Horváth Zsuzsa Aase-díjat kapott

A Gobbi Hilda által alapított Aase-díjat ítéltek oda Horváth Zsuzsa Jászai Mari-díjas színművésznek, aki a Soproni Petőfi Színház tagja.

Az „emlékezetes percek, pillanatok főszereplői” számára megalapított Aase-díjat, immár 25. alkalommal adták át. A díjat neves művészekből álló kuratórium ítéli oda, ennek tagjai: Blaskó Péter, Martin Márta, Méhes László, Pogány Judit és Szilágyi Tibor. Az elismerést ezúttal Beratin Gábor, Cs. Németh Lajos, Ecsedi Erzsébet és Horváth Zsuzsa színművészek kapták.

– Nagy büszkeség számomra az elismerés, hiszen ez egy szakmai díj, amely szép és fontos állomást jelent a pályámon. Eszembe jut az, hány gyötrelmes éjszakát töltöttem el azzal, hogy három vagy hat mondatos szövegekből szerepet formáljak meg. Mindig érzem ennek az ízét. Amikor elkezdem felépíteni magamban a figurát, elképzelem, honnan jött, miféle ruhát hordhatott, hogyan beszélt, milyen lehetett az illata. Ezért minden szerepemhez más illatot is használok. Így születnek meg azok az epizódszerepek bennem, amelyek aztán felkelthetik a nézők figyelmét egy előadásban. Jó érzés az, hogy a szakma figyel rám és így is értékeli a munkám. Nagyon boldog vagyok – mondta Horváth Zsuzsa, aki pályáját 1968-ban kezdte a kaposvári Csiky Gergely Színházban, majd 1976-ban a Miskolci Nemzeti Színházhoz szerződött. Itt hangi adottságai miatt számtalan operettben és musicalben játszott, de már ekkor is szívesen használták fanyar, egyéni stílusát, karakteres hangszínét. A Miskolci Nemzeti Színház után nem szerződött társulathoz, de rendszeresen fellép a Stúdió K-ban, a Soproni Petőfi Színházban, és a Gózon Gyula Kamaraszínházban.

A soproni közönség ebben az évadban Az üvegcipő című vígjátékban láthatja Roticsné szerepében.