Grecsó-darab a Jurányiban

Egy pityergő Don Juan

Mészáros Béla, Kurta Niké és Baki Dániel szereplésével, Grecsó Krisztián – Bíró Bence: Megyek utánad (szerelmi leltár). Az előadás a MASZK Egyesület (Szeged), az Orlai Produkciós Iroda és a FÜGE együttműködésében készült. Támogató: Nemzeti Kulturális Alap Színházművészet Kollégiuma. Rendező: Dékány Barnabás.

„van benne valami Adélos, talán a tekintete. A hangja az olyan, mint a Grétának, a bőre meg olyan puha és finom, mint a Sáráé. És nem tudom, ahogy meg smárol, az meg pont olyan, mint az Eszter” – állapítja meg Juliról Daru, a könyvtáros. Daru fedőneve Béla, aki önmaga elől Dani álnéven bujkál, amikor a tudata kettős üzemmódra vált. Tételezzük fel az egyetemi hallgató Juliról, hogy vesztére csupa olyan művet kért ki a könyvtárból, amelyek szabad példányai éppen az olvasóknál vannak, vagy eleve nem hazavihetők, a hozzájuk férés tehát kizárólag a könyvtáros jóindulatán múlik, aki a jóindulatát a lakásán gyakorolja: a kuriózumok ott átvehetők. Julit kizökkenti előítéletéből, hogy a szívesség fejében nem szükséges testi alázatot gyakorolnia, ezért letelepszik a kanapéra megtudni, ugyan miért?

A Körös-menti falucskából származó, első generációs értelmiségi férfi tüzetesen elmeséli az egymás árnyékából sarjadó szerelemdilemmái történetét, egészen a jelen pillanatig, amikor is felvillant a minden az egyetlenben esélye. Talán.

E stációjátékban csak a kanapé örök és a NŐ – Kurta Niké, egyszemélyben. Lili, a gyönyörűen éneklő, örök barátnak hitt első lány, aki a Daru nevet adta a tizenkét éves, párkapcsolatra éretlen fiúnak. Reá következik Eszter, a legjobb csaj az osztályból: elveszi a fiú szüzességét, majd annyiszor csalja meg, ahányszor a ráérő ideje engedi, mert a depressziójára az ölelkezés az egyetlen orvosság. „Csak akkor nem vagyok szomorú, amikor élvezek. És az egész hét, amíg te a kollégiumban vagy, merő depresszió. Nekem csak a testem ad gyönyört, semmi más. De nem fogy el a testem. Neked attól nem jut kevesebb.” Aztán mívesen felköti magát, hadd himbálózzék bokái emléke Daru bűntudatában, mindhalálig. Az antitézis Gréta. Nem kizárt, hogy a szüzességét megóvandó, költözködik el Daru elől az Alföldről a Dunántúlra, de utóbb visszahozza magával/neki, házasság céljából. A fundamentális párkapcsolatokat (első szerelem, beteljesülés/csalódás, esküvő/válóper) két közjáték színezi.

Sára a vőlegényét csalja meg vele, de racionális szerelmes; szegény legénynek nem akar a törvényes felesége lenni. „Ő jönne, új életet kezdene velem, csak fél. Mert a nincstelen férfiak mellett, így mondja, a nők félnek” – idézi Sárát Daru, ami közben ugyanőt a füvező Adél, skizofrén – a narkótól egyébként független – révületében olyan természetességgel szippantja magához, mintha társak lettek volna már három-négy megelőző életükben is. „Nagyon jó volt veled. Olyan félénk voltál, olyan nagyon gyengéd! / Miattam még soha sem sírt senki. / Köszönöm. Nagyon megható volt. / Azóta is sokat gondolok rá. / De miért sírtál? Nem tudok rájönni. / Miért sírtál? Mondd meg. Amikor olyan lassan. Egészen óvatosan. Szinte úgy. Mintha fájna. Elélveztél” – súgja. E két közjátékból rajzolódik ki pontosan a szemre egzotikus hím, a bensőjét illetően pedig pityergő Don Juan alakja, a befogadó, a nem-behatoló természeté. A nőről, komplett enciklopédiát terít ki magából Kurta Niké, egyetlen refrénszerű tanulsággal: csak a lélekből gyúrt férfi képes maradandó testi vonzalmat ébreszteni.

