Hat bemutatóval várja a közönséget a Kolozsvári Állami Magyar Színház az új évadban


Hat bemutatóval és az utóbbi évadok kiemelt előadásait felvonultató különleges novemberi miniévaddal várja a közönséget a Kolozsvári Állami Magyar Színház 2025-2026-os évada.

Közleményükben idézik Tompa Gábort, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatóját, aki elmondta: az új évadban a közönség több visszatérő alkotó munkájával találkozhat, köztük Michal Docekal, Eszenyi Enikő és Mezei Kinga rendezéseivel. Emellett első alkalommal dolgozik a kolozsvári társulattal Vlad Massaci, Tompa Gábor pedig két előadást jegyez az évadban.

Az évad első bemutatójára október 10-én kerül sor a színház stúdiótermében: a Václav Havel Kísértés című színművéből készült előadást a cseh Michal Docekal rendezésében láthatja a közönség – olvasható az összegzésben.

Azt írták,

a rendező korábban az Őfelsége pincére voltam és az Amerika című előadásokat vitte színre Kolozsváron, emellett a közönség a színház által szervezett fesztiválokon is találkozhatott a munkáival, például a Jóembert keresünk, A fehér kór vagy a Rómeó és Júlia című előadásokkal.

Noha a színház ebben az évadban nem szervez fesztivált, november 12-16. között megrendezik a hagyományossá vált Showcase miniévadot, az utóbbi évadok kiemelt előadásaival.

A tájékoztatás szerint a Kísértés című előadás bemutatóját követően októberben kezdi el Eszenyi Enikő a Szabó Magda Abigél című regényéből készült színpadi adaptáció próbáit a nagyszínpadon. A Kocsák Tibor – Somogyi Szilárd – Miklós Tibor által jegyzett musical bemutatójára decemberben kerül sor.

A zenés darabban mutatkozik be Kozma Veronika, a társulat új tagja, aki a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen végzett Hegedűs D. Géza és ifjabb Vidnyánszky Attila osztályában. A produkcióban fellépnek a Kolozsvári Magyar Gyermekkórus tagjai is.

A színház stúdiótermében Visky András Teréz című szövegét Tompa Gábor állítja színpadra, egyfajta folytatásaként az Én vagyok a szél című előadásnak; a teátrum nagytermében Anton Pavlovics Csehov klasszikusát, a Sirályt fogja rendezni. Csehov színművét legutóbb a nyolcvanas években tűzte műsorára a kolozsvári színház.

A közleményben kiemelték, a visszatérő rendezők mellett első alkalommal fog dolgozni a társulattal Vlad Massaci, aki Spiró György Elsötétítés című drámáját állítja színpadra.

Az évad utolsó bemutatóját, Karácsonyi Zsolt Belső tízezer című regényének színpadi változatát Mezei Kinga rendező jegyzi majd, aki a Csipke című előadását követően második alkalommal dolgozik a társulattal. A regényt Gyarmati Kata dramaturg alkalmazza színpadra.

Az összegzés szerint a 2025-2026-os évadban az előadások mellett több kísérőprogram várja mindazokat, akik a produkciók megtekintésén túl a színház működésének és a színpadi alkotófolyamatoknak is szeretnének a részesei lenni.

A tavalyi évadban újraindított Livingroom & LaczóJuli Sava-borsa programsorozat idén is folytatódik. A sorozat középpontjában a személyes találkozások és beszélgetések állnak: a közönség betekintést nyerhet a színészek életébe, pályájába, valamint abba, hogy milyen inspirációk és motivációk állnak a szerepeik mögött.

Azt írták, a Kolozsvári Állami Magyar Színház új, 233. évadának első meghívottja Vindis Andrea lesz. A beszélgetésre október 18-án, a Tom Sawyer című előadás után kerül sor.

A közlemény szerint továbbra is lehetőség van az ESziK vagy isszák? elnevezésű színházi nevelési programra jelentkezni. A program részeként a színház bármelyik műsoron lévő előadásához önismereti jellegű felkészítő és feldolgozó csoportfoglalkozásokat biztosít.

Emellett az érdeklődők az új évad során kulisszajárásokon és közönségtalálkozókon is részt vehetnek – áll az összegzésben.