Harmónia – csak belső használatra!

Peter Buckman: Most mindenki együtt – bemutató Kecskeméten

Balogh Tibor kritikája

Egy örömzenekar élete és kimúlása. Az elmúlt század nyolcvanas éveinek elején feltűnt szerző darabja bejárta Magyarországot. A miskolci-egri közös társulat fedezte fel, tőlük Kaposvárra, onnan Békéscsabára került, s most elérkezett Kecskemétre. Megrendezésére Cseke Péter igazgató vállalkozott.

Peter Buckman: All Together Now (Most mind együtt) című darabját 1980-ban mutatták be Londonban, s egy évvel később Magyarországon is színre került. A darab izgalmas kérdést feszeget: mennyi áldozatott vagyunk hajlandók vállalni a sikerért és az érvényesülésért. A történet egy hanyatló kisvárosban működő fúvószenekarról szól. A muzsikusok – civilben: tisztviselők, boltosok, nyugdíjasok – remekül érzik magukat próbáikon. Azon túl, hogy boldogan hódolnak közös kedvtelésüknek, a zenének; megbeszélhetik egymással gondjaikat, örömeiket is. Ebbe a társulatba érkezik egy új szólótrombitás, James Turney, aki rögtön felismeri a zenekarban rejlő lehetőségeket, és fényes karrierrel kecsegteti őket. Kemény munkára fogja a társaságot, s ami eddig jó mulatság volt, az kötelességgé válik. Fölvetődik a kérdés: rá lehet-e venni a nagybetűs „közösséget” arra, hogy önmagát megújítva képes legyen átlépni egy magasabb kategóriába, melynek cégérén ez áll: minőség – teszi fel a kérdést egy darabismertető.

Az eredeti szöveg szerint a cselekmény egy kis midlandi város művelődési házának lerobbant koncerttermében játszódik, napjainkban. Cseke Péter megváltoztatta a helyszínt, s módosított valamelyest a hangszerkiosztáson is. A próbaterem valaha üzemi raktár lehetett, amely csődeljárás után került köztulajdonba, s alighanem az önkormányzat adja olcsó bérletbe különféle műkedvelő egyleteknek. Hátul nagy ajtó, benne egy kisebb, mely a bejárásra szolgál. Tél van, délután. Jobb elől konyhaszeglet vízforralóval, teáskannával, csészékkel, egyebekkel. Ugyanezen az oldalon fali akasztók az érkezők kabátjainak. Szintén jobb hátul szűk ajtó a mellékhelységbe vezet. A bal oldali falon egy leszerelt óriás poszter maradványa. A terem falán törött óra és egy falitábla függ, rajta régmúlt idők sikereinek rekvizitumai: képek, kitüntetések. Ezeket takarják azok a hirdetmények, amiket egyéb, a helyiséget használó csoportok függesztettek ki. („A kulcsot ne felejtsétek el leadni! És senki ne hagyjon szemetet maga után!”, „A sakk-szakkör időpontja megváltozott. Új időpont: minden szerdán 18.00 és 20.00 között”.)

A darab egy önkéntelenül és észrevétlenül zárt közösségé fejlődött amatőr fúvószenekarról szól, amelynek tagjai pontosan tisztában vannak saját képességeikkel, de tisztelik egymás gyarlóságait. Nem áltatják magukat, szinte erényként fogják fel a tökéletlenségüket: a legbölcsebb emberek rejtett kéjérzetével élik meg próbáról próbára, az energiáik apadását. Csöndben pusztul a város, hová tülekednének benne, éppen ők? Matthew, a zenekarvezető – Dunai Tamás lényegre tapintó alakítása – inkább arra törekszik, hogy egy-egy koncentrált próba alkalmára, megteremtse az enyészetben az összhangzatot, a „most mindenki együtt” mámorát – harmóniát, belső használatra. 

Fazakas Géza és Kőszegi Ákos

Ez a közösség nem a versenyszférára hangol. Az ismeretlen múlttal közéjük csöppenő James Turney, szóló trombitás a déli aluszékonysággal szemben az északi temperamentumot, a sikeresség esélyét kínálja. Pillanatokon belül támogatókat talál, lesz pénz koncertruhákra, elhárulnak a hangversenyezés akadályai. Kőszegi Ákos tipikus jelenkori, zsigerből csőlátásos vezető. Ügyszerető, ám lélekgyilkos üdvözítő, aki nincs tekintettel arra, mit jelent eredetileg az a szó, hogy társulat. Önkéntes társulás, közös akarat egymás elfogadására, az összetartozásra, egymás kiegészítésére. Amikor meg akarja változtatni minőségi cserékkel a zenekar összetételét: a zenekar kisomfordál a karmesteri pálcája alól.

