Kokan Mladenović – Kosztolányi Dezső Színház

Világ Gusztávjai Egyesüljetek!

Az előadásban fellépő Gusztávok: Búbos Dávid, Kucsov Borisz, Mészáros Gábor, Mikes Imre Elek m.v. és Szorcsik Kriszta m.v. Hófehérke és a négy törpe? Elérkezett a Gusztáv-nők ideje? Hölgyiesek a Gusztávok, amióta világ a világ? A rendező koncepciója (=darabja) szabad képzeletű közönséget feltételez, és tizennyolc éven aluliak számára sem tilos.

Nepp József, Dargay Attila, Jankovics Marcell. Hárman ontották (szülték) az emberi nem és a szűkebb haza Gusztávjait a rajzfilmstúdiók számára, ahonnan 1964 és 1978 között, tizennégy éven át nevelődtünk, mulatva vagy bosszankodva felismert önmagunkon. (Társrendezőként, Jankovics mellett Rofusz Ferenc is feltűnt a stábban, aki utóbb Oscar-díjig fejlesztette a bögölyűző Gusztáv epizódját.) Az első három évad 68 epizódja (1964-1968) mozivászonra készült, a továbbiak (52 epizód) tévéképernyőre.

A rövidtávú történelmi emlékezet számára hosszú idő ez. 1956 után vagyunk, túl a megtorlásokon, az első amnesztián, s éppen a sorozat indulása évében, 1964-ben veszi kezdetét a színleges megbocsátás a politikai tévelygőknek, együtt a gulyáskommunizmussal. Gusztáv valójában gulyáskommunista újcsökevény (kispolgár bolsevik). Ostorozni szükséges a mivolta miatt, de imádva megvetni eközben, hiszen ő a lakosság túlnyomó hányada, a közönyös lakosság pedig egyetértő népet jelent. Alap a nihil. Gusztáv életét a közöny apró lázadásokban megcsillanó romantikája, a dicsőséges pofára esések özöne gazdagítja. Az eredeti figura ötletgazdái a törpe-gyarlóságok enciklopédiáját rajzolták meg, a szocialista embertípus kimunkálása ürügyén. A kisember szolgalelkűségénél csak a kisember lázadása lehet kisszerűbb. És mosolyfakasztó.

Kokan Mladenović felfogásában Gusztáv közveszélyes túlélő. Színészei katonai gázálarcot formázó Gusztáv-maszkot öltenek. Alakzatban dolgoznak a futószalag mellett, s a munkából való elbocsátásuk is emlékeztet valamelyest a lakosságtizedelések virtusára, ám egyebekben épp olyan, következménytudat nélküli, tucatsorsú lények, mint a magyar rajzfilm kishőse. „A bábszínész szíve a kezében dobog” – olvasom egy művészvallomásban. A Gusztáv-maszkba csuklyázódott színészek rokonságba hozhatók az egész alakjukban színre lépő bábosokkal. Az arctalanságban a kéz, a kézfej és az ujjak fontosak: virtuális marionett: önmagunk, vagy egymás zsinóron mozgatói vagyunk.

A fázisrajzolók aprólékosságával építik fel mozdulataikat a játszók. Az animáció hazai kőkorszakában még nem az e célra kifejlesztett szoftverekkel dolgoztak a filmesek, hanem műszaki-rajzasztalon készült képek millióit fényképezték egymáshoz. A képkockák pörgetése adta ki a mozdulatot. Ez a technikai sutaság beépült Gusztáv jellemébe a filmben, s átörökítődött a kosztolányis előadásba is. Színpadi animáció, amelyben mozi-hőskori ritmusban ugrálnak a képkockák, s nem okvetlenül a színészre összpontosul a teljes figyelem. Lélektani iránytűhatásukban, a vágóképek olykor egyenrangúak. Az etűdökhöz eleven környezettanulmányt mellékel a rendező. Zeneművé komponált életképzsivaj tölti be a színháztermet. Ami kivetül, annak zaja támad. Zeneszerző: Szerda Árpád. Mulatságosan kényelmetlen mozaiktükörré ragadnak össze az epizódok közé animált emlékcserepek. Miközben szembesülök a torz valómmal, megmutatkozik az egész töredék-környezetem, és ez a világpanoráma enyhíti a magamra pillantás okán keletkezett bánatomat.

Enyhíti, amennyire azt a rendező megengedi. Egyrészt ott a pálya, hogy legyen a négy törpe és a Hófehérkéjük színpadi kalandja könnyed, kacajban oldott társadalomkritika az időbajos emberről, aki folyvást lekési, vagy megelőzi a korát. Csakhogy az időbajos ember, amikor felismeri ezt a fogyatékosságát, az élete irányítására főnököt fogad maga fölé önmaga közül, hogy élhessen a közönyének önmagától háborítatlanul. A civilben érkezett színészek civilre váltva szembefordulnak velünk: tegyenek a nézőtéri Gusztávok a gusztáviságuk ellen valamit! Nem teszünk, hát beledübörög a dobhártyánkba a háború. Ez nem apokalipszis-paródia, hanem a balkáni öldöklés idején nevelkedet művész tapasztalatának párlata: a járványszerű közöny, a hatalomgyakorlók pszichológusai által kifejlesztett tömeglélek-állapot: a társadalombénulás halálos, gyógyszere nincs. Legfeljebb szólni lehet, hogy hé, nyakunkon a közöny megint, emberek!

A négy törpe- és a Hófehérke-Gusztáv párt keres, féltékeny lesz, legyet hajkurász, boltban szerencsétlenkedik, macskát nevel, búslakodik és vigasztal. Öröm volt újra a Kosztolányi színpadán láthatni a korábban pihenőre vonult Mikes Imre Eleket, a társulati formanyelvet mellette nagyobb önbizalommal beszélő fiatalokat, s megérezni azt az impulzust, amely a vendégszínésznő Szorcsik Kriszta irányából betöltötte a teret. Ismét egy ön-formabontó, jelentékeny előadás született.

Képek: Molnár Edvárd

Avatar for Balogh Tibor

szerző/szerkesztő


Notice: ob_end_flush(): failed to send buffer of zlib output compression (0) in /home/magyarteatrum/public_html/wp-includes/functions.php on line 4344