Az alaphősnő, a Bahtyin-vágyó Juli figurája A kékszakállú herceg vára Juditját idézi, amikor Daru feltárt lélekajtói mögé látva is, a kanapén marad, pedig a férfi apjának megidézett szellemi testamentuma figyelmezteti: „Azt tagadta meg, amit ér.”: a valódi énjével egybeolvadni nem lesz alkalma, soha.

Daru (=Mészáros Béla és Baki Dániel) önmaga, az árnylénye, az apja és egy-két kitartó barát véleményének egyvelege. Eleven halmaz, amely szüntelen harcban áll a szülőhelyével, a nemzőjével, a karizmájával. Vágya, cél- és szabályszerűen leélni az életet, közben azonban a részletek rabjaként, egyszerre indul százfelé, s minduntalan önmaga alatt teljesít, vagy nem ismeri fel a teljesítményében azt, ami utánozhatatlanul nagyszerű, a természeti varázs. A természeti ember veleszületett bölcsessége. Ami iskolázottságtól függetlenül van, legbelül. Oly sok minden lehet zsigeri, a vérünkben lévő – miért éppen a bölcsesség nem? Avagy, az újabb (érett) életünk során megszerzett szókincsünk és fogalmaink úgy gyökereznek belénk, hogy azokat visszamenőleges érvénnyel is használhatja az emlékezet? Kétesélyes feladvány, magyarán, Grecsó és Bíró szövege messzemenően alkalmas arra, hogy bűn rossz (hamis) előadás szülessék belőle, amiként igaz ez Katona Bánk bánjára is, mint azt a példák sokasága mutatja.

Kérdés volt, hogy az alkotópár – Bíró Bence, Dékány Barnabás – tudja-e úgy papírra vetni, színpadra vinni a tudata tartalmát, hogy az egymástól elváltan rögzített elemek alapján az olvasó/néző rekonstruálhassa a hiteles összefüggés-hálózatot, vagy képes legyen teremteni a maga számára egy még hitelesebb, mert a saját énjében gyökerező valóságpárlatot. Ebben a műveletben az a plusz, hogy az alkotók tudatának eleme az olvasó/néző elképzelt énje is, hiszen különben miért dolgozna bennük a közlés/fogadtatás igénye (miért hajtaná őket a megnyilvánulási vágy)? Bahtyin (Mihail Mihajlovics), a XX. század eleji orosz-szovjet gondolkodó, a formalizmusával bevigyorog az ablakon? Vajon melyik könyvét akarta kikölcsönözni Juli/Niké? A tett filozófiájához, A szerző és a hős az esztétikai tevékenységben, Az erkölcsösség szubjektuma és a jog szubjektuma címűeket? Vagy A szó esztétikáját, amely találóan értekezik a szövegkörnyezetről és a szöveg környezetéről, mint szimultán jelentéshálózatról? A dolgok nem tűpontosan ott vannak, ahová nyúlunk értük. A tévesztés sok mindennek forrása. A kamaszbölcsesség életkor szerinti spanyolviasz. A biológiailag érettebb azonos korú lányok egyben értelmileg is összefogottabbak a fiúknál. A felnőtt aggyal olvasó, belehelyezkedésre nem hajlamos olvasó/néző közhelyesnek, banálisnak találhatja a fiatalok önmagukról tett megjegyzéseit, ám a színészek személyes emlékezetből felhozott volt-kamasz sutasága hitelesíti a sablonos mondatokat. A játékuk emeli a valóságshow-k fölé az előadást.

És az, hogy a darabnak rendezője van. Végre azt teszi valaki, amit a foglalkozásnév jelentése szerint tennie kell: mozgásokat, mozdulatokat, intonációt ír elő, s ezeknek a rendje, a következetes alkalmazása révén érzékelhetően elkülönülnek/összekapcsolódnak a valóságsíkok, holott szélsebesen pörögnek virtuális origójuk, a Daru személye körül. Nyüzsgő kristályszemek gömbje a Körös-parti szerelemvilág.

Fotó: Takács Attila