Kosztolányi Dezső Színház – A kút nem a kiút

Se időm, se pénzem nem-menni

Munkát keresek külföldön! Bármi jöhet! Nyelveket nem tudok! Ugyanitt 3 szobás családi ház, utcára néző nagymamával, kis kutyával, kis macskával, feleséggel és két gyerekkel eladó.” – mondja Borisz, a vajdasági valóságmese három vándorának egyike, de ilyesvalamit gondolhattak azok a szigetországi (európai) kalandorok is, akik hajdan útra keltek, és elözönlötték Amerikát. Western-moráldráma Kondacs Gergely és Kucsov Borisz szövegéből. Utóbbi rendezi, és játszik is benne. Társai: Búbos Dávid és Mészáros Gábor.

Egy Cotton Eye Joe tánc révén, az elvágyódás és a cowboy-világ megidézése a nyitány. Slágerzene, a Kosztolányi Dezső Színház vidékén meghökkentő konszonancia, s hozzá – a jól ismert, frontális kiállás helyett – az egész színpadot betöltő, egyéni koreográfiájú táncmozdulatok. Stíluskorszakváltás a Kosztolányiban? Aligha, hiszen jól kiolvasható betűkkel szerepel a színlapon az eddigi ízlésformáló alkotók, Urbán András és Góli Kornélia neve, de Marina Sremac jelmezei is ugyanolyanok – a brechti közérthetőség jegyében beszédesek – amilyeneknek megszokhattuk. Inkább beszüremlő árnyalatigénynek nevezem a tapasztaltakat.

Az Urbán rendezte Magyarból ismerős az eredetmítoszunk paródiája is. Kucsov ennek egy önkicsinylés nélküli, a játékos képzelet formálta változatát mutatja meg. Az epizódok laza füzéreként összeállt előadás második jelenetében, amikor a kobzosként hajóra szegődött cowboy honfitársunknak előadást tart egy „magyar vagyok, nem turista” matricás utas a hun származásunkról, ő hirtelen tovább szövi a históriát. „És a két nagyvezér Attila és Dzsingisz kán (mert ugye Dzsingisz kán is hun volt) megbeszélték, hogy szétválnak. Az egyik megy nyugatra… Ez volt Dzsingisz kán, a másik, Attila meg megy keletre. És ahol találkoznak, (ez lett a Kárpát-medence) ott alapítanak hazát. És akkor Dzsingisz kán szépen haladt Közép-Ázsián keresztül, szórta a hun magokat… Attila pedig lóra szállt, és átlovagolt Amerikába. Természetesen vízilovon. És az ő leszármazottai lettek a “humano” indiánok.– eddig az utas, innen a cowboy – „Ennél a pontnál – ott az óceán kellős közepén – földbe gyökerezett a lábam! Akkor jöttem rá, hogy én egy teljesen másik magyar tőről származom. És akkor azt mondtam, na ide figyelj kedves barátom! Évszázadokkal később, az ufók, akiket ugyanúgy nem ért senki, mint a magyarokat, és akik igazából nem is ufók, hanem egy másik dimenzióban élő rejtett szittya nemzetség, akik szellemi jelekkel, mondhatni magán a szellemen keresztül üzennek, mint az ősmagyarok, ők tulajdonképpen a valódi magyarok. A felsőbb szellemi lények. Nos, ők telepatikus úton kapcsolatba léptek a spanyolokkal, akik szintén magyarok voltak, tudod, a Szanta Mária, a Pinta meg a Nina… meg a Krisztofor Kolombo. Akinek egy ufó álmukban üzent rovásírással – ez bizonyított tény, brit tudósok bizonyították be, brit tudósok, akik tulajdonképpen szintén magyarok. Szóval rovásírással azt üzente, hogy Attila, amikor Amerikában járt, ott felejtette a kukoricát, a dohányt meg a paradicsomot, és azt el kéne hozni.