Danyi Judit

Cseke rendezése ars poetica értékű. Az arányérzékről szól, arról, hogy a próba teszi ki a művész életének a döntő részét: a próba és a próbaszünet ideje a munka és a privát szféra sajátos szimbiózisa: a véráldozatokkal kicsikart előadás-eredmény elveszi a siker örömét. Üzenete érdekében, az írói szándékot kibontva, megszínesíti a zenészek jellemét. Felfogásában Dunai Tamás (Matthew, karmester és zenekarvezető, foglalkozása áruházi osztályvezető) jó zenész és elég jó zenekarvezető, közösségi ember, alapvetően kedves, de metszően gúnyos is tud lenni; családi hagyományból fakadóan, a zene és a zenekar az élete. Nős. Jenny és Maggie nagybátyja, Hannah unokaöccse. Nem veti meg az italt. Kiss Jenő (Philip, volt zenekarvezető, nyugdíjas jegyző, szárnykürtös) majdnem 50 éve, az alapítás óta tagja a zenekarnak; már rég túl a zeniten, nem igazán jó zenész; mélyen vallásos és antialkoholista, világéletében az volt; korából, neveltetéséből és személyiségéből fakadóan is kissé körülményes, udvarias és méltóságteljes. Elegáns, gondos és precíz. A művezető foglalkozású James Turney, profi szóló trombitás; céltudatos, határozott, nyugodt, kiegyensúlyozott, őszinte, általában eléri, amit akar. Általában. Ezt az estet kivéve. Itt kiürül munkája nyomán az üzem, csak Philip marad egyedül, ott felejtve, mint Firsz, a nagyothalló vén inas Csehovnál, a Cseresznyéskertben.

Kiss Jenő

A „beosztott” muzsikusok közül Sára Bernadette (Hannah, Matthew rokona, Maggie és Jenney az unokahúgai) egy néhai zenekari tag özvegye, szóló kürtös; a zenekaron belül az idősebb generációhoz tartozik, de örök nő; víg kedélyű, életigenlő, közvetlen asszony; készséggel flörtöl, ha alkalom adódik (ha nem, akkor teremt rá alkalmat). Valaha szorosabb szálak fűzték Geraldhoz. Maggievel nincs jó viszonyban, talán mert ő is magányos, Jenneyvel anyáskodó, jó kapcsolata van. Hegedűs Zoltán (Don, postás, harmadik trombitás) végtelenül jólelkű és barátságos, de nem túl okos; nagyon szeret zenélni, bár nincs hozzá sok érzéke, s ezt érzi is, de megrendül, ha emlékeztetik rá. Imádja a családját: van két fia, az asszony hordja a nadrágot; sokat jelent neki, hogy tagja a zenekarnak. Konzervatív. Danyi Judit (Pauline bankpénztáros, a zenekar titkára, első harsonás) nyitott az új dolgokra; értelmes, megbízható és minden értelemben vonzó asszony. Talányos, finoman csipkelődő humora van: az alaptermészete kedves, de a lojalitása határozott belső akaratot rejt. Williammel szimpatizál. Kiss Zoltán (William bohém, valamikor színházi zenekarban játszott, basszus harsonás) barokkos körmondatokban fogalmaz, okos és őszinte; soha nem volt szabálykövető, de elvei nagyon is vannak; tehetséges zenész; megrögzött piás, de az italtól nem tompul, már hozzászokott a szervezete. Élvezi az életet. Megteheti, hiszen szabadságra született természet, hogy nem eltanácsoltként, hanem önként távozzon a versenyorientálttá fejlődésre ítélt zenekarból. Keith (Orth Péter iskolás, szóló trombitás) törekvő ifjú; kifejezetten tehetséges zenész, akit idegesít, hogy nem kap elég elismerést és lehetőséget; a vidéki létből ki akar törni, meg akarja valósítani önmagát; az empátia, az összetartás, a szolidaritás – egészen az utolsó pillanatig – tőle idegen fogalmak.

Sára Bernadette

Orth Péter

A most mindenki együtt elvéhez szigorúan tartja magát a rendező. A hátravontabb dramaturgiai pozícióban lévő színészek is érvényesíteni tudják a szerepük kínálta karaktert. Porogi Ádám (Richard) a köszvénye miatt szorongó tenortubás, Ferencz Bálint (Geoff), a hivatalnokalkatú hasznos tag, Decsi Edit (Maggie), a problémás sorsú tenorkürtös, vagy Fazakas Géza (Albert), a kissé harsány, néha közönséges, de nagyon szeretnivaló basszustubás. Az előadás egészét tekintve is – színházi filozófiaként van jelen – a csehovi attitűd: az éleslátó emberábrázolás mögött, a kulturális örökség és a mások értéktudata iránti mély tisztelet.

Kőszegi Ákos

Fotó: Walter Péter