Harmincnégy kortárs magyar szerző darabját mutatják be április 2. és 9. között Debrecenben, a 14. Deszka Fesztiválon – közölték a szervezők a Csokonai Színházban hétfőn sajtótájékoztatón.
Puskás István (Fidesz-KDNP), Debrecen kulturális alpolgármestere a kortársa magyar drámák seregszemléjét fontos eseménynek nevezte a város regionális kulturális központi szerepének erősítésében. A fesztivál idején Debrecen olyan gyűjtőpont, amely a szakma számára kínál találkozási lehetőséget, miközben az érdeklődőknek minőségi válogatás után “házhoz jönnek” a kortárs magyar dráma legjobbjai – tette hozzá.
Az idén több mint kétszáz darabból válogatták ki azt a 34 előadást, amelyet bemutatnak az idei Deszkán – jelezte Gemza Péter, a Csokonai Színház igazgatója. Az előadásokat az idén is szakmai beszélgetések követik, az elmúlt 6-8 év Deszka fesztiváljain rögzített szakmai fórumok anyagát pedig nyomtatott formában is megjelentetik – tette hozzá az igazgató.
Kiemelte: a 14. Deszka Fesztivál nyitó eseményén kerekasztal-beszélgetésen emlékeznek meg a tavaly elhunyt Térey Jánosról, Debrecen szülöttjéről. A fesztivál díszvendége a szintén debreceni születésű Hajdu Szabolcs lesz, az általa rendezőként és íróként jegyzett “színházi trilógia” – Ernelláék Farkaséknál, Kálmán-nap, Egy százalék indián – egymás után tekinthető meg a programban.
A 34 produkcióból kilenc a határon túlról, ebből hat előadás Romániából érkezik. Utóbbi kapcsán érdekességként jegyezte meg Gemza Péter, hogy Egressy Zoltán Portugál című drámáját román nyelven, magyar felirattal láthatja a közönség a brassói Teatrul Sica Alexandrescu tolmácsolásában.
Most először kapott meghívást a Deszkára egy Amerikai Egyesült Államokban készült produkció. A test történetei: Éva című, angol nyelvű Visky András-darab Chicagóból érkezik Debrecenbe – mondta el Gemza Péter, megjegyezve, hogy a nemzeti összetartozás éve jegyében a hazaiak és a Románia magyar lakta területeiről érkező drámák mellett Kassáról, Szabadkáról és Beregszászról vendégszerepelnek produkciók az idei fesztiválon, ahol a Gördeszka keretében 10 gyermek- és ifjúsági előadást is tartanak.
Kiemelte még a programok közül Gemza Péter a Fejes Endre Rozsdatemetőjének a Tasnádi István által “tovább art” változatának bemutatóját Rozsdatemető 2.0 címmel, a Nemzeti Színházból érkező Szarvas József-estet vagy Székely Csaba Semmit se bánok című drámájának a bemutatóját.
A hagyományoknak megfelelően a szakmai beszélgetések mellett az idén is megrendezik a Színházi Dramaturgok Céhe által szervezett Nyílt fórum elnevezésű drámafejlesztési programot – közölte az igazgató.
Az idei Deszka Fesztiválra mintegy ötezer látogatót várnak, a szervezők felkészültek arra is, ha a koronavírus-helyzet indokolja, beavatkozzanak a programokba – mondta az MTI-nek Gemza Péter.