Keletkezésünk hiteles históriáját az ufó rovásírással feljegyzett krónika őrzi. Ami bizonyos a szellemi kamaszkorukat élő alkotók számára, az a saját ösztöneik ingoványa. A díszlet dramaturgiai fókusza a kezdettől fogva látható, hófehér vécékagyló. A meditációs erőtér mágnespatkója. Divatból vagy félelmi közpszichózisból mehetnékje támad valakinek, és útra kel. „Se időm, se pénzem nem-menni.” – mondja egyikük. A vérében van a mehetnék: a mehetnék örökletes. Borisz: Már miért volna muszáj? Gábor: Mert nem bírok itt megmaradni. Borisz: Várj! Akkor te menekülsz? Magad elől menekülsz! Gábor: Nem menekülök semmi elől! Borisz: Oké, akkor migráns vagy. Migráns? Menekült? Egy széthullásra ítélt, életveszélyes ország gyermekei, akiknek szülei addig tudhatták viszonylagos közrendben és közbiztonságban magukat, amíg Tito diktatúrája megadta ezt. Volt Nagy Jugoszlávia területén akadnak még szép számmal elaknásított, mentesítetlen területek. Érvényes-e ide a Pallasz Nagylexikonból citált definíció?

Búbos: A hazaszeretet! A hazához, ennek földjéhez, lakóihoz, nyelvéhez, emlékeihez stb. érzett ragaszkodás, mely hasonlít a szülők iránt érzett szeretethez (hazafiság) és tettekben is nyilatkozik: a haza iránt való kötelességek teljesítésében, szükség esetében saját érdekeinknek, a legfőbbeknek is mellőzésében, önzetlenségben, odaadásban, önfeláldozásban! A vérrokonság, a közös nyelv, a lassan kifejlődő közös érzés és gondolkodásmód, közös erkölcs, szokás, közös történeti sors, közös szenvedések és örömök népet alkotnak, azaz oly közösség jő létre, mely nélkül az egyén semmi. Csak nagy nemzeti hanyatlás korszakában gyengül ez az érzés, kap lábra az önzés, az egyén elszigetelődése, elzárkózása a közösség elől, a magánérdekek kielégítésének hajhászása, a hazaszeretetnek szóval vallása, tettel megtagadása… Gábor: Te mit csinálsz? Szarsz? Búbos: Szarok. Gábor: Borisz, milyen jelenet ez? Mi ez a libsi, migránssimogató, környezetvédő, genderbarát, szivárványos nemzetgyalázó dilettantizmus? Még ráadásul szarul is játssza! Jó, hogy nem néz bennünket senki! Borisz: Hát arra gondoltam, hogy ez egy metafora arra, hogy a fiatal generáció, akinek azt mondod, hogy hazaszeretet, akkor azt sem tudja, hogy azt eszik-e vagy isszák. Ahogy ül a wc-n erőlködik, ürít, ő maga a nagy üresség. Az emberi lélek ürességét szimbolizálja. Közben próbálja megfogalmazni az identitását, és mivel ez fáj, csalóka örömöket próbál szerezni magának. És ezt úgy is lehet értelmezni, hogy valójában szarik bele az egészbe. Aztán rájöttem, hogy ez nem elég és akkor gondoltam, meg kéne fejelni azzal, hogy még jól bele is veri a faszát. Gábor: Metafora? Milyen metafora?! Így egyből 18 pluszos lett az előadás. Az összes magyartanárnő fel fog háborodni, és egy kibaszott középiskolás sem nézheti majd az előadást. El fogunk fogyni, érted? Nem lesz senki a nézőtéren.

Mi dolguk akkor itt? Eredjenek utána azoknak, akik már elmenekültek? Maradjanak, s próbálják megértetni a magyartanárnőkkel, hogy nem azonosak azokkal, akiket ábrázolnak; akiket ábrázolnak nem olyanok, amilyennek mások látják őket, hanem olyanok, amilyennek mások megjelenítik őket a vásznukon. Ennyi áttétellel nem terhelhető a publikum. Önkritikus az önreflexió. Az epizódok eligazítanak. El innen? Miért? Hová? Mikor? Meddig? A célhelyre érkezve, azt kiismerni és ráunni, lehet egyetlen pillanat műve is. Honvágyturista az ilyen: azért választ új hazát, hogy a réginek legyen ereje és késztetése őt visszaszippantani. A western filmek világát idéző hangulatba ágyazva, a kivándorlásról és az elvágyódásról szól a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház új előadása. Szellemi kamaszkor, burjánzó képzelet, s közben rendigény. Hiszen kell, hogy a helyükre kerüljenek a fejükben zsúfolódó élmények, ha színre kívánkoznak velük. Hogy a magyartanárok útvonaltervezőjén ismét célpont lehessenek! Most ilyen, rendes dolog lett ez a poszt-románc.

Képek: Molnár Edvárd

Avatar for Balogh Tibor

szerző/szerkesztő


Notice: ob_end_flush(): failed to send buffer of zlib output compression (0) in /home/magyarteatrum/public_html/wp-includes/functions.php on line 4344