ezt, a közönségalapítás fontosságát érezték volna meg az előadó-művészet ügyét ma felkaroló művészek, országvezetők – az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) és a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) – s összefogva kidolgozták a Lázár Ervin Programot. Ennek lényege, hogy a közoktatásban minden, az 1-8. évfolyamon tanuló diák, évenként egyszer ingyenesen eljuthasson színházi, cirkuszi és komolyzenei előadásokra, koncertre, valamint táncos produkcióra, sőt lehetőség nyílik az őshonos állatok bemutatóhelyeinek látogatására is.

Jelen hivatalából adódóan, de a korábban a Békéscsabai Jókai Színház illetve a Fővárosi Nagycirkusz igazgatójaként komoly indíttatást kapó Fekete Péter, az EMMI kultúráért felelős államtitkára szervezte meg a most ősszel meghirdetett, idén 6 milliárd, 2020-tól beépülő jelleggel évente 5,5 milliárd forintból gazdálkodó program „tesztüzemét”. Tanórán túli élettanulás. A Lázár Ervin pilot program keretében, a Fővárosi Nagycirkusz, a Pesti Magyar Színház, a Kaposvári Csiky Gergely Színház, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház és a Békéscsabai Jókai Színház előadásai, s a hozzájuk kapcsolódó drámapedagógia események, színházbejárások, az egészet övező kirándulás-élmények kedvező visszhangja adta a bátorítást az országos akció elindításához.

Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár

Néhány adat. A soproni színházban, májusban A pokoli puncspancs és a Kövek című előadásokat négy tankerület 27 iskolájának 1721 diákja tekinthette meg ingyen, úgy, hogy az utaztatásukat is az intézmény biztosította. Békéscsabán hat előadásra szervezett a színház (Az aranyszőrű bárányból és a Kukac Kata kalandjaiból) 1660 olyan gyermeknek látogatást, akik még sosem voltak a teátrumban. Nyíregyházán, a Móricz Zsigmond Színház a Jósa András Múzeumot is felkérte, partnerként vegyen részt a térségükben élő diákok Kulturális esélyegyenlőségének megteremtésében. A Fővárosi Nagycirkuszban, az előadás előtt cirkuszpedagógiai óra keretén belül ismerkedhettek meg a cirkusz belső világával tanulók.

A tesztüzem megmutatta, hogy a program a kultúrafogyasztóvá nevelést, a tanórai kereteken túlmutató információátadást szolgálja. Sikerének bizonysága a kiírt pályázat. Ennek első körében a kínálatot szándékoznak felmérni, ezért egyelőre a projektben részt venni kívánó előadó-művészeti és őshonos állatok bemutatását ellátó szervezetek regisztrálhatnak.

Soproni Petőfi Színház

Nemzetstratégia. Az előző század hetvenes évei legvégén, diplomás pályakezdő koromban, autós-sátoros európai körútra indultunk a barátaimmal. Az első szálláshelyünk egy rokonféle néni nyaralójában volt, a Schönbrunni kastélytól karnyújtásnyira. Esténként meglátogatott bennünket a néni fia. Kezdetben talán ellenőrzésképpen érkezett, ám hamarosan a barátságába fogadott, annyira, hogy éjszakába nyúlóan vetítette nekünk a maga kommentálta úti filmjeit. Egy vezető osztrák cég piackutatójaként bejárta Afrikát, Ausztráliát – a munkaanyagokat láttuk. Aztán, amikor faggatott a foglalkozásunk felől, s meghallotta, hogy szenvedélyből színházi újságírással foglalkozom, bevallotta: ő még nem járt színházban soha. Negyvenes forma ember lehetett. Agglegény.

Nem azt akarom bizonygatni az életvitelszerűen bolyongó osztrák példájával, hogy bezzeg a cirkusz és a színház segítség a családalapításhoz, de azt is. A nemzetstratégia szót csodafegyvernek szánjuk, ha támogatást akarunk szerezni bármihez. Én egyszerűbben fogalmazok: a színpadi környezetben, a színészek/artisták mozdulatai révén értelmet nyernek, és a sajátunkká válnak a hallott szavak. A jól választott előadás anyanyelv, anyaritmus, anyadallam: magyarságban tart. A Lázár Ervin Program – a jó választások esélye.